Az összeállítás a július 16-i állapot alapján ad képet a nyári mezőgazdasági munkák állásáról.
A kalászosok teljes termőterületének 55,7 százalékáról, 779 ezer hektárról 4 millió tonna gabonát takarítottak be 2019. július 16-ig. Az őszi búza betakarítása Közép-Magyarországon és az Észak-Alföldön 70 százalék fölött, Közép-Dunántúlon, Dél-Dunántúlon és Észak-Magyarországon 50 százalék körül alakult, Dél-Alföldön 44 százalék, Nyugat-Dunántúlon pedig 28 százalékon állt a jelentés napjáig.
Az őszi búza összes területe 952 ezer hektár, amelyből a betakarított terület 485 ezer hektár, az összterület 51 százaléka volt július 16-ig, és eddig közel 2,5 millió tonna őszi búzát takarítottak be.
A tavalyihoz hasonlóan alakult a termésátlag, országosan 5,1 tonna volt hektáronként, a legalacsonyabb Csongrád megyében (4,2 tonna/hektár), a legmagasabb Tolna megyében volt (6,3 tonna/hektár).
A durumbúza aratása Győr-Moson-Sopron és Borsod-Abaúj-Zemplén megyékben befejeződött, de országosan a termőterület 66 százalékán történt meg a betakarítás. A termésátlag a július 16-ig betakarított területeken 5 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest, átlagosan 4,4 tonna volt hektáronként. Az őszi árpa aratása a végéhez közeledik, a tavaszi árpa aratása a termőterület 43 százalékán történt meg a jelentés napjáig. Az őszi árpa termésátlaga országos szinten 5,5 tonna hektáronként, ami 12,3 százalékkal több, mint 2018- ban. A tavaszi árpa termésátlaga 4,1 tonna/hektár volt, 29 százalékkal több, mint az előző évben. A rozs területének 31 százalékát, a tritikálé területének 35 százalékát aratták le 2019. július 16-ig.
A rozs termésátlaga 3,5 tonna volt, 3 százalékkal kevesebb, mint egy éve, míg a tritikálé hektáronkénti 3,8 tonna eredménye 4 százalékkal több, mint 2018-ban.
A zab betakarítása 12 százalékon állt, termésátlaga 3 tonna/hektár.
Az őszi káposztarepce betakarítása 80 százalékon állt a jelentés napján. A termésátlagok megyénként 2,1 tonna és 3,5 tonna között alakultak hektáronként, az országos átlag 2,9 tonna/hektár volt. A tavaszi takarmányborsó betakarítása 89 százalékos készültségen állt és 2,6 tonna/hektár volt a termésátlag. Termésátlaga Bács-Kiskun megyében volt a legalacsonyabb (1,7 tonna/hektár), Tolna megyében a legmagasabb (3,3 tonna/hektár). A tarlóhántást a tervezett terület egyötödén már elvégezték a gazdák. A másodvetést a tervezett 69,7 ezer hektárnyi terület harmadán, 22,4 ezer hektáron fejezték be a jelentés napjáig.
A zöldborsó betakarítása a terület 83 százalékán, 16 ezer hektáron fejeződött be, a termésátlag 4,1 tonna volt, ami közel 6 százalékkal több, mint 2018-ban.
A csemegekukorica betakarítása éppen csak elkezdődött, országosan 5 százaléknál tart. A zöldbab esetében 38 százalékos a készültség, a termésátlag 10,2 tonna/ha körül alakult, 32 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A burgonya betakarítása két megyében már befejeződött (Békés, Csongrád megye), országosan viszont a burgonyatermő terület 37 százalékát takarították be, a termésátlag 28,2 tonna/hektár volt.
Nógrád megyében mindössze 2,7 tonna, Komárom-Esztergom megyében is alacsony, 3 tonna/ha, de Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 13 tonna volt az egy hektárra jutó termésmennyiség.
A kajszitermés idén sokkal kedvezőbben alakult a tavalyi évhez képest, Somogy (18,5 tonna/hektár) és Zala megyében (16 tonna/hektár) volt tapasztalható a legnagyobb termésátlag. Ugyanakkor néhány megyében igen alacsony termésátlag volt jellemző, Nógrád megyében 1,1 tonna/ha, Jász-NagykunSzolnok megyében 1,8 tonna/hektár, Vas megyében pedig 2,5 tonna/hektár termésátlagot jelentettek. A kajszi szedése a termőterület közel 60 százalékán fejeződött be a jelentés időpontjáig, és az országos termésátlag 8,8 tonna volt hektáronként a jelentés napján.
Az őszibarack szedése július 16-án 32 százalékon állt, a termésátlag 8,9 tonna/hektár körül alakult, ami háromszorosa a tavalyinak.