Back to top

Vadgazdának, mezőgazdásznak egyaránt megérné

A globális népességnövekedés hatására egyre több és nagyobb területet vonnak mezőgazdasági művelés alá népélelmezési okokból, ami jelentős élőhely-romlással és -vesztéssel jár. Az egysíkú, nagytáblás monokultúrák a vad számára nem biztosítják a megfelelő élőhely-szükségletet, amit egyes vadfajok állománycsökkenéssel jeleznek vissza a vadgazda felé.

Ebben a cipőben jár jelen esetben apróvadállományunk, ami napjainkban folyamatos, egyben jelentős állománycsökkenést mutat.

Sokat segíthet a helyzeten, ha egyes (minél több) területeken mezőgazdasági termelés helyett vadföldlétesítéssel próbálkoznának.

A vadföld olyan kultúra, amelyet azzal a céllal telepítünk, hogy a vadállomány populációdinamikájában kedvező változást érjünk el. A vadföld, mint „igénytelen” terület, nem érzékeny kedvezőtlen termőhelyi adottságokra, és viszontagságos körülmények között is annyi táplálékot és takarást ad a mezei élőhelyet használó vadnak, ami számára bőven megfelelő.

A vadföld létesítésénél alapvető szempont, hogy „mozaikszerűen”, fasorok közelében keletkezzenek.

Érdemes egy egybefüggő 10-15 hektáros terület helyett több, kisebb, „mozaikszerűen” elhelyezett 2-3 hektáros területeket kialakítani különböző növénykultúrákkal. A vadföldnek két meghatározó célja van: egyfelől természetes táplálékforrást biztosít a vadnak (lábon áll a takarmány), másfelől csökkenti az erdei, illetve mezőgazdasági vadkár mértékét. A háborítatlan vadföld a könnyen megszerezhető táplálék miatt mágnesként vonzza a vadat, így a termesztett növénykultúrába lényegesen kevesebb kár esik. Ehhez viszont szükséges, hogy a vadföld ne legyen vadászva és minimális zavarás érje.

A vadföld a folyamatos vegetációs időszakban energia-, vitamin- és ásványianyag-forrást biztosít a vadállománynak, emellett búvó és szaporodási helyül is szolgál.

Az apróvad részére termeszthetünk takarmányrepcét, napraforgót, lucernát, esetleg szarvaskerepet; nagyvadfajainknak pedig takarmánykáposzta, különböző pillangósok, mézontófű, illetve a csicsóka is alkalmas.

A vadföldön betakarított takarmány ínséges időkben akár téli táplálékul is szolgálhat a vadnak. A vadföldlétesítés a mezőgazdásznak és a vadgazdának, valamint a vadnak is egyaránt a hasznára válik.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Megállapodni látszanak a jeladós erdei szalonkák

Friss információkkal szolgált a SZIE Vadbiológia Tanszék azokról a nyomkövető eszközzel megjelölt erdei szalonkákról, amelyek vonulását a „szalonka monitoring” keretében az Országos Magyar Vadászati Védegylet megbízásából – az Agrárminisztérium támogatásával – követnek nyomon a Tanszék munkatársai. A jelölt madarak az elmúlt hónapok során sikeresen folytatták útjukat költő területeik felé.

Koronavírus - Eldobott gumikesztyűk és maszkok szennyezik a Földközi-tengert

Szennyezett gumikesztyűket és arcmaszkokat találtak környezetvédők a Földközi-tenger mélyén, a franciaországi Antibes közelében, az Opération mer propre (Tiszta tenger művelet) nevű francia civil szervezet tagjai megpróbálják megtisztítani a Cote d'Azur tengerpartját az eldobott védőeszközöktől.

A száműzött lóbab

Már a bibliai időkben is széles körben jelen volt a táplálkozásban, évszázadokkal ezelőtt kezdték termelni és fogyasztani a Földközi-tenger medencéjében, ahol ma is nagy népszerűségnek örvend, és az ázsiai konyhának is kedvence. Mi miért nem fogyasztjuk?

Veszélyesen alábecsülték az óceánok mikroműanyag-szennyezettségét

Egy új tanulmány szerint sokkal több műanyagrészecske van az óceánokban, mint zooplankton, ami hatással van a tengeri élőlényekre és a klímaváltozásra is.

Fogyókúrára fogták a pufók kínai vadlovakat

Elhíztak a kínai Hszincsiang-Ujgur Autonóm Területen fogságban élő Przsevalszkij-lovak - a világ utolsó vadlóalfajának fogságban tenyésztett egyedei -, ezért fogyókúrára fogták őket.

Vadászati Világkiállítás: csoda a sívó homokon

Alig másfél kilométerre a trianoni határtól, Tompa közelében, Sáskalaposon avatott emlékerdőt a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. Az állami erdészet egy hektárnyi erdő telepítésével emlékezett a Magyarországon 50 évvel ezelőtti tartott Vadászati Világkiállításra, s egyben fel kívánja hívni a figyelmet a 2021-es „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállításra.

Tigrisek hurokcsapdában

A tigrisek mintegy 2 millió évvel ezelőtt jelentek meg földünkön, s a Kaszpi-tenger környékétől egészen az orosz Távol-Keletig hatalmas területet népesítettek be. Elterjedésüket nagyban befolyásolta a különböző vadmarha-, szarvas- és disznófajok megjelenése, elterjedése. Úgy tűnik, ez a kétmillió éves történet hamarosan véget ér…

Ne engedjük el az esővizet!

Érdemes összegyűjteni az esővizet, hiszen nagyon jól felhasználható a gazdaságokban, a kertekben és jól jöhet a nyári aszály idején. Egy körülbelül 10 percig tartó eső során a megfelelő rendszer segítségével akár 180 liter esővizet is összegyűjthetünk.

Jöhetnek a vadászok Ausztriából, ha van negatív teszteredményük

A vadgazdálkodási ágazat szempontjából fontos fejlemény, hogy beléphetnek Magyarországra Ausztria területéről azok az osztrák és magyar állampolgárok, akik megfelelő teszteredménnyel igazolják, hogy nincs szervezetükben koronavírus.

Sebesült rókát mentett egy budapesti buszsofőr

A kacsamentés már a múlté, most egy rókának volt szüksége a BKK segítségére.