Back to top

Kína nem engedi be az amerikai agrártermékeket

Kína leállította az amerikai agrártermékek importját annak nyomán, hogy Donald Trump amerikai elnök a múlt héten váratlanul újabb kínai termékekre rendelte el pótvámok kivetését.

A pekingi döntéshozókat váratlanul érte és nagyon meglepte, hogy az amerikai elnök csütörtökön bejelentette, nem elégedett az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások alakulásával, ezért szeptember 1-től 10 százalékos pótlólagos vámot vetnek ki évi 300 milliárd dollár értékű kínai importcikkre. Ez az Egyesült Államokba irányuló kínai termékek azon fennmaradó része, amelyeket eddig nem sújtottak pótvámmal. A kínai kormány határozott válaszlépéseket ígért.

A Bloomberg hírügynökség jól tájékozott kínai forrásokra hivatkozva arról számolt be hétfőn, hogy a kínai kormány felszólította az állami tulajdonú vállalatokat, függesszék fel az amerikai agrártermékek vásárlását. Ez meg is történt, a vállalatok kivárnak, a tárgyalások alakulásától függ a következő lépés.

A magántulajdonú vállalatok ugyancsak leállították az amerikai szójabab beszerzését az amerikai-kínai kereskedelmi kapcsolatok bizonytalanságai miatt,

bár ők nem kaptak semmilyen tájékoztatást a kormánytól az esetleges változtatásokról.

A kínai vállalatok Dél-Amerika felé fordultak, és onnan próbálják pótolni a kieső amerikai importot.

Darin Friedrichs, az INTL FCStone New York-i székhelyű pénzügyi szolgáltatásokat nyújtó vállalat ázsiai árupiacokra szakosodott elemzője a Bloomberg TV-nek nyilatkozva rámutatott, hogy Kína az Egyesült Államok egyik legnagyobb agrárkereskedelmi partnere. Ha leállítja importját, azt megérzik az amerikai gazdák és Trump elnök vidéki szavazói. A megtorlásnak nyilvánvaló módja az, ha a kínaiak még a jövő évi elnökválasztás előtt ütnek vissza.

A kínai kereskedelmi minisztérium nem válaszolt az amerikai agrárimport leállítását firtató kérdésekre.

Hszi Csin-ping kínai elnök azt ígérte Donald Trump amerikai elnöknek a június végén Oszakában tartott személyes találkozójukon - amelyen újra kereskedelmi "tűzszünetet" kötöttek a kétoldalú tárgyalások idejére, és amelyet Trump elnök éppen az újabb pótvám bevezetésével szegett meg -, hogy Kína nagyobb mennyiségben fog mezőgazdasági termékeket vásárolni az Egyesült Államoktól. Trump elnök azonban azóta is arra panaszkodik, hogy a kínai fél nem tartotta be ezt az ígéretét.

Kína volt az Egyesült Államok harmadik legnagyobb exportpiaca tavaly. Az áruexport értéke 120,3 milliárd dollárt tett ki, 7,4 százalékkal kevesebbet az előző évinél.

Ezen belül az agrártermékek értéke 9,3 milliárd dollárra rúgott, amivel Kína a negyedik legnagyobb felvevő piaca volt az amerikai mezőgazdasági cikkeknek. A legnagyobb értékben, 3,1 milliárd dollárért szójababot importáltak Kínába az Egyesült Államokból.

Forrás: 
MTI

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Még több marokkói paradicsom

Az Euroestacom (Icex-Eurostat) statisztikai szolgálat adatai szerint az elmúlt nyolc évet figyelembe véve Hollandia és Spanyolország is kevesebb paradicsomot értékesített az EU-n belül, ugyanakkor a marokkói import folyamatosan nőtt.

Három év óta a legnagyobb mértékben estek vissza a termelői árak Kínában szeptemberben

Három év óta a legnagyobb mértékben estek vissza a termelői árak Kínában szeptemberben, egyre szítva azokat az aggodalmakat, hogy az amerikai-kínai kereskedelmi háború és a gyengülő belső kereslet hatásait nyögő feldolgozóipar lassulása tovább fékezi a világ második legnagyobb gazdaságának növekedését.

„Nekem soha nem jelentett üvegplafont, hogy nő vagyok” - A mezőgazdaság női arca

A világ teljes népességének negyede vidéken élő nő, és róluk szól október 15-e, amit 2008 óta a Vidéki Nők Nemzetközi Napjaként tartanak számon az ENSZ-ben. A világszervezet ezzel a nappal arra szeretné felhívni a figyelmet, hogy ők jelentősen hozzájárulnak a mezőgazdaság és a vidék fejlődéséhez, az élelmiszer-biztonsághoz és a vidéki szegénység felszámolásához.

Erős keresletre támaszkodhat a faipar

Kreatív iparág lett a faipar Magyarországon, de az olcsó ázsiai import nagy kihívás. Az európai fogyasztókhoz hasonlóan a magyarok is gyakran vásárolnak drágább nyugat-európai termékek helyett például kínait.

Nő a világ növényi olajtermelése

Az elmúlt öt évben évente átlagosan 6 millió tonnával nőtt a világ növényi olajtermelése. 2013-ban 160 millió tonna növényi olajat állítottak elő világszerte, 2018-ban pedig már 190 millió tonna volt a termelés, és az idén tovább növekszik majd a növényi olaj előállítása.

Veszélyben a banán

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete, a FAO vészhelyzeti intézkedéseket vezetett be, hogy segítse a latin-amerikai és karibi országok termelőit megküzdeni a banánültetvényeket pusztító fuzáriumos betegséggel. A köznapi néven Panama-betegségnek hívott kórt augusztus elején azonosították Kolumbiában, ahol a banántermelés sok millió ember egyetlen megélhetési forrása.

Súlyos termelői veszteségek az Egyesült Államokban

Az amerikai gazdálkodóknak és agrárvállalkozásoknak egyre nagyobb exportveszteséggel kell szembenézniük, mivel folytatódik Donald Trump elnök, Kínával „vívott” kereskedelmi háborúja – figyelmeztet a Boston Consulting Group (BCG) egy friss elemzésében, amelyről a Bloomberg hírügynökség számolt be.

Támogatás az őszi munkák elvégzéséhez

Megkezdődik az agrártámogatások előlegfizetése október 16-án, mely a Magyar Államkincstáron keresztül kerül folyósításra a mezőgazdasági termelők részére, amely idén összesen 240 milliárd forintot tesz ki.

Fekete lepellel takarták le standjaikat a zöldség- és gyümölcsárusok

A baden-würtenbergi Freiburgban (október elején), a gyümölcs- és zöldségárusok 5 percig fekete lepellel takarták le áruikat. Tüntetésükkel arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy a jelenleg bajor mintára zajló „Fajok sokfélesége- Mentsétek meg a méheket” elnevezésű népi kezdeményezés kizárólag a (helyi) termelőkre hárítja a felelősséget és rendkívül hátrányos helyzetbe hozza őket.

18 ezer magyar méhész helyzete válságos

Uniós megoldást sürgetnek a méhészek, akik a közös piacon jóval a termelői ár alatt, megalázó összegekért tudják csak értékesíteni a mézet. A hazai mézexportőrök már leálltak a vásárlással. Ha ennek hatására a méhészek is beszüntetik a tevékenységüket, komoly, kontinens szintű ökológiai válság alakulhat ki.