Back to top

A kiskapacitású keltetőket is be kell jelenteni

A TIR rendelet legutóbbi módosítása óta a kis (azaz ezer tyúktojás egyenértéknél kisebb) kapacitású baromfikeltetőket is kell bejelenteni az Országos Adatbázisba, azaz a Tenyészet Információs Rendszerbe. Továbbra is érvényes ugyanakkor, hogy a kiskapacitású keltetők nem engedélykötelesek.

A madárinfluenza – bár hazánk a legutóbbi járvány után 2017 augusztusában visszanyerte mentességét –, továbbra is veszélyt jelent a baromfiállományokra. Az állományok megbetegedésének megelőzése érdekében elengedhetetlen a megfelelő nyomon követés a baromfitartásban.

A megfelelő nyomon követés biztosításához 2018 decembere óta az állattartóknak a kiskapacitású baromfikeltetőket is be kell jelenteniük és nyilvántartani az Országos Adatbázisban.

Az előírás a nem csak saját célra – hanem pl. értékesítésre, kihelyezésre – keltető állattartókat is érinti. Minden olyan állattartó helyet, ahonnan napos állatot vagy keltetőtojást szállíthatnak más állattartóhoz, tartási helyre. (Korábban a bejelentési kötelezettség csak azokra a keltetőkre vonatkozott, amelyeknél a keltetőgépekbe egyszerre összesen ezer tyúktojás egyenértéknél több volt berakható.)

Nem változtak ugyanakkor az engedélyeztetésre vonatkozó előírások:

a kiskapacitású baromfikeltetők nem engedélykötelesek, míg az ezer tyúktojás egyenértéknél nagyobb kapacitásúak továbbra is azok.

A baromfikeltetés tevékenység végzése hagyományosan a kormányhivatalok járási vagy megyei ügyfélszolgálatán jelenthető be. A kormányhivatalok elérhetőségei a http://www.kormanyhivatal.hu/hu honlapon találhatók.

A kötelezettségnek a kiskapacitású, eddig be nem jelentett baromfikeltetőt üzemeltetők a Nébih Ügyfélprofil Rendszerén (ÜPR) (https://upr.nebih.gov.hu) elektronikus úton is eleget tehetnek, amennyiben rendelkeznek Ügyfélkapus regisztrációval. (Az Ügyfélkapuról további információ az alábbi linken olvasható: https://ugyfelkapu.gov.hu/regisztracio)

A Nébih ENAR Ügyfélszolgálata az alábbi elérhetőségeken keresztül nyújt segítséget a regisztrációt érintő kérdésekkel kapcsolatban:

Kapcsolódó jogszabályok:

- 119/2007. (X. 18.) FVM rendelet a tartási helyek, a tenyészetek és az ezekkel kapcsolatos egyes adatok országos nyilvántartási rendszeréről

- 121/2007. (X. 18.) FVM rendelet a baromfikeltető állomások üzemeltetésének engedélyezéséről és működésüknek rendjéről

 

Forrás: 
Nébih

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Hazai szőlő- és gyümölcsfajták: a bizalomra és az innovációra épülhet a jövő

A szőlő- és gyümölcsfajták esetében a koronavírus-válság után is fontos lesz a jogszerű fajta­használat, mert az ágazat jövőjét csak a bizalomra és az innovációra lehet építeni. Az utóbbi hónapok rendkívüli nehézségeket hoztak a faiskolák számára, de a telepítők, a felhasználók igényeihez igazított, korszerű fajtakínálat a továbbélés és a válság utáni kibontakozás fontos tényezője lesz.

Érzékelhetően emelkedtek az agrárárak

Az első negyedévben nagyobb mértékben nőttek a mezőgazdasági termelői­ árak, mint a ráfordítások – derül ki a KSH adataiból. Az elemző szerint az emelkedés a következő hónapokban mérséklődik, majd árcsökkenés jön.

Elérkezett az élelmiszerlánc-felügyeleti díjbevallások beadásának utolsó hete

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja az érintettek figyelmét, hogy az élelmiszerlánc-szereplők többségének 2020. május 31-ig kell benyújtania a 2020-as felügyeleti díjbevallását. Mivel idén a jogszabályban előírt határidő munkaszüneti napra esik, a bevallások a következő munkanapon, tehát június 2-án még beadhatóak.

Fogyókúrára fogták a pufók kínai vadlovakat

Elhíztak a kínai Hszincsiang-Ujgur Autonóm Területen fogságban élő Przsevalszkij-lovak - a világ utolsó vadlóalfajának fogságban tenyésztett egyedei -, ezért fogyókúrára fogták őket.

Tűzgyújtási tilalom visszavonása a Dunántúlon és az északi országrészben

Az elmúlt 48 órában hullott csapadéknak köszönhetően csökkent a tűzveszély az erdő és mezőgazdasági területeken, ezért 2020. május 26-tól (kedd) a Dunántúlon és az északi országrészben visszavonásra kerül a tűzgyújtási tilalom.

Majorságot épít a Balaton-felvidéki Nemzeti Park a Mura mellett

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság (BFNPI) 470 millió forintos európai uniós támogatással épít majorságot Letenye határában, a Mura mentén - tájékoztatta a nemzeti park az MTI-t.

Jól teljesítettek az Irsai Olivér borok a Szupermenta tesztjén

Kiváló eredmény a bor világnapján: az Irsai Olivér borok hatósági, laboratóriumi és kedveltségi szempontból egyaránt mindenben megfeleltek a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Szupermenta terméktesztjén. A hivatal szakemberei összesen 25, 2019-es évjáratú termék komplex vizsgálatát végezték el.

Járványok szorításában

Napjainkban egyszerre kell megbirkóznunk humán- és állatjárványokkal. Előbbiek közül minket most elsősorban a koronavírus fertőzése állít komoly próbatétel elé, az állategészségügyi szakembereknek azonban időről időre meg kell küzdeniük olyan betegségekkel, amelyek adott esetben emberre is veszélyesek lehetnek.

Felszámolnák az „osztatlant” - Új földértékesítés és törvényjavaslat

Folytatódik az osztatlan közös földtulajdon felszámolására indított földértékesítési program – adta hírül nemrégiben az Agrárminisztérium. Eközben egy gyors, méltányos, átlátható rendszert hozna létre az osztatlan közös földtulajdon felszámolását célzó törvényjavaslat, amely régi problémát igyekszik rendezni.

A kacagójancsi már nálunk is hallatja hangját

A kacagójancsi vagy más néven kokabura Földünk ma élő legnagyobb jégmadara, hossza akár elérheti a 45 centimétert is. Azok, akik Ausztráliába eljutnak, s a keleti parton barangolnak, szinte biztos, hogy találkoznak ezzel az egyszerű tollazatú madárral, melyen a fehér és a barna szín dominál. Ma már díszmadárként is tartják kontinensünkön.