Back to top

Korszerű, gazdaságos növényvédelem

Az idén tovább folytatódott a gyümölcstermesztés korszerűsítését célzó együttműködés, amely szakmai előadásokkal és bemutatóval hívta föl újból a figyelmet a gazdaságos növényvédelmi megoldásokra a Tolna megyei Lengyelben. A 2018-ban indult program foglalkozik a gyümölcstermesztés korszerűsítésének időszerű kérdéseivel, a precíziós gazdálkodás adta lehetőségekkel. Hagyományteremtésre is törekednek.

A szakiskola általános igazgatóhelyettese, Gergicsné Nagy Eszter köszöntötte az érdeklődőket és bevezetőjében elmondta, hogy az ajánlott technológiával ismét jelentős terméstöbblet betakarítása várható a bemutató gyümölcsösben. Elsőként Steiner István röviden bemutatta a Sumi Agro Hungary Kft.-t és annak kertészeti programját. Fölhívta a figyelmet a Shigeki algakivonatot tartalmazó növénykondicionáló termékre, amelynek hatását a szakiskola gyümölcsösében a szakmai előadások után be is mutatták. Külön kiemelte az ültetvények gyomirtásának jelentőségét, utalva arra, hogy a gyomfajok nemcsak közvetlen versenytársai a kultúrnövényeknek, de a kórokozók és kártevők számára köztesgazdaként is életteret nyújtanak, ez fokozza a veszélyességüket.

Hatékony megoldások

A Sumi Agro Hungary Kft. szinte minden kultúrában javasol hatékony növényvédelmi megoldást. Steiner István a gyomirtó szerek közül a Kabuki és a Pledge 50 WP készítményt emelte ki. A Kabuki négyévesnél idősebb alma- és szőlőtelepítésekben az oldalhajtások, illetve tőhajtások leperzselésére, a növekedés megakadályozására kapott engedélyt, alkalmazásával jelentősen csökkenthető a kézi munka szükségessége. A hatóanyag bejutását az engedélyezett fejlődési állapotban és dózisban nagyban fokozhatja a Spur tapadásfokozó permetlébe keverése.

Fontos, hogy a gyomirtó szert kis nyomáson, és minél nagyobb cseppmérettel juttassuk ki, és az elsodródás veszélye kizárható legyen.

A sikeres gyomirtás a növényvédelmet is segíti
A sikeres gyomirtás a növényvédelmet is segíti

Minden gyümölcsfélében, de szőlőben is engedélyezett a Pledge 50 WP gyomirtó szer, amely évente két alkalommal használható az engedélyezett adagban. Az első kijuttatás lehetőleg a gyomok tömeges kelése előtt történjen, növényi maradványoktól mentes talajra. Másodszor a gyomnövények kelését követően, lehetőleg tapadásfokozó hozzáadásával permetezzünk, oly módon, hogy a kultúrnövényt ne érje a vegyszer. A Pledge 50 WP-t szőlő- és gyümölcsültetvényekben sorkezelésre vagy a teljes felület kezelésére is használhatjuk.

Gyümölcstermesztésben és szőlőben is engedélyezett a Trustee Hi-Active totális gyomirtó szer, amely önmagában vagy a Pledge készítménnyel kombinációban is kijuttatható. Fölhasználásakor szintén fontos az előírások betartása.

Biostimulátorral kezelt fákon piacosabb a termés
Biostimulátorral kezelt fákon piacosabb a termés
A gomba- és baktériumfertőzésekkel szemben kedvező hatású az Astra Rézoxiklorid készítmény, amely számos egyéb kultúra mellett a gyümölcstermesztésben és a szőlőben is engedélyezett. Steiner István előadásában kiemelte, hogy a termék homogén szemcsemérete miatt is fontos és különösen hatékony eszköz a védelemben. Szó volt az egyre népszerűbb, mélyhatású Cyflamid gombaölő szerről is, amely lisztharmat ellen engedélyezett almástermésűekben, szőlőben és kalászosokban.

A rovarok elleni készítmények közül a szakember a számos kultúrában kijuttatható és immár kajsziban is használható, fölszívódó Mospilan 20 SG készítményre hívta föl a figyelmet, míg a taglózó hatású, minden gyümölcsfélében és szőlőkben is engedélyezett Wakizasi rovarölő szer szántóföldi és zöldségkultúrákban is használható.

Drónok a jövőben

Magyarországon a drónok alkalmazása még várat magára, a témával kapcsolatban az Agrárkontakt INTEM részéről Szakáts Ákos tartott előadást, érintve mindazon lehetőségeket, amelyeket e repülő alkalmatosságok kínálnak, kezdve az alacsony beruházási, és a minimális üzemviteli költségekkel.

A repülő szerkezetekre (gépek paraméterei, tartályméretek stb.) és az alkalmazható növényvédő szerekre (a szórásképeket is érintve) vonatkozó szakhatósági vizsgálatok még a jövő feladatai.

A hatóságok pozitív hozzáállása biztató lehet minden érintett, különösen a fölhasználók számára.

Biztató kísérletek

Lombtrágya, mellékhatásokkal

A Sumi Agro Hungary munkatársa, Mándoki András a kajsziban végzett kísérletekhez kapcsolódóan a Sergomil-L 60 készítményről szólt. A Sergomil-L 60 réztartalmú lombtrágyaként engedélyezett felszívódó termék mellékhatásai különösen fontosak. Azon túl, hogy a csonthéjasok érzékenyek a réz mikroelem hiányára, hasznos mellékhatás a jelentős ellenállóképesség-javulás, a baktérium- és gombaölő mellékhatás a kezelt növényeken. A terméket ezért a gyártó hozzájárulásával biostimulátorként is engedélyeztetni kívánják.

Kajszi esetében a szakiskola gyümölcsösében a sztigminás levéllyukacsosodás betegségre végzett mellékhatás-vizsgálatok eredményei kiválóak. Három, 10-16 naponként, virágzás után végzett permetezés hatására ugyanis a levéllikasztó gomba fertőzése a kontrollhoz viszonyítva szignifikánsan csökkent, a termésen pedig csak nyomokban alakult ki a tünet. A Sergomil-L 60 dózisa 1,5-3 liter hektáronként. Egyéb kísérletekben is jó eredményt adott csonthéjasok gutaütésének visszaszorítására, almástermésűeknél a tűzelhalás megelőzésére, meggyantraknózis, szőlőperonoszpóra, alternáriás betegségek és paradicsomvész ellen.

Az Eurofins Agroscience Services Kft. munkatársa, Futó Márton a talaj- és növényvizsgálatok aktualitásairól számolt be. Az Eurofins Minerág Kft. talajvizsgálatokat is végző laboratóriuma Szekszárdon található.

A hagyományos, kötelező talajvizsgálatok mellett vagy helyett új generációs talajanalízist is végeznek, ami immár a precíziós gazdálkodás alapvető művelete.

Az új talajvizsgálatok fölhasználhatósága túlmutat a kötelező talajvizsgálatokon, a tápanyag-utánpótlás műveletein. A Haifa Hungary részéről Kéki László utalt a kajszi tápanyag-utánpótlásának fontos kérdésére. Elmondása szerint a tápanyagok pótlása nem tavasszal, hanem közvetlenül a gyümölcsszedés után kezdődik. Ettől kezdve történjen a tápanyagfeltöltés levélanalízis alapján.

Bogya Zita a TÉSZ-ÉSZ Nonprofit Kft. képviseletében beszélt a szervezet munkájáról és céljairól, továbbá beszámolt egy görögországi szakmai útról is.

A szakiskola gyümölcsösében Steiner István vezette a résztvevőket. Az első, a Sergomil-L 60 készítménnyel végzett vizsgálat a kajsziültetvényben történt. A nem kezelt részen már látható volt a rézhiány tünete: a levelek hullámosodtak, helyenként klorotikus foltok alakultak ki, és erősebb volt a sztigminás betegség fertőzése is. A Sergomil lombtrágyával kezelt parcellákon elmaradtak a nemkívánatos tünetek, a levéllikasztó gomba csak nyomokban fordult elő a termésen.

Biztatónak tűnt a Shigeki algakivonatot tartalmazó biostimuláns a szélsőségesen meleg időjárás kajszira kifejtett kedvezőtlen hatásának kivédésében. Ezt a készítményt a növényeket ért stresszhelyzet leküzdésére javasolják. Használatával harmonikus tápanyagegyensúly tartható fenn a növényekben. A Shigeki aktívan hat a fotoszintézisre, a hormonális egyensúly alapkészítménye, jobb virágzást, termékenyülést, kiegyenlítettebb és piacosabb termést eredményez. A készítmény gyümölcskultúrákon kívül szőlőben is engedélyezett.

Forrás: 
Kertészet és Szőlészet
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a Kertészet és Szőlészet 2019/31 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Csemegekukoricában is gyorsan megtérül a csepegtetőöntözés

A FruitVeB a dunaföldvári Somos Kft.-nél tartotta öntözéstechnikai bemutatóját. Az egyik házigazda, Lajkó Péter megerősítette, hogy a víz- és tápanyag-takarékos csepegtetőöntözéssel gyenge talajon is kiváló csemegekukorica-hozamok érhetők el.

Mennyi pénzt ér a precíziós gazdálkodás?

Európai uniós elemzések alapján a szántóföldi növénytermesztésben az auto­matikus kormányzás, illetve a munkagépek nyomon követésének bevezetésével hektáronként 2 euró takarítható meg.

Jó termésre számítanak a gazdák Zalában

Zala megyében az őszi időszakban 6500 hektár napraforgó, 29 551 hektár kukorica, 5354 hektár szója és 140 hektár cukorrépa vár betakarításra, a zalai gazdák az időjárási károkat szenvedett területeket kivéve jó termésre számítanak - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) megyei elnöke az MTI-vel.

A szélsőséges időjárás rosszul érintette a zöldségágazatot

Az idei szélsőséges időjárás nem volt jó hatással a zöldségfélék hozamára, és termelésük jövedelmezőségét is csökkentette - idézte a Világgazdaság csütörtöki számában a FruitVeb - Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács helyzetértékelését.

Mi történik? Tömegesen jelölik meg zöld keresztekkel a földeket

A német gazdák tömegesen jelölik meg zöldre festett keresztekkel a földjeiket, hogy így hívják fel a figyelmet a kormány által szeptember elején elfogadott agrárkörnyezetvédelmi törvénycsomag lehetséges negatív következményeire – számol be az Agrarheute és a Die Welt.

Növényvédelmi előrejelzés – Sok az idén a beteg diófa

Az utóbbi időszakban lehullott bőséges csapadék egyrészt kedvezően hat az őszi érésű növények fejlődésére és minőségére, másrészt azonban növényvédelmi vonatkozása is van, hiszen a nedvesség és a tartós harmatképződés segíti a kórokozók egy részének fejlődését. Ugyanakkor számos kártevő is aktív még.

2020 a növényi egészség nemzetközi éve

Tavaly decemberben fogadta el az ENSZ közgyűlése, hogy 2020-at a növényi egészség nemzetközi évének nyilvánítsák. Ez reményeik szerint fölhívja a nagyközönség és a döntéshozók figyelmét a növényvédelem fontosságára. Napjainkban a világ növénytermelésének körülbelül 40 százaléka megy veszendőbe a károsítók miatt, ami 220 milliárd dolláros kár. Az invazív rovarok számlájára 70 milliárd dolláros kiesés írható.

Kié a legszebb konyhakert 2019-ben?

Lezajlottak a kertbejárások és kiosztották a települések legszebb konyhakertjeinek járó jutalmakat „A legszebb konyhakertek” – Magyarország legszebb konyhakertjei program idei versenyében. Az idén összesen 378 településről közel 2400 kertnevezés érkezett. Az országos eredményhirdetésre és díjkiosztóra az OMÉK keretében kerül sor.

Kihívásokkal teli évet zárnak a német gyümölcs- és zöldségtermesztők

2019 ismét egy nehéz év volt a német zöldség- és gyümölcstermesztők számára, mert sok kihívással szembesültek, és extrém időjárási körülmények között kellett helyt állniuk – vont mérleget a Német Gazdaszövetség (DBV).

Segíti a kormány a paprikatermesztőket

Számíthatnak a magyar kormány segítségére a kalocsai fűszerpaprika termelők, a feldolgozásban, az értékesítésben valamint paprika piaci szerepének javításában és növelésében is támogatják őket – mondta az agrárminiszter a XXX. Kalocsai Paprikafesztivál megnyitóján pénteken.