Back to top

Komoly áttörésre lenne szükség az akkumulátorok fejlesztésében

A jövő technológiának tárgyalásakor kihagyhatatlan az elektromos hajtás kérdése, és a modern akkumulátortechnológiával lassan a mezőgazdasági gépeket is eléri a villanyosítási hullám.

Az Agco óriáskonszern szerint a kisebb traktorok esetében egyértelműen van helye a villanyhajtásnak, aminek igazolására el is készítették a Fendt 200-as sorozatú traktorok alapjaira épült E100 elektromos modellt. Az alapvető számítás egyszerű: egy ilyen 70 lóerős traktor négy órán át tartó működtetéséhez 50 százalékos terhelésen nagyjából 100 kWh-nak megfelelő energia szükséges, amit a mai technológiai szinten egy 0,3 köbméteres, 600 kg tömegű akkumulátor képes szolgáltatni.

Egy ilyen gép a gyártó szerint már most is hasznos lehet egyes speciális felhasználási területeken, de azt ők is elismerik, hogy

ahol valóban komoly vonóerőre van szükség, ott az akkumulátoros traktorok egyelőre nem rúghatnak labdába: egy 517 lóerős 1000-es sorozatú Fendt traktor 50 százalékos terhelésen való működtetéséhez 12 órás műszakban már egy 15 tonnás, 5 köbméter térfogatú akkumulátorcsomagra lenne szükség.

Ez egyben azt is jelenti, hogy amíg nem következik be újabb, komoly áttörés az akkumulátorok energiasűrűségében, illetve nem csökkennek az elektromos hajtástechnológia összköltségei, addig a belső égésű motorok pozíciója megingathatatlan lesz a mezőgazdaságban.

 

Forrás: 
Future Farming

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Nehéz tárcsák bűvöletében

A pénteki szakiskolai nap keretében a diákok a Kühne Mezőgazdasági Gépgyár Zrt. standját is fölkeresték. A piliscsabai Dr. Szepesi László Mezőgazdasági, Erdészeti Szakgimnáziuma és Szakközépiskolából 49 tanuló érkezett, végzős gépésztechnikusok, erdésztechnikusok és erdész szakmunkások. Hazánk legrégebben működő gépgyárát Süli Csaba vezérigazgató mutatta be a diákoknak.

Biztos kezekben a Case IH

Az Agri CS Magyarország Kft. révén új forgalmazóhoz került a Case IH hazai kereskedelme. Augusztus elsejétől a nagyigmándi központú cég látja el a nagy múltú gépgyártó traktorainak, kombájnjainak, bálázóinak és teleszkópos rakodóinak képviseletét, amit újságírók előtt jelentettek be.

Újra dübörögnek a gépek Bábolnán

A szeptember 5-én rajtoló 32. Bábolnai Gazdanapokon a mezőgazdasági gépeket forgalmazó cégek már felsorakoztatták széles kínálatukat. Az Agrotec Magyarország Kft. a megszokott szántóföldi bemutatóval igyekezte felkelteni a figyelmet New Holland gyártmányú forgalmazott gépeivel, ami nagy érdeklődést keltett a látogatók körében.

Bábolna, az okos megoldások fellegvára

Hosszú utat tett meg a Bábolnai Gazdanapok az 1977-es első rendezés óta. Mindig a legújabb fejlesztések, mai szóval élve az innovatív megoldások házigazdája, a korszerű megoldások gyűjtőhelye volt. Évek alatt hagyományt teremtettek, s az álló gépbemutatót felcserélték gyakorlati bemutatókra, ahol a kiállított gépeket, eszközöket munka közben tekinthetik meg a gazdák.

Permetezőgép-felülvizsgálati alapképzés indul szeptemberben

A Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Mezőgazdasági Gépesítési Intézet (NAIK MGI), valamint a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) 2019 szeptemberében meghirdeti a növényvédelmi szakemberek számára a permetezőgép-felülvizsgálati alapképzést.

Beindult Bábolna

Hajnal óta pörög mindenki a 32. Bábolnai Gazdanapok teljes területén, hogy kapunyitásra minden tökéletes legyen. Végre elindult a négynapos gépünnep.

Véget ért az időmérő, elindulhat a nagy, bábolnai futam

Holnap elrajtolunk! Csütörtök reggel Nagy István agrárminiszter nyitja meg a Bábolnai Gazdanapokat, aztán kezdődnek sorra a szakmai programok: SMARTFARM konferemncia, szántóföldi gépbemutató, traktor tesztvezetés, mezőgazdasági drónbemutató.

Hangrobbanás előtt Bábolnán

A gépóriások nagy része megérkezett, a drónokat is felpörgették már Bábolnán. A szántóföldi gépbemutató helyszínén már megtartották a főpróbát, a talajszelvény kiásása is folyamatban van. A SMARTFARM konferencia helyszínén pedig tesztelik a hangosítást. Csütörtökön indul a Bábolnai Gazdanapok.

A kreatív ifjú agrárnemzedék a jövő Magyarországának záloga

A 2019/20-as tanévben, a júliusi adatok ismeretében 7304 első éves diák kezdi meg tanulmányait az Agrárminisztérium által fenntartott 47 agrárszakképző intézmény valamelyikében. Ez 284 fővel több, mint az elmúlt esztendőben, mondta Nagy István agrárminiszter az agár-szakközépiskolák országos tanévnyitó ünnepségén Vépen.

Továbbra is nő a kereslet a traktorok iránt

Az előző évek mezőgép-értékesítési rekordjai után 2019 első félévében is tovább bővült a géppiac. A teljes értékesítésen belül a traktorok 36, a gabonakombájnok 15 százalékos arányt képviseltek – közölte a NAIK AKI.