0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Vissza a természethez? A kecskék és a permakultúra

Mostanában divatos dolog a permakultúra, ami valójában a hagyományos, kisparaszti gazdálkodás kemikáliák előtti változata, újragondolva. Ebbe a rendszerbe a kecske, de más haszonállatok is tökéletesen beilleszthetőek.

Mi az a permakultúra?

Fenntartható gazdaság. Nem azonos a biogazdálkodással, bár közel áll hozzá, és nem teljesen azonos az ökológiai gazdálkodással sem. Mégis, ezek sok eleme megtalálható benne.

A legfontosabb ezek közül a fenntarthatóság, a természetes folyamatok „leutánzása”, a kemikáliák szinte teljes kizárása.

A permakultúrás területek fontos eleme a talaj természetes védelme talajtakarással, a csapadékvíz hasznosítása, a növények társulásainak ismerete (egymásra milyen hatással vannak az egyes növények). Ebbe a rendszerbe tökéletesen beilleszthetőek a ház körül tartott állatok, a tyúkok, a nyulak és a kiskérődzők is. Ne gondoljunk hatalmas, összetett rendszerekre, hanem kisléptékű családi gazdaságokra, leginkább az önellátást megcélzó egységekre (nem erről álmodunk mindannyian?). Természetesen egy jól sikerült, átgondolt gazdaság képes a család és haszonállatai igényén felül „kifelé”, eladásra is termelni, de ez függ a terület méretétől és sajnos az időjárás változásaitól is.

Első kör: haszonállatok

A jószágot etetni kell. A takarmányból húst, tejet, tojást állít elő. Mindannyian igyekszünk lehetőség szerint saját takarmánybázist kialakítani, ha máshogy nem is, a parlagon maradt területek kaszálásával, legeltetésével. A termelt állati terméket feldolgozzuk, elfogyasztjuk, eladjuk, és a közben termelődő trágyát, almot is megpróbáljuk hasznosítani, eladni, komposztálni, de valamit mindenképp kell vele kezdeni. Adott tehát egy egyszerű körfolyamat, amit minden állattartó (remélem) jól ismer.

Második kör: növények

A növényeknek a jó minőségű termőföld, napfény, csapadék létfontosságú, ezekre fajtánként és típusonként eltérő mennyi­ségben van szükségük. Van, amelyik sok vizet szeret, van, amelyik sok napfényt és van, amelyik a savanyú talajt, másik meg a homokot. Akkor tudnak fejlődni, termést hozni, ha ezen igényeik ki vannak elégítve.

Ráadásul bármilyen furcsa, fontos számukra a „szomszédság”, az eper szereti a vöröshagymát, a sárgarépa a retket, a kukorica és a tök szintén jó barátok.

Segítik egymás fejlődését, védik egymást a kártevőktől. Hasonló együttműködés az állatvilágban sem ritka, miért gondolnánk, hogy a növények között ez másképp van? A növény tehát kikel a magból, fejlődik, aztán termést hoz, ezt mi betakarítjuk, saját vagy állataink élelmezésére fordítjuk. Tiszta sor, ugye?

Nagy kör, kölcsönhatásban

A talajt, hogy termékeny legyen, trágyázni kell. A trágyát jó esetben az állatok adják… Hagyományos eljárásban a talajt jó mélyen beszántják, beleforgatják a trágyát (állati vagy növényi, ha optimális a helyzet). Per­makultúrában azonban ritkán tesznek ilyet. A talaj szerves anyaggal való takarása (mulcs) során a talaj saját maga állítja vissza egészségét. A talajtakarás alatt nedvesebb, nyáron hűvösebb, télen melegebb a „klíma”, ez vonzza a talajlakó élőlényeket, amelyek aztán egyszerű létezésükkel is képesek a holt talajból élőt varázsolni, igaz, ez idő kérdése. A mulcs lehet növényi nyesedék, szalma, széna, fakéreg, gyapjú, bármi, ami szerves és lebomlik a természetben. A kecske által el nem fogyasztott, otthagyott széna, szalma a lehető legtökéletesebb mulcsanyag. Mulcs alá, vagy a mulcsban kialakított „tányérokban” vetjük, palántázzuk a növényeket, amelyek vízigénye sokkal kevesebb, mint mulcsozás nélkül. A tápanyagokat, ha pótolni szeretnénk, az érett istállótrágya adja és a komposztálás (ami nem megy ki mulcsra, az megy a komposztba). A növények szára, a nyesedék is vagy mulcs, vagy komposzt lesz – hacsak nem takarmány. A „gazt”, ami a nem mulcsozott területeken nő, hagyhatjuk nyugodtan, hiszen a haszonnövényeknek szükségük van ma már árnyékolásra, a kihúzott gyomokat, gazt, szintén lehet talajtakaróként vagy takarmányként hasznosítani.

A nem haszonnövények olyan mikroklímát képesek kialakítani a haszonnövények környezetében, ami elősegíti a haszonnövények fejlődését és a betegségekkel szemben is védelmet adhatnak.

Igaz, a terméshozam csökken, de mi nem ipari méretekben gondolkodunk, hanem fenntarthatóságban és egy család ellátásában. A család ellátásán kívül persze el kell látni az állatokat is, de a jól megválasztott vetésforgó megfelelő takarmánybázist biztosít, a legtöbb növény valamelyik része, ami emberi fogyasztásra nem alkalmas, nyugodtan etethető az állatokkal.

Egy élő, működő példa

Ellátni való „állomány”: 4 tagú család (nem válogatósak), 20 darab tyúk, 10 darab házinyúl és a szaporulatuk, 6 fejős kecske és a szaporulatuk. Volt egy póni is, amitől sajnos víztakarékosság miatt meg kellett válni, de tökéletes kiegészítése a rendszernek.

A terület zártkerti ingatlan. Fél hektár kaszáló/legelő gyümölcsfákkal, negyed hektár egybefüggő, parlagon hagyott szántó, a maradék negyed hektáron van a lakóház, a veteményes és az istálló. A ház vízellátása kútból biztosított (amikor van benne víz). Esővíz gyűjtéséről 6 darab „köbös kocka” gondoskodik, a szürke víz újra felhasználásra kerül.

A megtermelt növények a család élelmezésére és az állatok ellátására szolgálnak. A legelő terület (a parlagon hagyott föld és a kaszáló) tavasztól őszig legeltetve van, illetve az a legjobb, ha egy kaszálás is mindenképp belefér. A parlagon hagyott földön „gyomok” élnek, seprence, orvosi somkóró, elvadult lucerna, herefélék, gyermekláncfű, fűfélék. A „gyümölcsös” növénytársulásában a fűfélék vannak döntő többségben.

A veteményben kizárólag talajtakarásos rendszert használnak, az ágyások között szabadon burjánzik a „fű”.

A kiskertben lehetőleg olyan növényeket termelnek, amelyeket részben az állatok takarmányozására is lehet használni. A kiskertben feltörő gyomokat a nyulak kapják, kaszálmányként. A legelőt egyértelműen a kecskék hasznosítják, ahogy a hullott gyümölcsöt is. A szürke víz hasznosításához bambusznádat telepítettek (a kecskéknek igen jó takarmány), és édesburgonyát is sokat palántáltak, szára és gumója is jól hasznosítható embernek, állatnak egyaránt. Vetettek csicsókát is, hasonló elgondolásból. A csemegekukorica szára szintén takarmány. A területen lévő csalánfoltokat meghagyták, egyrészt a belőle nyert „tea” jót tesz a kultúrnövényeknek, másrészt nagy aszály esetén kaszál­mányát szívesen fogyasztják a kecskék. A kecskéknek megtermelődött összes alomanyag mulcsként használható fel, a trágya a baromfi- és nyúltrágyával együtt komposztálódik, és tavasszal-ősszel innen kapja a kert és a parlagon heverő föld az utánpótlást.

A baromfi együtt él a kecskékkel, szabad kijárásuk van a területen. Tisztán tartják a karám környezetét, hússal- tojással segítik a családot.

A tojás héja komposztba kerül, illetve a kecskék takarmányába. A nyulak a veteményes „füvét” legelik, erre kialakított ketrecekben. Éjszakára mennek csak vissza a férőhelyeikre. Szezonban kizárólag zöldet kapnak. Lassabb a növekedésük, de ingyen van. Húsukat a család felhasználja. A kisnyulak anyjukkal együtt tanulják a legelést. Téli takarmányukat év közben a kaszált széna adja, ahogy a kecskék téli takarmányának egy részét is. Az abraktakarmányt vásárolni kell, egyelőre a téli takarmányt is, de a jövőben erre fog szolgálni a most parlagon hagyott fél hektár.

Tavasztól őszig gyakorlatilag a terület teljes körforgásban van. Ami megtermelődik a földön, azt felhasználja a család és az állatok, a jószág potyadéka visszakerül a növényeknek. Télen, kis kivétellel, nincs növényi termelés, akkor pihen a föld a mulcs és a kihelyezett komposzt alatt. Ha a nagyobb terület is bekerül a körforgásba, akkor az állatok takarmányozására használt abrak kivételével, a rendszer teljesen önellátó lesz. Jó takarmányozás mellett a tejtermelés évente maximum 5-8 hetes kiesessel folyik, a tyúkokkal ez a kiesés azért jóval több, hiszen nem használ a gazdaság fényprogramot a tojás termelésére.

A szomszédoktól rendszeresen kapnak növényi „maradékot”, borsószár, kukoricaszár, felmagzott vetemény formájában, ez is az állatok takarmányozására kerül.

A parlagon hagyott föld köré telepített (sokat szidott) smaragdfák levele szintén takarmányforrás. Az egész rendszert a mulcsozás (aminek anyagát a kecskék állítják elő) védi és mozgatja. A gyűjtött esővizet elsősorban locsolásra használják, ezzel nem terhelik feleslegesen a kutat. A háztartás maga amúgy is víztakarékos, de az állatok ivóvízén nem lehet spórolni. A cél természetesen a teljes önellátás lenne, de a család pénztárcájához képest, a mai magyar szabályozás mellett ez szinte lehetetlen feladat, azonban a takarmányozás és a család élelmiszerel­látása szinte teljesen megoldható.

(A képek a helyszínen készültek.)

Pallagi Zsuzsanna

GerecseKecske

Forrás: Kistermelők Lapja