Back to top

Tovább lehet jelentkezni az OMÉK „Dalban mondjuk el!” pályázatára

Még egészen 2019. augusztus 21-ig jelentkezhetnek a „Dalban mondjuk el!” című pályázatra azok, akik szeretnék megmutatni és előadni szerzeményüket az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár (OMÉK) közönségének.

Az OMÉK szervezője, az Agrárminisztérium és az Agrármarketing Centrum (AMC) által meghirdetett pályázat célja, hogy a dalon keresztül minél többen megismerhessék Magyarország legnagyobb, legrégebbi és nagy tradíciókkal bíró agrárgazdasági rendezvényét, amely több mint 100 éves múltra tekint vissza. A pályázók az omekdal@amc.hu e-mail címen adhatják be jelentkezéseiket.

A végső, közönségszavazás által legjobbnak megválasztott pályázat alkotói lehetőséget kapnak az OMÉK nagyszínpadán a megírt dal előadására egy neves magyar együttes előzenekaraként.

Emellett a győztesek 400.000 forint értékű ajándékutalványt, OMÉK ajándékcsomagot, páros belépőjegyet kapnak, illetve a szervezők interjúk, videók, PR cikkek megjelentetéséhez és belföldi és külföldi rendezvényeken való részvételhez adnak szakmai és anyagi támogatást. A jelentkezőknek 2-3,5 perces zeneszámot kell írniuk, melynek témája, dalszövege a következő üzenetekre épül (nem mindegyik témának kell kötelezően szerepelnie a dalszövegben):

  • OMÉK (Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár)
  • mezőgazdaság (magyar agrárium, vidéki élet, közös munka, vetés, művelés, betakarítás)
  • élelmiszeripar (magyar élelmiszerek, magyar ételek, minőség)
  • kiállítás (találkozás a vásárlókkal, a legjobb termékek, a munka „gyümölcseinek” bemutatása)
  • vásár (családi program, forgatag, ünnep, együttlét)
  • élelmiszeripari és agrárinnováció (az agrárium és élelmiszeripar „trendi” oldala, precíziós eszközök, robotok, drónok, mezőgazdasági gépek)
  • fenntarthatóság (környezetvédelem, a természetközeli életstílus, a természet adta kincsekkel való tudatos bánásmód)
  • digitalizáció (az agrárium és élelmiszeripar „trendi” oldala, precíziós eszközök, digitális megoldások)
  • nemzetköziség (export-import, a magyar termékek bemutatása és sikere külföldön is)
  • fogyasztói tudatosság (minőségi termékek keresése, egészséges táplálkozás, elérhető információk a termékek összetételéről, eredetéről, útjáról egészen a szántóföldtől az asztalig)
  • agrár életpálya (stabil, kiszámítható, természetközeli, megbecsülést hozó életpálya, 21. századi munkakörülmények)

A kiíró által meghatározott szakmai zsűri a dalok közül 2019. augusztus 30-ig választja ki a legjobb három szerzeményt.

Az eredményekről a pályázók 2019. szeptember 2-ig tájékoztatást kapnak. Ezt követően a közösségi média felületen a három legjobb pályázat közül a legmagasabb szavazatszámot elérő dal kerül ki győztesen.

A versennyel kapcsolatos további információkról folyamatosan tájékozódhat a https://omek.amc.hu weboldalon.

Forrás: 
Agrármarketing Centrum

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

A sajtkészítés alapanyaga a tej – A sajtkészítés ABC-je (1.)

Egyre több kistermelő kezd sajtgyártásba. Sokan készítenek kiváló kézműves termékeket, ugyanakkor megjelennek a piacon a gyengébb minőségű, esetenként hibás sajtok is. Ezért – segítségképpen – a következőkben egy szakcikksorozatban ismertetjük a sajtgyártással kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat, a sajtkészítés feltételeit, technológiai folyamatait.

Gyümölcsös pezsgők a borok trendjét követve

A Magyarországon évente 14 millió palack bort értékesítő badacsonyörsi Varga Pincészet mostantól nem csak borokat, hanem prémium pezsgőket is készít. Több éves kísérletezés eredménye a Friss Aranymetszés Extra Dry gyümölcsös pezsgőcsalád, amit az elmúlt évek egyik legkedveltebb fajtája az Irsai Olivér, illetve a szintén népszerű Pinot noir rozé, valamint egy házasítás, azaz küvé alkot.

Ránkparancsolna az élelmiszer, hogy sportoljunk?

Világos és könnyen érthető életmód-tanácsokat adna egy brit kutatócsoport az élelmiszerek csomagolásán az elhízás elleni harc jegyében. Ha javaslatukat elfogadják, a csomagoláson le lenne írva, hogy mennyit kell sportolnunk, hogy a termék kalóriatartalmát elégessük.

Öt évre kellene kiszámítható szerződéseket kötni – Tejpiaci körkép

Jelenleg nyugodtak a körülmények a hazai tejpiacon, de nem volt ez elmondható négy, vagy akár öt évvel ezelőtt. Mindez annak köszönhető, hogy kevesebb az olyan kirívó piaci jelenség, ami évekkel ezelőtt minden napos volt. De már látszódnak olyan jelek is, melyek aggodalomra adnak okot. Nem a keresleti oldalról vannak félelmek, mert azt látni, hogy kínálat – kereslet egyensúlyban van.

Az egységes támogatásért tüntettek a kelet-európai gazdák Brüsszelben

Több mint 50 közép-kelet-európai, lengyel, cseh, szlovák, litván és lett gazda tüntetett tegnap Brüsszelben, az EU vezetőinek csúcstalálkozója előtt, felhívva a figyelmüket korábbi ígéreteikre, ami szerint egységesítik a KAP-kifizetéseket az EU teljes területén.

Célkeresztben a karácsonyi vásárok: súlyos hiányosságok is előfordultak

A téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés első hetében országszerte az adventi és karácsonyi vásárokra, ünnepi rendezvényekre és azok portékáira fókuszáltak az élelmiszerlánc-biztonsági szakemberek. Eddig főként kisebb, az élelmiszerbiztonságot kevésbé veszélyeztető problémák kerültek felszínre. Néhány esetben azonban súlyos higiéniai, jelölési és dokumentációs hiányosságok is előfordultak.

Nem csak karácsonykor kellene halat ennünk

Mintegy 10 százalékkal nőtt a hazai halfogyasztás, az Agrárminisztérium azonban azon dolgozik, hogy a jelenlegi szűk 6 kilogrammnál kétszer több halat együnk. Ezzel nemcsak az egészségünket óvjuk, hanem a hazai haltermelőket is támogatjuk. A haltermelés ráadásul nem terheli a környezetet, vitathatalanul fenntartható gazdálkodás.

Kiállítási lehetőség Japánban

Március 10–13. között rendezik Japánban a Foodex élelmiszer-szakkiállítást. Akit érdekel a lehetőség, annak az AMC segít a szervezésben, december 16-ig lehet jelentkezni a közösségi stand kiállítóhelyeire. Lesz magyar látványkonyha is, a kiállítók alapanyagaiból főznek.

Térképen kereshetőek a halárusító pontok

A karácsonyi halvásárlást segítve a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) létrehozott egy interaktív térképet, ahol a fogyasztók könnyen megtalálhatják a legközelebbi termelői halárusító pontokat.

A Mikulás is szeret vonatozni

Hull a pelyhes fehér hó… hangzott a kedves dallam az EGERERDŐ Zrt. Mikulásjáratain. A nagy népszerűségnek örvendő programon közel kétezren vettek részt december 7-én és 8-án, a Felsőtárkányi és a Szilvásváradi Állami Erdei Vasúton, illetve a Mátravasúton.