Back to top

Kalandok a magasban

A Budakeszi Vadaspark melletti fenyőerdőben kialakított kalandpark bejárása a család minden tagja számára valódi kihívás. A gyermekek és felnőttek számára egyaránt kitűnő nyári program.

A Budakeszi Vadaspark kalandparkját 2015-ben, a főbejárat felé vezető út mentén, egy árnyas fenyőerdő fái között alakították ki, és a drótkötélpályák mellett két, a lombkoronaszint természeti csodáit bemutató tanösvény is várja a látogatókat.

Fotó: Budakeszi Vadaspark

A kalandvágyó gyermekek és felnőttek összesen hét pályán tehetik próbára az erejüket és ügyességüket: a B pályán Pele Pali, a vadaspark fiktív útikalauza ismerteti meg a gyerekeket a különböző madárodúkkal, azok szerepével és annak lakóival is. Pele Pali tanösvénye egyébként szervesen kapcsolódik a Budakeszi Vadaspark további három útvonalához. 

Az okos kis pelével a látogatók a madárbarát kertben, valamint a vadászati és az interaktív tanösvényen is találkozhatnak, és a rajzolt figura mindenhol sok érdekes dolgot oszt meg a látogatókkal.

Pele Pali kedves kis alakja a gyermekek számára megkönnyíti a tanulást,  a kirándulás során megszerzett tudás is jobban rögzül – erre pedig a kifejezetten nagy hangsúlyt fektetnek a Budakeszi Vadasparkban.

A kalandpark a nyári időszakban reggel 10 órától este 18 óráig látogatható, belépőt pedig 17 óráig válthatnak a mászni vágyók. A „magaslati” kalandok résztvevőinek biztonságát egyébként a napi pályabejárás is garantálja a gyakorlópályán történő oktatáson és a képzett animátorokon kívül, ezek mellett a pályaelemek éves, a beülők, kötelek és sisakok negyedévente történő átvizsgálása és minősítése szavatolja a látogatók biztonságát.

A kalandpark a jövőben új akadályokkal bővülhet, árulta el a fenntartó: olyan pálya kialakítását tervezik, ahol a családok együtt kalandozhatnak majd a magasban, továbbá szeretnének egy kifejezetten csapatépítésre alkalmas pályát is kialakítani.

Forrás: 
Budakeszi Vadaspark

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Szükség van rá

Az erdő jóval több, mint a fák összessége. Élettér, ahol állatok és növények élnek egymással kölcsönhatásban, egyben hosszú időn átívelő kortörténet, ahogy a csemetékből koros állomány fejlődik. Az erdei ökoszisztéma fenntartásához az erdő- és vadgazdálkodás összehangolt munkájára van szükség, amelynek fontos eleme a területen élő vad állománysűrűségének felmérése és a vadlétszám szabályozása.

„Ki kell várni a tökéletes pillanatokat” – interjú a Budakeszi Vadaspark fotósával

Ha a Budakeszi Vadasparkról jelennek meg hírek a sajtóban, a fényképek képaláírása mellett ez olvasható: „Fotó: Surányi Linda”. A Vadaspark fényképésze 2015 óta készít fotókat az állatokról, eseményekről, rendezvényekről. A park tavaszi zárva tartása alatt különösen nagy szerep hárult rá, hiszen az akkor készült fotókon, videókon az ő szemével, kameráján keresztül volt látható a Vadaspark élete.

Fuss, Forest! – Szeptemberben rendezik a Budakeszi Vadaspark jótékonysági terepfutóversenyét

Szeptember 5-én, szombaton rendezi a Budakeszi Vadaspark a Fuss, forest! elnevezésű terepfutóversenyt. A járványügyi helyzet miatt áprilisban elhalasztott verseny egyszerre jótékonysági és családi futás, amelyen a néhány száz méterestől a félmaratonig 6 táv közül választhatnak az indulók.

Több mint háromszázmilliós fejlesztést adtak át a szarvasi állatparkban

Több mint háromszázmillió forintos európai uniós támogatásból fejlesztették a szarvasi Körösvölgyi Látogatóközpont és Állatparkot, a beruházást Nagy István agrárminiszter adta át csütörtökön.

Dámborjak és szikaszarvas született a Budakeszi Vadasparkban

A tavaszi bébibumm után a nyár elejével tovább gyarapodott a Budakeszi Vadaspark állatállománya: a napokban két dám- és egy szikaszarvas borjú született.

Madárodúk, költőládák a Parkerdőben

A természet védelme a hazai erdőgazdálkodók, így a Pilisi Parkerdő Zrt. mindennapi munkájának meghatározó része. Hosszú távon csak akkor fenntartható az erdőkezelés, ha a rendszeres munkafolyamatokban egyszerre érvényesülnek a természetvédelmi, a gazdasági, illetve a turisztikai szempontok. A Parkerdő több erdészetében egyebek közt madárvédelmi programokat működtetünk. A Gödöllői Erdészetben Kiss Bence erdőmérnök vezetésével segítik az énekes madarak fészkelését.

Ne most kiránduljunk a szurdokvölgyekbe!

Szerdán, hasonlóan az ország más területeihez, nagy mennyiségű csapadék zúdult le a Visegrádi-hegységben. A Pilisi Parkerdő azt tanácsolja a túrázóknak, lehetőség szerint most ne keressék fel a hegység területén található szurdokvölgyeket a megáradt vízfolyások okozta balesetveszély miatt.

Állattitkok, emberkalandok

Szegeden egy szép, 45 hektáros tölgyerdő rejti Magyarország legnagyobb vadasparkját. A hely nevezetessége, hogy több kontinens ritka, jobbára veszélyeztetett állatfajait mutatja be természetes körülmények között. E fajok génmegőrzése, tenyésztése az intézmény fő feladata, de emellett fontos szerepet kap a természetvédelem, az oktatás, a kutatás és a szórakoztatás is.

Érintetlen erdőterületek, erdőrészletek és fák a Pilisi Parkerdőben

A Pilisi Parkerdőben túrázva a magyar természeti gazdagság változatos kincstára fogadja a látogatót: őserdőre emlékeztető örökerdők, tölgyes és bükkös rengetegek, források, erdei kis tavak mellett néhol érintetlen erdőrészletek. Vajon miért rejtőznek a Parkerdőben ezek a háborítatlan területek?

Környezetvédelmi világnap a Budakeszi Vadasparkban

Játékos formában, interaktív foglalkozásokon mutatja be a Budakeszi Vadaspark gyerekeknek szóló programja a környezetvédelem fontosságát az óvodás korosztálynak. A Vadaspark a környezetvédelmi világnap kapcsán a környezettudatos nevelés jelentőségére kívánja ráirányítani a figyelmet.