Back to top

Már a cégek fele sem éli meg a tíz évet

Tovább romlott a magyarországi cégek túlélési rátája, az öt évet a cégek 72 százaléka, a tíz évet pedig csak 48 százaléka éri el - közölte az Opten céginformációs szolgáltató szerdán az MTI-vel.

Hiába a sok új cég és a nagy cégalapítási kedv, úgy tűnik, a cégek hosszú távú életképessége továbbra is problémás - fejti ki a közleményben Pertics Richárd, az Opten céginformációs igazgatója.

Az Opten adatai szerint az elmúlt években évi 25-30 ezer cég indult Magyarországon. A cégalapítások száma jelentősen alacsonyabb, mint a 2000-es évek elején volt, de az elmúlt egy-két évben a csökkenés megállni látszott, egyes időszakokban már pozitívba is fordult. A cégek öt- és tízéves túlélési képessége alapján azonban még nem lehet stabil cégszerkezetről beszélni - mutatott rá a szakértő.

A túlélési arány csökkenéséhez nemcsak a természetes lemorzsolódás, hanem tervezett folyamatok is hozzájárulhatnak.

A felvásárlások, összeolvadások szintén egyes cégek megszűnéséhez vezethetnek, ugyanakkor a megszüntetéshez vezető eljárásokat vizsgálva az derül ki, hogy nem ez a döntő tényező.

A megszűnő cégek döntő többsége vagy magára hagyott vállalkozás, vagy valamely hitelező kezdeményezett felszámolást ellene.

A szakértő rámutat ugyanakkor arra, hogy a friss vállalkozások egy szűk rétege igen hamar komoly tényezővé válik. A 2013-ban alapított cégek egy százaléka öt év működés után már egymilliárd forint feletti éves árbevétellel büszkélkedhet. Ráadásul a tendencia azt mutatja, hogy e cégek aránya növekedőben van, tehát

a csökkenő túlélési ráta mellett egyre szélesebb kör lesz viszonylag gyorsan sikeres vállalkozás, azaz a friss cégek várható életútja erősen differenciálódik.

A vállalkozások viszonylag rövid átlagos élettartamának köszönhetően a hazai cégek jelentős része fiatalkorú, 46 százalékuk tíz évnél fiatalabb. A vállalkozások 23 százaléka húsz év feletti, nagymúltú cégnek számít, 2018-ban ez az arány még csak 20 százalék volt.

Forrás: 
MTI-Eco

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

A földek emberei

A munka öröméből, hogy hasznot hajtunk, hogy szép, amit csinálunk, eleinte semmit sem vettem észre. Minden ridegnek látszott, koszos volt, szúrt és fájt. A deréktáj igazi veszélyzóna. Életem első igazi paprikaszedésén, amikor alig tízévesen megkaptam a felnőtteknek járó duplasort és az ezzel járó felelősséget (egy szem nem sok, annyi nem maradhatott száron), apám, beavatásul, gúnyt űzött belőlem.

Munkaerőhiány a gyümölcsösökben

A szélsőséges idei időjárás Szlovákiában is nagymértékben befolyásolta a gyümölcstermés alakulását. A hosszan tartó, könyörtelen szárazság, a hűvös kora tavaszi nappalok és éjszakák, majd a váratlanul nagy mennyiségű májusi csapadék egyrészt megtizedelte a gyümölcsösök termését, másrészt sokat rontott a gyümölcsök minőségén.

Díjátadó az Országházban

Az Országház Felsőházi termében a Gazdaság Ünnepén átadták az Érték és Minőség Nagydíj Pályázat kitüntetéseit. A szeptember 10-ei rendezvényen 60 pályázó 67 pályázata érdemelte ki az Érték és Minőség Nagydíj kitüntető címet. A díjazottak között kis- és középvállalkozók, valamint nagyvállalkozások is megtalálhatóak, de szabadalmakkal rendelkező egyéni vállalkozó is kitüntetést kapott.

Irodai szerves hulladékból komposzt

A kanadai Wastenot Farms gazdaság különös módon tartja fent magát: gilisztákat tenyésztenek, de nem azért, hogy csalinak adják el őket. A "jószágaik" nagyon is fontos munkát végeznek: a városi irodákban keletkezett szerves hulladékból készítenek komposztot.

Sikeres a SMART Szaktanácsadási Pont

A Bábolnai Gazdanapokra érkezők közül igen sokan tesznek fel kérdéseket a SMART Szaktanácsadási Pontnál, mely érdekes és hasznos színfoltja a rendezvénynek. A négy nap alatt különböző szakterületeken gyakorlatban dolgozó szakemberei várják az ideérkezőket.

Öntözés, kettős termesztés Hajdúböszörményben

A Hajdúböszörményi Mezőgazdasági Zrt. 1700 hektáron gazdálkodik, legalább 1000 hektáron zöldborsót és csemegekukoricát termeszt, részben másodvetésben. A maradék területre kalászos gabona, őszibúza-vetőmag és nagy olajtartalmú napraforgó, szemes és silókukorica kerül. A növénytermesztés mellett fontos bevételi forrás az állattenyésztés és a mezőgazdasági szolgáltatás.

Kézműves élelmiszerek a főváros szívében

A kézműves termékek divatja van; soha rosszabb divat ne legyen! Ilyen termékekkel a főváros szívében található Pesti Barnabás Élelmiszeripari Szakgimnázium és Szakközépiskola is büszkélkedhet.

100 millió forint felett a munkavédelmi bírság

Az első fél évben munkavédelmi szabálytalanságok miatt a Pénzügyminisztérium (PM) munkavédelmi főosztálya 224 esetben, összesen 100,59 millió forint munkavédelmi bírságot szabott ki. Az ellenőrzések elsősorban a feldolgozóipar, az építőipar, a gépipar és a mezőgazdaság területére irányultak.

Tizennégyezerrel kevesebb dolgozót érdekel a mezőgazdaság

Egyre kevesebben vállalnak munkát a német mezőgazdaságban, pedig közben országszerte, a többi ágazatban egyre többen – írja a Top Agrar az Agra Europe (AgE) hírügynökség anyagára hivatkozva.

Akár egy nap alatt felpörgethetik fejlesztéseiket az agrár-startupok

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Design Terminal 2019. szeptember 22-ig várja azoknak a startupoknak a jelentkezését, akik rapid tanácsadással egy nap alatt akár tucatnyi agrár-, üzletfejlesztési vagy befektetési szakember bevonásával állítanák növekedési pályára vállalkozásukat.