0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Tajvan és Ukrajna: növekvő borpiacok

Exportpiacra nyitott borászatoknak két borkiállítást is ajánlunk a közeljövőben (októberben és jövő júliusban), egyet a szomszédos Ukrajnában, egyet pedig a Kínától független gazdaságú Tajvanon.

2019. október 23–25-én lesz a következő Wine & Spirits Ukraine expo Kijevben, amelyre 10 000 szakmai látogatót várnak előre láthatóan 150 kiállítóval. A szervezők a 42 millió lakosú országot Kelet-Európa legnagyobb borfogyasztó nemzeteként aposztrofálják, bár a 2,5 milliárd eurós 2018-as forgalomba nemcsak a borokat, hanem a párlatokat is beleszámolták, és tudnivaló, hogy

északkeleti szomszédunknál a vodka egyelőre népszerűbb, mint a bor.

Az azonban biztos, hogy a borfogyasztás nő, a professzionális rendezvény pedig jó lehetőség a bemutatkozásra. Természeti adottságainak köszönhetően Ukrajnában nem készül bor, az importált borok pedig elsősorban Olaszországból, illetve Grúziából, Franciaországból, Spanyolországból és Németországból érkeznek.

Ukrajna nagy fogyasztói piac, mintegy 42 millió lakossal, akik évente 4 milliárd eurót költenek borokra és égetett szeszekre. Az elmúlt évben 50 millió liter bort exportáltak 115 millió euro értékben , aminek több mint fele Olaszországból érkezett. A következő legnagyobb beszállító Grúzia – 17,6 millió euro – és Franciaország – 16,9 millió euro.

„Bár Tajvan borpiaca nem olyan óriási, mint a szomszédos országok némelyikének borpiaca, dinamikusan növekszik”

– mondják a szervezők. 8%-os növekedést említenek, és állítják, hogy Tajvan döntéshozóinak 80%-a megjelenik a szakmai találkozón, amelyre 2020. július 24–26-án kerül sor a fővárosban, Tajpejben. A leggyorsabb jelentkezőknek 15% kedvezményt ígérnek, bár az nem derül ki az információs anyagokból, hogy mekkora a teljes összeg, és meddig tart a kedvezmény.

Forrás: nemeth.agnes