0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Új vírusbetegség a paradicsomon

A paradicsomhajtatók legújabb félelme, hogy hozzánk is begyűrűzik a paradicsom barna termés-ráncosodás vírus. Fertőzése ugyanis eladhatatlanná teszi a termést, és az állomány teljes leromlásához vezethet. A terjedésének megelőzése érdekében a közelmúltban szükséghelyzeti határozatot fogadtak el.

Ez a tobamovírusok csoportjába tartozó vírus az utóbbi években került a növényegészségügy látóterébe, Az első hivatalosan megerősített kimutatása 2014-ben Izraelben történt, majd 2015-ben Jordániában, 2018-ban pedig Mexikóban azonosították.

Európában először az olaszországi Szicíliában és Németországban találták meg 2018-ban. A németországi fertőzést a hatóság fölszámolta. Ez év elején Szicíliában újra fölbukkant, ezen kívül Kínában is kimutatták a jelenlétét. Az európai esetek minden alkalommal elszigetelt fertőzések voltak. Idén az Egyesült Királyságban és Hollandiában is fölmerült a fertőzöttség gyanúja, de hivatalosan igazolt előfordulásáról egyelőre nem tudunk. 

A vírus év elején fölkerült az Európai és Mediterrán Növényvédelmi Szervezet (EPPO) figyelemfölkeltő listájára (alert list), amelyen a nem karantén szervezetek, de lehetséges veszélyt hordozó károsítók sorakoznak.

A vírus mint Magyarországon eddig elő nem fordult nem honos károsító megjelenésének gyanúját be kell jelenteni a területileg illetékes megyei kormányhivatalnak!

Már 2019 áprilisában szükségessé vált az európai uniós szintű intézkedés. Ennek következtében júliusban szükséghelyzeti határozatot fogadtak el, mely az ültetésre szánt növényre (pl. vetőmag, palánta) terjed ki, a termésre nem.

A harmadik országból történő behozatal esetén növényegészségügyi bizonyítvány szükséges, mely igazolja a károsítótól való mentességet. Ha a szállítmány a vírustól igazoltan mentes területről származik, akkor nincs szükség külön vizsgálatra. Ellenkező esetben a vetőmagot hatósági laboratóriumi vizsgálatnak, a növényt pedig hatósági szemlének kell alávetnie az exportőr ország illetékes hatóságának.

Az Európai Unión belüli forgalmazáskor növényútlevélre van szükség.

A szükséghelyzeti határozat értelmében a Nébih hatósági földerítést végez hazánk károsítótól való mentességének igazolása érdekében. A szaporítóanyagok most is az ellenőrzés hatálya alá tartoznak. Továbbiakban erre a vírusra is megtörténnek a szemlék és a laboratóriumi vizsgálatok. A forgalmazott árukat szintén hatósági mintavételek keretében fogják ellenőrizni. A termőhelyi ellenőrzés hatékonyságának növelése és a széles körű földerítés segítése érdekében megállapodás született a NÉbih és a FruitVeB között. A zöldség-gyümölcs szakmaközi szervezet koordinálásában hatósági laboratóriumban megvizsgálják a termelők által vett mintákat is, hívta fel a Székely Tamás, a Nébih Növény-, Talaj- és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatóság Növényegészségügyi Osztály vezetője.

 

(A vírusról, a megelőzés lehetőségeiről szóló cikk a Kertészet és Szőlészet 33. számában olvasható).

Forrás: Székely Tamás