0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

A precíziós gazdálkodásban megéri a márkafüggetlenség

A szántóföldi gazdálkodásban Európa-szerte használt géppark rendkívül változatos összetétele miatt a precíziós gazdálkodási módszerek minél szélesebb körű alkalmazásához a gyártó-, illetve márkafüggetlen GPS rendszerek elterjedése lenne kívánatos – hívta fel rá a figyelmet az ilyen rendszereket fejlesztő holland Vantage Agrometius cég egy sajtóeseményen.

A korszerű módszerek sikeréhez azonban az is fontos, hogy ezek a technológiák könnyen használhatóak legyenek, és egyértelmű gazdasági hasznot hozzanak. A precíziós gazdálkodás már rég nem nevezhető a jövő technológiájának, hiszen sokszorosan bizonyított, kiforrott rendszerek állnak a felhasználók rendelkezésére, ám egy két éve, a wageningeni egyetem (WUR) kutatói által elvégzett felmérés eredményei mégis sok szempontból kiábrándítóan hatottak. Ezeket a cég szakemberei szerint

úgy lehetne legjobban összefoglalni, hogy míg a precíziós gazdálkodást a mezőgazdaság háttériparának szinte minden szereplője kiemelt területként kezeli, a fő célcsoport, azaz a gazdálkodók részéről nem tapasztalható hasonló lelkesedés.

A WUR kutatói szerint ennek két fő oka van: a technológia költségei és várható haszna közötti vélt vagy valós aránytalanság, illetve ehhez kapcsolódóan a sok esetben nem kellően körvonalazott üzleti és megtérülési modell. Az is kiderült, hogy ezek a technológiák a gyakorlatban nem voltak annyira könnyen használhatók, mint ahogy azt sokan várták volna, nincsenek „plug & play” rendszerek, ez pedig sok csalódást okozott a korai felhasználók között, másokat pedig óvatosságra intett. Továbbra is problémát okoz, hogy az eltérő gyártóktól származó gépekbe beépített GPS rendszerek között a legtöbb esetben nem lehetséges, vagy nehézkes a kommunikáció.

A cég becslései szerint Hollandiában jelenleg a gazdaságok nagyjából felénél használnak valamilyen formában GPS alapú technológiákat, beleértve az ilyennel felszerelt műtrágyaszórókat, permetezőgépeket is, míg a szolgáltatócégek között nagyjából 80 százalék ez az arány. Ezzel együtt mindössze néhány százra teszik azon gazdaságok számát, ahol precíziós tápanyag­kijuttatási térképek alapján dolgoznak, de ebbe már beleszámolták azt az ugrásszerű növekedést, amit az elmúlt év során tapasztaltak.

A cég tapasztalatai szerint a gazdálkodók a gépbeszerzések során kiemelt figyelmet fordítanak ugyan a műszaki tartalomra, de ez gyakran nem terjed ki a GPS alapú technológiákra, és később csalódásokhoz vezethet.

A cég – saját üzleti érdekeinek is megfelelően – így inkább a gyári GPS technológia nélküli, vagy alapfelszereltségű gépek beszerzését, és valamilyen gyártófüggetlen, univerzális rendszer későbbi beszerelését ajánlja.

Forrás: Kistermelők Lapja/Future Farming