Back to top

Kiemelt figyelmet kaptak a mozgóboltok

Lezárult az idei nyári szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés első időszaka. A szakemberek eddig mintegy 7 tonna élelmiszert vontak ki a forgalomból, 1,4 millió forint értékben. Idén a hűtési lánc fenntartása, a higiénés és egészségügyi alkalmassági követelmények ellenőrzése mellett kiemelt figyelmet fordítanak az ellenőrök a mozgóboltokra is.

Az előállító és forgalmazó létesítményekben a hűtési lánc fenntartásával kevesebb, a higiéniai feltételekkel és a dolgozók egészségügyi alkalmasságával, képzettségével viszont több probléma adódott az előző évhez képest. Idén kiemelt figyelmet fordítanak az ellenőrök a mozgóboltokra is. E téren ez idáig kedvezőek a tapasztalatok.

A nyári szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés célterületei között idén is megtalálhatóak a szezonálisan üzemelő, idegenforgalmi szempontból frekventált helyeken, strandokon működő kereskedelmi és vendéglátó létesítmények, a nagy tömegeket megmozgató rendezvényeken, fesztiválokon, vásárokon értékesített élelmiszerek, valamint az ifjúsági és gyermek táborok étkeztetése.

A fagylalt előállítás és forgalmazás, valamint az utcai vendéglátás, a büfékocsik és mozgó vendéglátók ugyancsak kiemelt figyelmet kapnak a nyári mustra során,

amit a megyei kormányhivatalok járási hivatalainak szakemberei és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal munkatársai végeznek. A hatósági ellenőrzések az élelmiszerek előállításának és forgalmazásának feltételeire, az élelmiszerbiztonságra ható tevékenységekre, a forgalomba hozott élelmiszerek minőségére, a termékek nyomon követhetőségére egyaránt kiterjednek. A nyári időjárási viszonyokra való tekintettel természetesen kiemelt szempont a hűtési lánc fenntartásának ellenőrzése.

Az első időszakban 2 322 létesítmény ellenőrzés történt és leginkább higiéniai hiányosságot tapasztaltak a szakemberek. Az élelmiszer kereskedelemben összesen 755 ellenőrzésre került sor, hiányosságok leginkább a forgalmazott termékek minőségével, a higiéniai feltételekkel és a nyomon követhetőséggel kapcsolatban voltak.

A mozgó boltok ellenőrzése eddig kedvező képet mutatott.

A szakemberek többek között azt tapasztalták, hogy a járművek felépítményei megfelelő kialakításúak, műszaki, higiéniai állapotuk jó, a polcok kialakítása megfelelő és a folyóvizes kézmosási lehetőség is biztosított. A kitelepült vendéglátók esetében ugyanakkor jellemző hibaként merült fel a berendezések nem megfelelő higiéniai és műszaki állapota, a különféle eszközök és a megfelelő személyzet hiánya, továbbá a szűkös hűtőkapacitás. A vendéglátó, étkeztető létesítményeknél 980 esetben ellenőriztek a szakemberek és csaknem 80%-uk megfelelően üzemelt, ahogyan a 105 nyári ifjúsági-, és gyermektábor ellenőrzését illetően is elmondható ez az arány. A már lezajlott nagy fesztiválokon a vendéglátó létesítmények általában megfelelő higiénés körülmények között üzemeltek.

A vizsgálat félidejében,

az élelmiszer termékek ellenőrzésének eredménye alapján idén az első időszakban emelkedett a lejárt és a nem nyomon követhető tételek aránya a tavalyi hasonló időszakhoz képest.

A nem megfelelő jelölésű és a fogyasztásra alkalmatlan tételek előfordulási aránya az előző évekhez hasonló volt. Eddig az összes ellenőrzött tétel 6,5%-át, mintegy 7 tonna mennyiségben kellett kivonni a forgalomból, melynek értéke több mint 1,4 millió Ft.

Forrás: 
Nébih

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

A ricapirítótól a Kunsági Édenig

Többszöri tulajdonosváltással jött létre a mára Kunsági Éden márkanevű étolajat előállító üzem. Most 190 ember dolgozik benne, alapvetően helybeliek és az üzem 30 kilométeres körzetéből bejáró munkások. A cég vezetője Papula László, a növényolajos körökben határainkon túl is jól ismert szakember, aki operatív vezérigazgatóként irányítja a gyárat és a most zajló nagyléptékű beruházást.

Gyógynövényekkel a gombás bőrbetegségek ellen

A gombás bőrbetegségek általában hosszas kezelés után szüntethetők csak meg, de így is gyakorta visszatérhetnek. E betegségek kialakulásáért sok tényező okolható. Itt egy fertőzésről van szó, csak kérdés, hogy szervezetünk mennyire ellenálló, vagy mennyire fogékony erre. Erről pedig már mi magunk is tehetünk, életmódunkból adódóan.

Megállapodást írt alá az Európai Unió és Kína

Megállapodást írt alá az Európai Unió és Kína azzal a céllal, hogy száz európai földrajzi árujelzőnek (a termék földrajzi származásának feltüntetésére használt földrajzi jelzés és eredetmegjelölés) Kínában, illetve száz kínai földrajzi árujelzőnek az unióban védelmet biztosítson azok jogtalan használatával és a termékutánzatokkal szemben - közölte az Európai Bizottság hétfőn az MTI szerint.

Import húskészítményt hívott vissza a forgalomból a Nébih

Visszahívta a forgalomból a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a Bio Münchner Weißwurst megnevezésű fehér kolbászt.

Tengeri hulladékból csinálnának fehérjeforrást a tudósok

Partra vetett hínár, algák, tengeri biohulladék és kagylóhéj: tudósok egy csoportja egy újfajta módszerrel tengeri hulladékból készítene értékes termékeket.

Félmilliárd forintból épült meg a Cerbona új raktára

Ünnepélyes keretek között avatta fel a több mint 500 millió forintból megépült új raktárát a Cerbona Élelmiszergyártó Kft. A közel 6 évtizedes múltra visszatekintő székesfehérvári cég vezetői szerint fontos mérföldkőhöz érkezett ezzel a vállalat.

Szeptemberben újból drágul a liszt

Vetekednek a malmok a tavalyinál drágább és kevesebb étkezési búzáért, szeptemberben pedig várhatóan 3-5 százalékkal emelik átadási áraikat – mondta a Világgazdaságnak Lakatos Zoltán, a Hajdú Gabona Zrt. elnök-vezérigazgatója.

Sikerült elhajolni a koronavírus ütése elől

A Master Good-cégcsoport 72 millió csirke feldolgozását tervezte az idén, és az év első két hónapjában még semmi jele nem volt, hogy ez a cél veszélybe kerülhet. Márciusban a koronavírus közbeszólt, a mezőgazdaságot is érintette.

Feltámasztották a legendás magyar márkát

Újra palackozzák az egykor legendás üdítőitalt, a Bambit egy horvátzsidányi palackozóüzemben - idézi a napi.hu a Forbest.

A Z-generáció nem áll készen a labor-húsra

A 18-25 éves generáció nagy része mesterségesnek tartja a laborban előállított húsokat.