0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

A kiskapacitású keltetőket is be kell jelenteni

A TIR rendelet legutóbbi módosítása óta a kis (azaz ezer tyúktojás egyenértéknél kisebb) kapacitású baromfikeltetőket is kell bejelenteni az Országos Adatbázisba, azaz a Tenyészet Információs Rendszerbe. Továbbra is érvényes ugyanakkor, hogy a kiskapacitású keltetők nem engedélykötelesek.

A madárinfluenza – bár hazánk a legutóbbi járvány után 2017 augusztusában visszanyerte mentességét –, továbbra is veszélyt jelent a baromfiállományokra. Az állományok megbetegedésének megelőzése érdekében elengedhetetlen a megfelelő nyomon követés a baromfitartásban.

A megfelelő nyomon követés biztosításához 2018 decembere óta az állattartóknak a kiskapacitású baromfikeltetőket is be kell jelenteniük és nyilvántartani az Országos Adatbázisban.

Az előírás a nem csak saját célra – hanem pl. értékesítésre, kihelyezésre – keltető állattartókat is érinti. Minden olyan állattartó helyet, ahonnan napos állatot vagy keltetőtojást szállíthatnak más állattartóhoz, tartási helyre. (Korábban a bejelentési kötelezettség csak azokra a keltetőkre vonatkozott, amelyeknél a keltetőgépekbe egyszerre összesen ezer tyúktojás egyenértéknél több volt berakható.)

Nem változtak ugyanakkor az engedélyeztetésre vonatkozó előírások:

a kiskapacitású baromfikeltetők nem engedélykötelesek, míg az ezer tyúktojás egyenértéknél nagyobb kapacitásúak továbbra is azok.

A baromfikeltetés tevékenység végzése hagyományosan a kormányhivatalok járási vagy megyei ügyfélszolgálatán jelenthető be. A kormányhivatalok elérhetőségei a http://www.kormanyhivatal.hu/hu honlapon találhatók.

A kötelezettségnek a kiskapacitású, eddig be nem jelentett baromfikeltetőt üzemeltetők a Nébih Ügyfélprofil Rendszerén (ÜPR) (https://upr.nebih.gov.hu) elektronikus úton is eleget tehetnek, amennyiben rendelkeznek Ügyfélkapus regisztrációval. (Az Ügyfélkapuról további információ az alábbi linken olvasható: https://ugyfelkapu.gov.hu/regisztracio)

A Nébih ENAR Ügyfélszolgálata az alábbi elérhetőségeken keresztül nyújt segítséget a regisztrációt érintő kérdésekkel kapcsolatban:

Kapcsolódó jogszabályok:

– 119/2007. (X. 18.) FVM rendelet a tartási helyek, a tenyészetek és az ezekkel kapcsolatos egyes adatok országos nyilvántartási rendszeréről

– 121/2007. (X. 18.) FVM rendelet a baromfikeltető állomások üzemeltetésének engedélyezéséről és működésüknek rendjéről

 

Forrás: Nébih