Back to top

Az eddigi legnagyobb szabású SMARTFARM-ra készülnek

Szűk egy hónap múlva kezdetét veszi a SMARTFARM - Magyarország legnagyobb precíziós szántóföldi bemutatója, a Bábolnai Gazdanapok programjainak "zászlóshajója". A rendezvényen, amely az eddigieknél hosszabb, így tartalmasabb is lesz, a szakma legjelesebb képviselői vesznek részt ezúttal is - lássuk, mivel készülnek idén!

MESTERHÁZI PÉTER ÁKOS, precíziós gazdálkodási csoportvezető, Axiál Kft.:

A SMARTFARM konferencia egyik előadójaként veszünk részt az idei évben, méghozzá két témával: a tápanyaggazdálkodás, illetve a növényvédelem témakörét járjuk körül, különös tekintettel a technológiai oldalra. Úgy látjuk, a helyspecifikus gazdálkodás egyelőre csak lassan terjed Magyarországon, ez pedig több dolognak is köszönhető. Számos teendőt kell például elvégezni ahhoz, hogy eljussunk odáig, hogy egyáltalán megtörténhessen a konkrét beavatkozás: a többi közt adatokat kell gyűjteni, elemezni és feldolgozni, illetve döntést kell hozni. Mindez nagy munka, ráadásul sokféle tudást – például informatikai és térinformatikai ismeretek – is igényel. Az előadásainkban megvizsgáljuk, hogyan tudják hasznosítani a korszerű technológiákat a gazdálkodók. Kiemelném, hogy véleményem szerint az egész SMARTFARM nem különálló témákra, sokkal inkább egységes tudásra és üzenetre épül. 

 

KALMÁR TIBOR, ügyvezető, Vaderstad Kft.:

Az idei lesz az első alkalom, hogy részt veszünk a SMARFARM-on, a Bábolnai Gazdanapokon ugyanakkor régi kiállítónak számítunk. Ami igazán felkeltette az érdeklődésünket, az az, hogy a rendezvény az előadások mellett nagy hangsúlyt fektet a gyakorlati bemutatókra is. Utóbbi programpont során szeretnénk bemutatni az úgynevezett ultrasekély művelési technikát, annak eszközeit és gépeit, s bemutatjuk, ezek milyen agronómiai problémákra jelenthetnek megoldást. Továbbá megmutatjuk azt is, hogyan kell a szántóföldi kultivátorokhoz helyesen kopóhegyet választani, e gépek sokoldalúságának ugyanis éppen ez a kulcsa.

 

VIRÁG ISTVÁN, precíziós gazdálkodási termékmenedzser, Agrotec Magyarország Kft.:

A SMARTFARM mindhárom napja során tartunk majd előadásokat és bemutatókat is, ezeken felül pedig készülünk a szokásos gépshow-nkal is, amelyet „smart-os” elemekkel tervezünk kiegészíteni. A konferencia alatt egyébként a komplett precíziós gazdálkodási folyamatot bemutatjuk, nagy hangsúlyt fektetve a vetésre, a betakarításra, a tápanyag-visszapótlásra és a növényvédelemre, az adott nap tematikájához igazodva. Úgy látjuk, az idei konferencián és bemutatón résztvevő cégek piaci helyzete és nagy száma azt mutatja, a rendezvény nívója egyre magasabb szintet képvisel.

 

VASZILY ZSOLT, területi vezető, Huminisz Kutatásfejlesztő Kft.:

Örülünk, hogy immáron mi is részt vehetünk a rendezvényen; az előadásokon és a gyakorlati bemutatókon is részt veszünk. Szeretnénk bebizonyítani a gazdáknak, hogy a növénykondicionálásnak, a növénytáplálásnak van létjogosultsága, sőt. A többletköltséget, ami egyébként növénytermesztés önköltségének alig néhány százalékát teszi ki, többszörösen meghálálják a növények. Ezek a termékek ugyanis segítik a gazdálkodókat abban, hogy minél jobban ki tudják használni az adott növényfajban rejlő, genetikailag kódolt terméspotenciált. Világviszonylatban e technológiáknak közel 10 milliárd dolláros piaca van, ez pedig azt jelenti, sok termelő ismerte fel az ezekben a termékekben rejlő potenciált.

 

PINTÁCSI LÁSZLÓ, termékmenedzser, Kverneland Group Hungária Kft.:

Nagyon fontosnak tarjuk, hogy a látogatók a gépeket ne csak álló helyzetben, hanem a gyakorlati bemutatók alkalmával, működés közben is láthassák. A Bábolnai Gazdanapok, azon belül is a SMARTFARM erre kiváló lehetőséget biztosít. Idén egy Kverneland DTX kombinált talajlazítót mutatunk be üzemi körülmények között, ami az alapművelés eszköze, s amelynek minden funkcióját és lehetőségeit megismerhetik majd az érdeklődők. A gépeinkkel egyébként minden nagyobb kiállításon részt veszünk: így rendszerint ott vagyunk az AGROmashEXPO-n, ott voltunk idén a NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow-n, most pedig készülünk Bábolnára, ahol a SMARTFARM-on túlmenően egyébként álló gépbemutatóval is jelen leszünk.

 

A SMARTFARM - Magyarország legnagyobb precíziós szántóföldi bemutatója szeptember 5-6-7-én várja látogatóit. 

JELENTKEZZEN MOST, HOZZUNK EGYÜTT OKOS DÖNTÉSEKET!

A fokozott érdeklődésre való tekintettel javasoljuk a mihamarabbi regisztrációt, hiszen a helyek korlátozott számban állnak rendelkezésre!

Regisztráció: https://magyarmezogazdasag.hu/smartfarm-konerencia-2019

Megjelenésére feltétlenül számítunk!

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Történelmi pillanatok Mezőhegyesen

A Mezőhegyesi Kozma Ferenc Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium történetében kétségtelenül rendhagyó évnek számít az idei. Alighogy életbe lépett az intézményben a koronavírus-járvány terjedése ellen bevezetett digitális tanrend, egy régóta várt, az intézmény főépületét teljesen megújító beruházás munkálatai is elkezdődtek.

Hiányzó kombájnok, elavult mezőgazdasági géppark

Nemrégiben még a tavaszi vetéssel voltak elfoglalva a gazdák, de ezekben a hetekben már a gabonabetakarítás van a mezőgazdasági tevékenység fókuszában. Milyen gépparkkal, hány kombájnnal aratnak Szlovákiában, tettük fel a kérdést. A szlovák agrárszakemberek szerint a problémamentes betakarításhoz 130 kombájn hiányzik az országban.

Brutális sáskajárással küzd India

Nyugat-Indiában óriási rajokban pusztítanak a sáskák, már közel 40 000 hektár szántóföldi növényt taroltak le. A sivatagi sáskák rajai elérték Jaipur külvárosát, és most Delhi felé tartanak.

Egyre kifizetődőbb lehet az öntözés

Az időjárás tavaly is nagymértékben befolyásolta a növénytermelés hozamait, egyre fontosabbá válik az öntözéses gazdálkodás. Tavaly több mint 142 ezer hektár volt vízjogilag öntözhető – áll a NAIK Agrárgazdasági Kutatóintézet összefoglalójában.

Penészgombákkal az aflatoxin ellen - Díjnyertes fiatal tudósok

Az erjesztett takarmányok egyik „ellensége” a penészgomba, amely az egyik leginkább rákkeltő vegyület, az aflatoxin felszaporodásáért felelős. Egy magyar kutatócsoport azon dolgozik, hogy tejsavbaktériumok és más, „jó” penészgombák felhasználásával olyan oltóanyagot fejlesszen ki, amelynek használatával visszaszorítható az aflatoxin-szennyeződés, így a gazdálkodók egészséges takarmányt adhatnak állataiknak.

A helyi élelmiszer fogyasztása a világ legnagyobb részén csak távoli álom

A globalizáció az utóbbi évtizedekben forradalmasította az élelmiszer-előállítást és -fogyasztást, a gazdálkodás pedig hatékonyabbá vált. Az étrend változatosabb, és több élelmiszer áll rendelkezésre a világ különböző részein. A világ népességének nagy része viszont importált élelmiszerektől függő országokban él, amelyek a globális élelmiszer-ellátási láncok megszakadásával fokozottan sebezhetők.

Együttműködő európai permetezőgyártók

A Mazzotti permetezőgépgyár 2017 óta a John Deere-hez tartozik, de továbbra is gyárt vontatott és önjáró permetezőket saját márkanév alatt, illetve a Kvernelanddal kooperációban.

Szőlőültetvény: közeleg a virágzás

Amikor a metszésen, kötözésen, hajtásválogatáson már túlvannak az ültetvények, akkor az egyik fő cél, hogy a növényeket megvédjük a kórokozóktól és kártevőktől. Különösen a virágzás idején kell figyelni a megelőzésre.

Pipacsos mákföld

Bár a lila és piros virágok színei festői látványt nyújtanak, a hazai máktermesztők inkább bosszankodnak azon, hogy nem sikerül a veteményeket gyommentesíteni. Ahogy más kertészeti kultúrákban, a mákföldeken is azzal küzdenek a gazdálkodók, hogy az EU hatóanyagkivonási rendelkezéseinek köszönhetően nincs hatékony engedéllyel rendelkező gyomirtószer ebben a növényben sem.

Csak cukkini - Egy kertész, aki kizárólag a cukkini termesztésével foglalkozik

A cukkinit általában másodkultúrában termesztik, Tarjányi Roland azonban erre a zöldségfajra építette a kertészetét. Már 18 éve tanulja ennek a kultúrának csínját-bínját, próbálgatja a fajtákat, és mára elérte, hogy a tavaszi és őszi hajtatással meghosszabbított idényből április végétől decemberig szállít cukkinit a piacra.