0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 18.

Szakma és kikapcsolódás: Szentlőrinci Gazdanapok

Augusztus első hétvégéjén rendezi a Szentlőrinci Gazdanapokat a Baranya Megyei Vállalkozói Központ, ahol ez alkalommal Székelyföld lesz a díszvendég. A Magyar Mezőgazdaság a kiállítás hivatalos lapja.

A Magyar Mezőgazdaság, mint a kiállítás hivatalos lapja, szeretettel várja olvasóit, látogatóit Szentlőrincen, a kiállítói pavilonjában kialakított hangulatos olvasósarokban!

Térjen be hozzánk egy frissítőre, és tájékozódjon a legfrissebb agrárhírekről!

A Szentlőrinci Gazdanapok 1994-ben nyitotta meg először kapuit. Az azóta eltelt negyedszázad alatt a Dél-Dunántúl legnagyobb mezőgazdasági és élelmiszeripari vásárává vált, és augusztus 2. és 4. között már huszonhatodik alkalommal várja a szakmai és nagyközönséget.

A vásár három napja alatt – a korábbi évekhez hasonlóan – csaknem négyszáz hazai és külföldi mezőgazdasági gépforgalmazó, állattenyésztő és ezekhez kapcsolódó tevékenységet folytató cég, élelmiszeripari szereplők és a rendszeres kiállítók mellett lesznek olyanok is, akik idén mutatkoznak be itt először, és kiállítanak német, horvát és szlovén agrárvállalkozások is.

Akárcsak az előző években, az idén is a termelőket érintő kérdések lesznek a megnyitót követő szakmai nap középpontjában,

a két napon át tartó szántóföldi bemutatókon pedig a gyakorlatban is meg lehet ismerkedni a növénytermesztés legújabb eljárásaival, munkagépekkel és adapterekkel, valamint új betakarítógépekkel is. Azonkívül 2014 óta a vásár keretében tartják a Nemzeti Vágta egyik hivatalos előfutamát, a Szentlőrinci Vágtát, továbbá traktorosversenyt is rendeznek, amelyen idén mindkét nem képviselői indulnak.

– Elsődleges célunk, hogy a mezőgazdaság és az élelmiszeripar mellett a hazai termékek népszerűsítése is egyre nagyobb hangsúlyt kapjon a vásáron – nyilatkozta a Magyar Mezőgazdaságnak Pohl Marietta, a Baranya Megyei Vállalkozói Központ ügyvezető igazgatója.
– Mindemellett a Gazdanapok jó lehetőség arra is, hogy a szakmaiságot a könnyed kikapcsolódással ötvözzük, ugyanis ez egy vissza nem térő alkalom, hogy kötetlenül találkozzanak egymással a termelők, a vásárlók, a szakmabeliek és az érdeklődők, miközben akár üzletek is köttetnek, vagy legalábbis megkezdhetik az erre irányuló tárgyalásokat.

A Kistermelők Házában tartott szakmai napot az agrárfinanszírozás, a szántóföldtől az asztalig elv és „A helyi gazdaság és a vidék jövője” mottó köré szervezik.

Ezen belül is kiemelt szerepet szánnak az eredményes ökológiai gazdálkodásnak a Digitális Agrárstratégiában és a precíziós gazdálkodásban. Ennek jegyében szó lesz a többi között a növényvédelmi előrejelző rendszerről, az ökológiai növényvédelem lehetőségeiről, a precíz gabonakereskedelemről. A Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, a Magosz elnöke által vezetett agrárfórum középpontjában pedig a vidékfejlesztés áll majd. A Takarék Csoport részvételével az agrárium finanszírozásáról szerveznek kerekasztal-beszélgetést. A szakmai nap a Helyi(M)Értékeink címmel rendezett LEADER-műhellyel zárul, amelyen Szigetvár és Szentlőrinc térségének ökoturisztikai fejlesztésében rejlő lehetőségeket mutatják be. A szakmai nap az agrár-szaktanácsadók számára a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által akkreditált programnak számít.

– Kárpát-medencei Gazdasági Találkozó című sorozatunkban, melynek évről évre más és más országot, országrészt helyezünk a középpontjába, idén Székelyföld lesz kiemelt partnerünk

– mondta el lapunknak Pohl Marietta. – Ebből az alkalomból Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke is ellátogat a rendezvényre, és köszöntőt mond a megnyitón. Külön standon mutatkoznak be a székelyudvarhelyi és csíkszeredai gazdák, a kulturális program keretében pedig bemutatjuk a csíkcsomortáni Csomortáni Gál Lászlófestőművész alkotásait.

Az ügyvezető igazgató elmondta továbbá, hogy idén is megrendezik az Agro Naplóval közös Gazdanapok ÁSZAI versenyt, amelyre a DASzK dél-dunántúli régiójában található középfokú mezőgazdasági intézmények tanulóit hívták meg. Idén megduplázták a meghívottak tavalyi számát, és hat intézményből – Sellye, Szentlőrinc, Villány, Lengyel, Szekszárd, Kaposvár – érkeznek öt-öt fős csapatok, sőt Székelyudvarhelyről is számítanak egy csapatra.

– A játékosság mellett azt tartottuk a legfontosabb szempontnak a feladatok összeállításakor, hogy az egyes intézmények tanulói a többiben folyó szakmai képzésbe is bepillantást nyerhessenek, és ezzel átfogóbb képet kapjanak a mezőgazdaságról, illetve annak egyes ágazatairól. A rendezvény támogató szakmai partnere a Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Kara, amelynek oktatói és munkatársai a zsűrit alkotják – mondta el Pohl Marietta.

Újdonsággal is várják a termelőket: a mezőgazdasággal foglalkozó elektronikus sajtót és szaklapokat – köztük a Szentlőrinci Gazdanapok idei hivatalos lapját, a Magyar Mezőgazdaságot – felvonultató médiaudvarral várják az érdeklődőket.

Újabb taggal bővül tehát a tematikus udvarok köre: az Őshonosudvar, az Agrártörténeti Udvar és a kimondottan Baranya értékeit bemutató udvar mellett nyitják meg a szaksajtóét. A baranyaiban bemutatnak egy, a Nemzeti Értéktárba nemrég bekerült helyi tyúkfajtát és az őshonosnak számító magyar óriásnyulat, továbbá a megye jellegzetes juh- és lófajtái is láthatók lesznek itt. A Falusi turizmust bemutató Káca-udvar a vidéki életről, a gasztronómiáról szól, és itt lesz a gyerekeknek kialakított kézműves foglalkoztató is.

A vásár tematikus részei megmaradtak, tehát a karámkomplexumban idén is ott lesz az őshonos állatokat bemutató udvar szürke marhával, bivallyal, őshonos juhfajtákkal és parlagi szamárral, a Kézműves utcában pedig kizárólag helyi termelők és helyi termékek előállítói kínálják majd portékáikat.

Mindemellett az idén is számos kísérőprogram várja a Szentlőrinci Gazdanapok látogatóit. Lesznek huszárok, Zrínyi-vitézek, különféle vetélkedők, például csizmadobás és a nemek traktoros ügyességi versenye. A gyerekek íjászkodással, pónilovaglással, ökörfogatozással is tölthetik az időt.

Forrás: Magyar Mezőgazdaság