0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 20.

Bemutatták az idei Magyarország tortáját és a Szent István-napi kenyeret

Idén a Szerencsetarsoly elnevezésű alkotás lett a Szent István-napi kenyér, a Magyarország tortája címet pedig a Boldogasszony csipkéje névre keresztelt édesség nyerte el, derült ki az augusztus 20-i ünnepi rendezvényekről tartott sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.

A sajtótájékoztatón Septe József, a Magyar Pékszövetség elnöke bemutatta az idei Szent István-napi kenyeret: a Szerencsetarsoly elnevezésű alkotást a Pedró Pékségből Vajda Péter és Takó Zoltán pékmester készítette.

„Durumliszt felhasználásával búzalisztből, hagyományos kovászos eljárással készült. Különleges formájú, ropogós búzakenyér, igazi kézműves munka, amely magas víztartalmú, ezért sokáig friss és puha marad”

– mondta Septe József.

A kenyérversenybe idén félszáz alkotás érkezett és független szakmai zsűri választotta ki a győztest. A Szent István-napi kenyeret augusztus 20-án a Magyar Ízek Utcáján lehet megkóstolni, és a tervek szerint országosan is sütik majd.

Selmeczi László, a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestületének társelnöke bejelentette: Magyarország tortája idén a Boldogasszony csipkéje elnevezésű mű lett, amelyet a dunaföldvári Tóth Cukrászdából Tóth Norbert alkotott meg, a hagyományokat és a modernitást ötvözve.

A tizenhatodik alkalommal megrendezett versenybe nevezett 31 torta közül első körben ötöt választottak ki, majd a döntőben a zsűri jelenlétében élőben kellett újraalkotni ezeket a tortákat.

A győztes Boldogasszony csipkéje minden rétegében visszaköszön a málna;

az alsó réteg felett egy málnapürével dúsított tésztaréteg található, majd tejszínnel lazított krém, a tetején pedig bazsalikomos, citromos csokoládé és tejszín található.

Az Egy Csepp Figyelem Alapítvány közreműködésével kihirdették Magyarország cukormentes tortáját is, amely a szegedi A Cappella Cukrászda alkotása, a Kicsi gesztenye lett. Gyuris László és csapata süteménye

ízvilágát a gesztenye alapozza meg, amelyet a kellemesen savanykás áfonya és a mogyorós ropogós tesz teljessé.

A kreáció tetejét cukormentes tejcsokoládé borítja. A torta szeletenként csupán 14,9 gramm szénhidrátot és 240 kalóriát tartalmaz, így a cukorbetegek is fogyaszthatják.

A két győztes tortát augusztus 18-tól a Várkert Bazár előtti Magyar Ízek Utcáján kóstolhatja meg a közönség, majd Magyarország több száz cukrászdájába is elkerülhet.

Forrás: MTI