0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Drónokkal nyomoz a rendőrség a juhgyilkosok után

Juhok egész sorát vágták le rejtélyes körülmények között márciustól mostanáig egy közép-angliai megyében. A rendőrség éjjellátó drónokkal igyekszik felderíteni az elkövetők kilétét, emellett kérik a helyi lakosok közreműködését is.

Rejtélyes események sorozata miatt lépett akcióba a rendőrség az angliai Northamptonshire megyében. Ennek oka, hogy március óta több mint száz juhot vágtak le illegálisan a környéken. A rendőrség az ügy felderítésére éjjellátó drónokat vetett be, amelyekkel az érintett területeket s az ott található állatokat kísérik figyelemmel.

A hőkamerákkal ellátott eszközöket körülbelül 120 méter magasan reptetik, ahonnan hatalmas területeket láthatnak be, így könnyen észrevehetik a gyanúsnak tűnő embereket és járműveket,

amik a kamera képén sárga színben mutatkoznak meg a rend őrei számára. Ha a helyzet úgy kívánja, a kamerákat üzemeltetők azonnal értesítik a környéken tartózkodó járőröket.

Az illegális vágások egyébként azok után is folytatódtak, hogy a rendőrség júliusban letartóztatott egy 40-es éveiben járó férfit az ügy kapcsán.

„Szörnyű látvánnyal kellett szembesülnie a gyerekeimnek” – nyilatkozta ekkor a brit sajtóban Phil Neal, akinek 14 bárányával végzett a férfi. A rendőrség a napokban közleményt adott ki, amelyben a lakosságot arra kérik, jelentsék, ha valami gyanúsat észlelnek környezetükben.

 

Forrás: farminguk.com