0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Jelképes búzaösszeöntés – valós nemzeti összefogás a Magyarok Kenyere

Várhatóan rekordot dönt a 15 millió búzaszem - Magyarok Kenyere programba felajánlott búza mennyisége, így meghaladhatja a múlt évi 605 tonnás eredményt, amely 80 ezer rászoruló gyermek egy évi kenyér és pékáru szükségletét biztosította.

Az idén a Veszprém-megyei Nemeshanyban öntötték össze azt a 19 megyéből és 12 határon túli régióból érkezett búzát, amelyet a Kárpát-medencében élő gazdák ajánlottak fel jótékony célra.

A 10 éves program sikertörténet, az összefogás kimagasló példája a magyar agrárgazdaságban, és kifejezi, a világban élő magyarság egységét és jövőbe vetett hitét, hangsúlyozta az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára a szombati ünnepségen. Farkas Sándor ismertette, hogy

a magyar gazdák 2019-ben már 1 millió hektárról 5 millió tonna őszi búzát takarítottak be, amely azt jelenti, hogy bőven megvan a magyar emberek kenyere, sőt még exportra is fog jutni.

A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének elnöke Jakab István ismertette, hogy a Magosz és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által szervezett Magyarok Kenyere program, 2018-ban Magyar Örökség Díjban részesült. Jövőre a Magyarok Kenyere Alapítvánnyal közösen a nyugati, tengerentúli szórvány magyarságot is szeretnék bevonni az adományozásba.

Győrffy Balázs, Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke elmondta, míg az induláskor mindössze néhány száz gazda vett részt a Magyarok Kenyere programban, addig múlt évben

már több mint 5 ezer – 2800 anyaországban élő és 2200 határon túli – gazda csatlakozott a programhoz,

amelyben magyarok nyújtják a magyaroknak azt, ami a legfontosabb, legszentebb alapélelmiszerünk. Győrffy Balázs kiemelte, Szent István napjára elkészül a Nemzet Kenyere – amelyben az egész magyarság erőfeszítése ölt majd testet –, amely a magyar gazdák gabonájából, a délvidék kovászából, Erdély sójából és a Tisza vizéből áll majd össze.

Az ünnepségen a beszédeket és a búzaáldást követően jelképesen összeöntötték a felajánlott búzát, majd lisztté őrölték a nemeshanyi ősi malomban.

Az eseményről készült fotógalériát megtekintheti ide kattintva.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu