Back to top

Erősödő állomány, stabil jövedelmezőség

A piaci válságok és járványok ellenére sikerült stabilizálni az állattenyésztés helyzetét az elmúlt években – mondta Juhász Anikó Agrárminisztérium helyettes államtitkára a XIX. Tarka Marhafesztivál szakmai tanácskozásán, Bonyhádon.

A szaktárca számai szerint a szektor kibocsátása változatlan áron számolva 16,5 százalékkal haladta mag a 2010-es értéket. Javult a szarvasmarha-ágazat teljesítménye is, a tejágazat termelési értéke pedig közel 20 százalékkal haladta meg a 2010-es eredményeket. Ezt jelzik az állatállomány adatai is. A szarvasmarha és tehénlétszám 2010 óta 632 ezerről 893 ezerre nőtt, a tehenek száma szintén több mint 30 százalékkal nőtt az elmúlt kilenc évben, ami azért is fontos, mert Magyarország tejből továbbra is nettó importőr, tehát belföldi piaci igény is van a tejre.

A helyettes államtitkár szerint a kedvező eredmények több tényező együttes hatásának köszönhetők. A rendeződő tejpiaci helyzet, a török húsmarhapiac keresleti nyomása kedvező árkörnyezetet teremtett, a földhasználati szabályok változása és a gazdabarát támogatási rendszer pedig közvetlenül is javítja a termelési feltételeket. 2015-2017 között a jövedelempótló agrártámogatások aránya az adózás előtti eredményből a tejelő tehenészetekben 149 százalék, a húsmarhatartók esetében pedig 151 százalék volt, ami önmagában is jelzi, a támogatások jelentőségét, illetve azt, hogy milyen hatása lenne egy esetleges csökkentésnek. A Magyar Kormány ezt felismerve 2010 óta folyamatosan törekszik a gazdák jövedelempozíciójának a javítására.

Az unió által közvetlenül térített támogatások összege 2019-ben több mint 395 milliárd forint, ez nagyjából megegyezik a 2014-es szinttel, ugyanakkor a nemzeti agrártámogatások összege 49 milliárd forintról 79 milliárd forintra nőtt az elmúlt öt évben.

A zöldítéssel kiegészített területalapú támogatás mértéke idén 71651 Ft/ha volt, egy anyatehénre közel 45 ezer, hízott bikára 17 500, a tejhasznú tehénre pedig több mint 103 ezer forint fajlagos támogatás igénylehető, és ezt egészítik ki a takarmánytermelési és az átmeneti nemzeti támogatások keretei (húsmarha, anyatehén, tej, termeléstől elválasztott támogatása).

Juhász Anikó helyettes államtitkár közölte, hogy az Agrárminisztérium az átmeneti nemzeti támogatások rendszerét 2020-ig mindenképpen fent kívánja tartani.

Idén is lesz előrehozott tárgyévi előlegfizetés, a gazdák október 16-a után juthatnak pénzhez.

2020 után is megmarad az Agrár Széchenyi Kártya, amely hároméves futamidejű, szabad felhasználású folyószámlahitelt tesz lehetővé 0,24 százalékos kamat mellett. Jelenleg 15 ezer szerződés alapján 157 milliárd forint a kihelyezett hitel összege. Felhívta a figyelmet arra, hogy ismét lehet támogatást igényelni mezőgazdasági gépek lízingdíjához 2019. december 31-ig.

Az agrártárca 2020-ig fenntartja az állati hullák ártalmatlanítását, az állatbetegségek megelőzését, leküzdését szolgáló támogatásokat, és megmaradnak a vemhes üszők gyógykezelésére, tenyésztésszervezési feladatok ellátására nyújtott források.
Szólt arról, hogy a minisztérium a beruházási kedv fenntartása érdekében hitelkamat-támogatási programot dolgozott ki, amely várhatóan szeptemberben jelenik meg, és mezőgazdasági, erdészeti beruházásokhoz, termékfeldolgozáshoz lehet majd igénybe venni.

A helyettes államtitkár komoly kihívásnak nevezte, hogy a nyugat-európai és északi fogyasztói társadalmakban "az állattenyésztés démonizálása" zajlik: felnagyítják az ágazat környezetre gyakorolt hatásait, ami a fogyasztói szokásokra is hat. A következő Közös Agrárpolitika támogatást kínál majd ahhoz, hogy az állattenyésztés feleljen erre a kihívásra - jelezte a helyettes államtitkár.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Felszámolnák az „osztatlant” - Új földértékesítés és törvényjavaslat

Folytatódik az osztatlan közös földtulajdon felszámolására indított földértékesítési program – adta hírül nemrégiben az Agrárminisztérium. Eközben egy gyors, méltányos, átlátható rendszert hozna létre az osztatlan közös földtulajdon felszámolását célzó törvényjavaslat, amely régi problémát igyekszik rendezni.

Amit eszel, azzá leszel!

Nagy volt a sürgés,forgás Bag település határában ahol szombatonként ezentúl Autós Termelői Piac fog működni! Az Alsó Galgamenti település nagy örömmel adott otthont ennek a lehetőségnek hiszen, mint Palya Zoltán polgármester elmondta, jó közlekedési lehetőségekkel rendelkezik a terület és ezentúl kiváló minőségű hazai termékeket kínáló őstermelőknek és kistermelőknek ad otthont minden szombaton.

1 milliárd forintot kapnak a méhészek a Gazdaságvédelmi Akcióterv keretében!

A méhészek a napraforgó virágzás után, július utolsó két hetében nyújthatják be az igényléseiket, a méhállomány egészségügyi kondíciójának megőrzéséhez igénybe vehető csekély összegű támogatásról szóló 29/2019. (VI. 20.) AM rendelethez hasonlóan.

A kacagójancsi már nálunk is hallatja hangját

A kacagójancsi vagy más néven kokabura Földünk ma élő legnagyobb jégmadara, hossza akár elérheti a 45 centimétert is. Azok, akik Ausztráliába eljutnak, s a keleti parton barangolnak, szinte biztos, hogy találkoznak ezzel az egyszerű tollazatú madárral, melyen a fehér és a barna szín dominál. Ma már díszmadárként is tartják kontinensünkön.

Tájékoztatás a 25 milliárd forintos mezőgazdasági többlettámogatás részleteiről

Az Agrárminisztérium három szakaszban hirdeti meg a Gazdaságvédelmi Alap által a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak kezelésére biztosított 25 milliárd forintnyi, támogatási programot amelyek a mezőgazdasági termelőket, termelői szervezeteket és élelmiszeripari vállalkozásokat segítik.

Pozitív változások az USA tejtermelésében

Világszerte zajlanak arra irányuló kutatások és fejlesztések, hogy miként lehetne csökkenteni a szarvasmarha-tartás környezetre gyakorolt káros hatásait.

Fókuszban a biológiai sokféleség

Május 22-e a Biológiai Sokféleség Világnapja, ebből az alkalomból világszerte hívják fel a figyelmet az élővilág sokszínűségének megóvására és a biodiverzitást veszélyeztető jelenségekre. Magyarországon több mint 100 ezer hektáron zajlott élőhely-rekonstrukció az elmúlt években, amely nagymértékben hozzájárult a biológiai sokféleség növeléséhez és megőrzéséhez.

A nemzeti összetartozás jegyében bővült a hungarikumok sora

25. alkalommal ültek össze a Hungarikum Bizottság (HB) tagjai: a többi közt négy, a magyarság karakterjegyeit magán viselő értéket emeltek a hungarikumok rangos sorába. A jubileum apropóján V. Német Zsolttal, az Agrárminisztérium kiemelkedő nemzeti értékek felügyeletéért felelős miniszteri biztosával, a Hungarikum Bizottság tagjával beszélgettünk.

Ingyen tyúk a kevesebb zöldhulladékért

Napjainkban a hulladékkezelés minden formája akadályokba ütközik. Így van ez a biológiailag lebomló hulladékok esetében is; a kertvárosokban felgyülemlő zöldhulladék-mennyiség elszállítása és kezelése gondokat okoz a hulladékkezelőknek.

Az európai mezőgazdaság jövőjét fenyegetik a Green Deal új elemei

AM: megoldhatatlan feladat elé állítja a gazdákat az Európai Bizottság által bemutatott Termőföldtől az asztalig, valamint a Biodiverzitás stratégia, az abban foglaltak pedig nem csak, hogy nem teremtenek lehetőséget a gazdáknak, de egyenesen az európai mezőgazdaság jövőjét fenyegetik.