Back to top

Várhatóan átlagos lesz a dohány minősége

Az időjárás szeszélyessége ellenére közepesen jó szezonra számítanak a dohánytermesztők az idén - írta csütörtöki lapszámában a Magyar Nemzet.

Bényei Illés, a Magyar Dohánytermelők Országos Szövetségének elnöke a lapnak elmondta: közepes állapotban vannak az ültetvények, további kedvező időjárás esetén nem lesz gond a terméssel. A termelők július második felében megkezdték a betakarítást, amely jelenleg egyharmadánál tart. A szakember szerint

a minőségről még korai lenne véleményt mondani, jelen állás szerint átlagos vagy annál egy kicsit jobb lehet a betakarított és értékesített dohány minősége.

Az elsődleges feldolgozók 5511 tonnára kötöttek szerződést a termelőkkel, jó idő esetén azonban akár a hatezer tonnát is elérheti az idei termésmennyiség. A terület az elmúlt évihez viszonyítva 120-130 hektárral csökkent, a leszerződött terület 3127 hektárt tesz ki az idén - mondta a szövetség elnöke.

Rámutatott, hogy a munkaerőhiány is egyre nagyobb gondot jelent az ágazatban. Burley dohányt jellemzően már csak családi vállalkozások termesztenek, a virginiát viszont napszámosok törik, akik egyre kevesebben vannak.

A dohány betakarítása rendkívül nehéz fizikai munka, ezért sokszor a magasabb bérekkel sem tudják elcsábítani a közmunkásokat sem a termelők.

A szövetség elnöke megjegyezte, hogy a felvásárlási ár nem fedezi a termelési költségeket, így az ágazatot gyakorlatilag a hektáronként bruttó 900 ezer forintos állami támogatás tartja életben. Ugyanakkor nem egyedi jelenségről van szó: egész Európában, sőt a világ többi részén is a pluszjuttatásoknak köszönhetően maradhat fenn a dohánytermesztés - fűzte hozzá.

Forrás: 
MTI-Eco

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Repülővel viszik a román napszámosokat spárgát szedni

Veszélyeztetik a spárga betakarítását Németországban a koronavírus-járvány okozta határzárak és egyéb szigorítások. A spárgaszedést évek óta kizárólag vendégmunkásokkal oldják meg a német gazdák. Most repülőgépeket béreltek a munkások szállításához.

Az agrártámogatások kifizetésével segíti az Agrárminisztérium a gazdálkodókat

A következő három hónapban 122 milliárd forint kifizetésére számíthatnak a magyar mezőgazdasági termelők a tavalyi kérelmeikhez kapcsolódóan – közölte Nagy István agrárminiszter. A támogatásokat kezelő Magyar Államkincstár a kifizetések meggyorsításával is hozzá kíván járulni a koronavírus okozta negatív ágazati hatások kezeléséhez.

A MAGOSZ és a NAK a Székely Nemzeti Tanács kezdeményezésének online aláírására buzdít

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) továbbra is támogatja a Székely Nemzeti Tanács európai polgári kezdeményezését a nemzeti régiók védelméről.

A mezőgazdaságban nem állhat meg az élet

A kormány a szakmai szervezetekkel együtt, már a gazdaság újraindításán is dolgozik – olvasható a Magyar Mezőgazdaság e heti, 2020/13. számában. A lapból az is megtudható, hogy félteni kell-e állatainkat és nekünk félnünk kell-e tőlük a koronavírus miatt. Kárpát-medencei gazdák rovatunkban a Vajdaságba látogatunk. Aktuális mellékletünk, a Géppiac a héten a szemenként vető gépeket veszi górcső alá.

Válsághelyzeti munkacsoport alakult a Vetőmag Szövetségnél

Koronavírus operatív csoportot alakított a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács. Az intézkedés célja, hogy a vetőmag-ellátás és szállítás érdekében minél több információt gyűjtsenek és közvetítsenek a stratégiai fontosságú ágazatból az Agrárminisztérium felé.

"Infrás kasza", mely védi a fűben lapuló őzgidákat

A kaszálások idején különféle vadfajok lapulnak meg a számukra biztonságosnak vélt magas kultúrákban. A vadriasztó lánc nem olyan hatékony, mint ahogyan azt elvárják a termelők. A Pöttinger fejlesztette SENSOSAFE berendezés lényege egy olyan infravörös optikai rendszer, amely a kasza előtti sávot pásztázza és észleli a vad jelenlétét.

Ázsia felfüggeszti a rizs exportját

A koronavírus-járvány kitörése óta számos országban jelentősen megnőtt a rizs iránti kereslet, ami az árak hirtelen emelkedését okozta, és időközben több ország is felfüggesztette exportját.

Hungarikumpályázat nyílt összesen 230 milliós kerettel

A nemzeti értékek és hungarikumok gyűjtésének, népszerűsítésének, megismertetésének, megőrzésének és gondozásának támogatására 230 millió forintos kerettel pályázatot hirdetett az Agrárminisztérium.

Az éjszakai fagy a gyümölcsfákra veszélyes lehet

Nem árt a szántóföldi kultúráknak a napokban jellemző néhol havazással járó hideg időjárás, sőt növényvédelmi szempontból még előnyös is, mert gyéríti a kártevőket. Ugyanakkor az éjszakai fagy a gyümölcsfákra, különösen a kajszibarackra nézve veszélyes lehet. Az emiatt esetlegesen fellépő terméskiesést azonban még korai lenne megbecsülni – közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) hétfőn az MTI érdeklődésére.

Félmilliárd forintból épített új telephelyet a Gemma Agro Kft. Békéscsabán

Félmilliárd forintból épített új telephelyet a mezőgazdasági termékek kereskedelmével és mezőgazdasági szaktanácsadással foglalkozó Gemma Agro Kft. Békéscsabán. A cég egyik tulajdonosa az MTI-nek elmondta, a koronavírus előre hozta a mezőgazdasági szezonkezdést, rengeteg megrendelésük van most.