0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Nagyon sovány lesz a lengyel almatermés

EU-szinten mintegy 20, Lengyelországban pedig nem kevesebb mint 44 százalékkal várnak kisebb almatermést a tavalyinál – derült ki az almástermésű gyümölcsök termésbecslésére összehívott szokásos konferencián.

Nagy várakozások előzték meg az idei Prognosfruit konferenciát, amelyet a világ legnagyobb alma- és körtetermelő országainak képviselőiből álló WAPA (World Apple and Pear Association) hív össze minden nyár végén, hogy az ágazat tisztánlátását segítendő,

megpróbálják minél pontosabban előre jelezni az EU-s alma- és körtetermést.

A konferenciát mindig más helyszínen tartják, az idén Belgiumba várták a közel 300 szakembert.

A Fruchthendel Magazin online kiadása közölt rövid tudósítást a konferencián elhangzottakról. Eszerint időjárási okok, illetve a termésingadozás miatt az idén

EU-szerte körülbelül 10,5 millió tonna almát szüretelhetnek,

ami 20 százalékkal kevesebb a tavalyinál, de az azt megelőző három év átlagát is alulmúlja 8 százalékkal. Körtéből 2 millió tonnás termést jeleztek előre, ami 14 százalékos mínusz a tavalyihoz képest.

Számos tényező játszott közre az események ilyen alakulásában, egyebek között az enyhe tél, a hűvös és nedves május, a kései fagyok, a napos és meleg június, a hőséghullámokkal és aszállyal sújtott július, a kiszámíthatatlan hőingadozások, illetve, hogy eleve kevesebb virágot hoztak a fák.

A körtemennyiség EU-szintű visszaesése a gyenge olasz termésre vezethető vissza, míg

az almatermésben mutatkozó mínusz okát Kelet-Európában, azon belül is elsősorban Lengyelországban kell keresni.

Lengyelországban a hideg május miatt mindössze 2,7 millió tonna almával számolnak, ami 44 százalékkal kevesebb, mint a tavalyi termés – írja a WAPA adataira hivatkozva a Fruchthandel Magazin.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu