0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Különleges tenyészszemle: Roven-ivadékok egy helyen

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Fábiánházát vélhetően nem túl sokan ismerik az olvasók közül, a lótenyésztők, azon belül a kisbéri félvér iránt elkötelezettek körében azonban már jól csengő név a fábiánházi Ecsed Ménes.

Nagyjából egy évtizeddel ezelőtt kezdtek az Ecsed Ménesben kisbéri félvér lovakat tenyészteni azzal a céllal, hogy megtartva a fajta tenyésztési szabályait, megőrizve a fajtát, azon belül egy olyan populációt alakítsanak ki, amelynek egyedei alkalmasak a díjugrató sport magasabb kategóriáiban való megmérettetésre is.

Első körben megpróbáltak olyan kancákat beszerezni, amelyek a sportban teljesítettek, illetve őseik, esetleg oldalági rokonaik rendelkeztek megfelelő sporteredményekkel. Ezt követően a kancákhoz olyan méneket párosítottak, melyektől szintén a teljesítmény, elsősorban az ugróképesség javulását várták. A hazai mének mellett több csikó is született a ménesben pl. a Heops nevű, orosz tenyésztésű trakehneni mén után, mely mén Németországban volt nehézkategóriás ugróló, és persze több fajtában elismert fedezőmén.

Az ő egyik lánya ma a ménes legeredményesebb sportlova, aki Kovács Rolanddal a nyergében rendszeresen borsot tör a sportló fajtájú lovak orra alá…

A következő lépés, természetesen a szakszerű felnevelés után, a kipróbálás megszervezése volt, ami talán a legnehezebb feladatnak bizonyult. Mára kialakult a működőképes rendszer: otthon megkapják a csikók az alapkiképzést, majd sportolókhoz kerülnek versenyeztetésre. Szerencsére sikerült találni néhány olyan lovast, aki megfelelően képzett, lelkiismeretes, és hajlandó felülni arra a lóra is, aminek ki lehet mondani a nevét magyar nyelven. Van olyan lovas, aki kifejezetten a fiatal lovakkal dolgozik, míg más magasabb kategóriában versenyez a lovakkal.

2011-ben a fenti tenyésztési koncepciónak megfelelően egy angol telivér mén importjára került sor. Ez a mén, Roven xx ma 29 évesen(!!!) Fábiánházán éli nyugdíjas napjait, és remélhetőleg jövőre még csikója fog születni.

Magyarországon eddig több mint 100 utóda került nyilvántartásba (a 2019. évi csikók nélkül), melyek közül hat fedezőmén.

És most jutottunk el oda, hogy mitől volt különleges az idei fábiánházi tenyészszemle… Attól, hogy egy napon, egy helyen ennek a ménnek több mint harminc csikóját láthatta a közönség, részben az Ecsed Ménes állományából. Az, hogy egy ilyen kimagasló ménnek ennyi ivadéka kerüljön elővezetésre egy napon, arra az elmúlt fél évszázadban biztosan nem volt példa.

A Roven-ivadékokat évjáratok szerint mutatták be. Elsőként öt idei szopós csikót láthattunk, természetesen anyjukkal együtt felvezetve. Őket követte másik négy csikó, melyek 2018-ban születtek. A 2017-es évjáratot ismét öt csikó képviselte, majd hét hároméves következett. További tizenöt ló az idősebb évjáratokat képviselte, melyek között szerepelt két nem Roven apaságú is.

Az idei csikók közül a Sun­dance nevű kanca és Szikrázó Fanni csikója volt a legígéretesebb, míg az egyévesek csoportjában a dr. Becsky György által tenyésztett Roven Rocco nyerte a kategóriáját.

A 2017-es évjáratban a küllemi bírálat alapján a legjobbnak Szabó József Roven Bársony nevű sárga méncsikója bizonyult, második díjat az Ecsed Ménes Roven Amyris nevű kancája kapott. A háromévesek közül két méncsikó tűnt ki kiváló típusával, korrekt küllemével, imponáló megjelenésével és nem utolsósorban ígéretes ugróképességével: Ecsed Roven Bonus és Ecsed Roven Szerencsés. Ezek a csikók beutalót kaptak ménvizsgára. Az idősebb évjáratok legjobbja a harmadik beutalót szerzett mén volt, Roven Remix. Remélhető, hogy ha ez a három csikó sikeres ménvizsgát tesz, és tenyésztésbe kerül, akkor Roven vérét tovább tudják vinni a fajtában korábban vizsgázott féltestvéreikkel együtt. A felnőtt korú lovak között második díjat kapott Ecsed Roven Rubint, míg harmadik lett a Fekete Tamás által kiállított rendkívül szép Cenzor Cuki.

A csikók és lovak küllemi bírálata reggel kilenc órától tizenhárom óráig tartott, amikor a díjkiosztást, szalagozást követően egy közös ebéddel szakítottuk meg a szakmai programot. Ebéd után a szabadonugróban folytatódott a bírálat, ahol több mint húsz egyed készségét, stílusát, bizonyos mértékig vélt képességét értékelték a bírálók.

Örömmel láthattuk, hogy jó néhány fiatal ló és csikó volt, amelyek megfelelő kiképzés után remélhetőleg eredményes ugrólovakká fejlődhetnek! A szabadonugrót követően öt ló nyereg alatti munkában mutatkozott be.

Összességében elmondható, hogy szakmai szempontból nagyon érdekes, értékes rendezvényen vehettünk részt: három fajta közel negyven egyedét láthattuk (kisbéri félvér, gidrán és magyar félvér lovakat), köztük pedig egy olyan létszámú ivadékcsoportot, ami valóban különlegességnek számít. Köszönet érte a házigazdáknak, a tenyésztőknek – és az öreg Rovennek!

Forrás: Kistermelők Lapja