0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Plantarium 2019: Zöld minden mérethez

A Plantarium, a dísznövénytermesztők és -kereskedők egyik legfontosabb kiállítása, választékában a jelen kor legjellemzőbb életstílus-trendjeire, a kis alapterületű életterekre és a zöld környezetben való rekreációra keres növényi megoldásokat az idén. Jelmondata 2019-ben: Zöld minden mérethez.

A Plantariumot az idén augusztus 21. és 23. között rendezik meg a boskoop-hazerswoude-i Nemzetközi Kereskedelmi Központban. A rendezvény idei jelmondatnak, Green Fits All, azaz Zöld minden mérethez megfelelve a fogadóépületben természetes, zöld környezetbe helyezett enteriőröket (vagy inkább exteriőröket) rendeznek be, bemutatva a kis alapterületű életterekre és rekreációra szolgáló növényi megoldásokat.

A városi és vidéki emberi létforma is egyre kisebb alapterületre koncentrálódik. A gazdaságosabban fenntartható életmód jegyében kis méretű lakásokban élünk, amihez kis zöldfelületek tartoznak.

A jelen kor zöld elképzelése az erőforrásokat újrahasznosító, 100 százalékban hulladékmentes körforgásos gazdaság. A fa a legősibb és legfenntarthatóbb építési anyag, amit még természetesebbé tehetünk zöldtetőkkel, függőleges kertekkel, zöld homlokzatokkal és más növényekkel.

A Plantarium fogadócsarnoka a kiállítást körbejáró útvonal kezdőpontja, amit Ökosétánynak neveztek el. Az útvonalon a látogató elé tárulnak a fenntartható és egészséges életmódot támogató termékek és szolgáltatások, a mintegy 300 kiállító jóvoltából. Az egyéni sétára vágyó érdeklődőket térkép kalauzolja körbe a kiállításon, ám aki bővebb információkra kíváncsi, előre meghatározott időpontokban többnyelvű idegenvezetést is tartanak a szervezők.

Augusztus 22-én, csütörtökön este, Alphen aan de Rijn önkormányzatának köszönhetően, hatodik alkalommal rendezik meg a Plantarium by Night éjszakai vásárlátogatási programot, aminek fő témája a zöld környezet és az egészség. Kertészeti és kertépítészeti, illetve vendéglátó-ipari vállalkozások, lakásszövetkezetek, ingatlanügynökségek képviselői tartanak rövid előadásokat a fenntartható városi élet témájában, majd végigjárható az Ökosétány. Erről a programról részletesen a www.plantariumbynight.nl oldalon olvashat.

Természetesen ismét versenybe szállnak a legjobb növényújdonságok is, amelyet a Boskoopi Királyi Kertészeti Társaság (KVBC) szakértői bírálnak, illetve sajtó is kiválasztja a neki tetsző legjobbat. A jelöltek megtekinthetők a kiállítás honlapján.

A Plantarium fogadócsarnokából közvetlen átjárás nyílik a Groen-Direkt dísznövény-nagykereskedés őszi kiállítására is, amelyen közel 150 termesztőtől 5000-nél is több, már forgalomban lévő, illetve a következő idényben piacra kerülő, már termesztésben lévő és kereskedelmi mennyiségben elérhető növényeket mutatják be.

A Groen-Direkt kiválasztotta azt a 23 legpiacosabb, legnagyobb hozzáadott értékkel rendelkező újdonságot, amelyek kiemelt figyelmet kapnak az idei őszi kiállításon. Augusztus 21. és 23. között a látogatók választhatják ki közülük a legjobbakat.

Egyedülálló, változatos fajtájú és minőségű karácsonyfa-kínálattal is találkozhatnak az érdeklődők, több mint ezer négyzetméteren. Ez az esemény a nagykereskedés karácsonyfa-értékesítési szezonjának nyitánya is egyben.

Forrás: Kertészet és Szőlészet