Back to top

A komlótermesztés újraindítását támogatással ösztönzik

Megjelent a komlóültetvény létesítéséhez igénybe vehető mezőgazdasági csekély összegű támogatásról szóló rendelet.

Magyarországon a rendszerváltást megelőző évtizedekben jelentős mértékű komlótermesztés folyt - írja a nak.hu. A söripar átstrukturálódása, valamint privatizációja során a magyar komlóágazat elveszítette hagyományos piacát és közvetlen árversenybe került a jelentős európai termesztő országokkal.

A meglévő hazai ültetvények fajtaösszetétele egyre kevésbé felel meg a sörfogyasztók ízlésének, ami szintén hozzájárul a magyar termelőknek a hazai piacról való kiszorulásához.

Ennek eredményeképpen az utóbbi évekre gyakorlatilag megszűnt a hazai komlótermesztés, az ültetvényeket és a feldolgozó üzemeket felszámolták.

A fentiek miatt szükséges – a söriparral való együttműködésben, korszerű fajtaválasztás és termesztéstechnológia alkalmazása mellett – a hazai komlótermesztés újraindításának ösztönzése. Az ipar igényeinek hazai forrásból történő kielégítésén túl emellett szól a munkaerőpiaci hatás is, amely lehetővé teszi a hátrányos társadalmi és gazdasági helyzetű kistérségek népességmegtartó képességének javítását.

A jogszabályalkotás célja a komlóültetvény létesítéséhez szükséges beruházás forrásigényének részbeni biztosítása mezőgazdasági csekély összegű nemzeti támogatás formájában, melyre a vonatkozó szabályokat a 37/2019. (VII. 26.) AM rendelet tartalmazza.

Forrás: 
nak.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Kukoricaszemle zárt kapuk mögött

A lehető legkomolyabban veszi a koronavírus-járványt a KITE Zrt. Ám nem állt le náluk az élet, még fajtabemutatókat is tartanak – de nem a hagyományos módon, hanem virtuálisan. A KITE Zrt. hibridkukorica-­ajánlásaira azért érdemes mindenképpen odafigyelni, mert az 1,2 millió hektáros magyarországi kukorica-vetésterület több mint egyharmadára a vállalat ad vetőmagot.

Új búzatermesztési világrekord született

Eric Watson új-zélandi farmer új búzatermesztési világrekordot állított fel 17,398 t/ha hozammal az idén, ami 607 kilogrammal haladta meg a korábbi 16,791 t/ha-os hozamot, amelyet szintén ő tartott. A rekordtermést ez év februárjában takarította be egy 8,6 hektáros táblájáról.

„Egy magyar nádor”… avagy a nagy elődök nagy utóda

A Nádor. Csak így említik, közvetlenül, mondhatni, bizalmasan. Ha nem mondják elé, hogy Mv, akkor is minden búzatermelő tudja, hogy a több mint 70 éves múltra visszatekintő martonvásári nemesítés kiválóságáról van szó, az utóbbi évek sikerfajtájáról, amely a 2019-es fémzárolási adatok alapján 20 százalékos szaporítási részaránnyal bír.

Javultak az agrárium szereplőinek kilátásai

Jelentősen javultak a magyar mezőgazdaság kilátásai a koronavírus-járvány első hullámához képest – derül ki a Takarékbank október 21-ei sajtótájékoztatóján bemutatott Takarék AgrárTrend Indexének harmadik negyedéves felméréséből. Ugyanakkor a piaci szereplőknek továbbra is óvatosnak kell lenniük a jövőben.

A drénezés uniós támogatási lehetőségei

Módosult mezőgazdasági vízgazdálkodási ágazat fejlesztése című felhívás, amely immáron lehetővé teszi a felszín alatti dréncsőhálózatok kiépítését. Mindez a fölösleges vízkészletek elvezetését segítheti.

Szemes cirok és szója a KITE fajtaajánlatában

A koronavírus-járvány miatt nem az eredeti formájukban rendezte meg őszi fajtabemutatóit a KITE Zrt., helyette videófelvételen mutatták meg mindazt, amit ilyenkor meg lehet. Annak ellenére, hogy mi még semmiféle covidos megbetegedésről nem hallottunk a mezőgazdaságban, eléggé szigorú előírásokat tartatnak be az ágazatban. Lehet, hogy ezért is vagyunk mentesek a betegségtől.

Drágul az étkezési búza, újra árat emelhetnek a malmok

Nehezen vásárolnak most a malmok megfelelő, jó minőségű búzát a piacon, az árak a tonnánkénti 60 ezer forintot is elérik, helyenként pedig már meghaladják – értesült gabonakereskedői forrásokból a Világgazdaság. Ez az aratás kezdete óta 20 százalékos áremelkedésnek felel meg.

Létrejött a Közös Agrárpolitikáról szóló megállapodás

Megszületett a megállapodás az új Közös Agrárpolitikáról a Mezőgazdasági és Halászati Tanácsban szerda hajnalban - közölte Nagy István agrárminiszter. Az egyezség nagy csatában, két és fél napos tárgyalássorozat után jött létre a testület október 19-21-i ülésén, Luxemburgban - tette hozzá a miniszter.

Önjáró gabona- és silóbetakarító gépek

Egyre kevesebben vannak a magyar mezőgazdaságban, akik még nem hallottak a mind nagyobb teret nyerő precíziós gazdálkodásról. Ez a gazdálkodási forma megkívánja a különböző szakmák és területek szoros együttműködését, hogy valamilyen informatikai feltérképezés és tervezés alapján minél magasabb fokon ki tudjuk szolgálni a növények igényeit.

Mérsékelt ármozgások

A Budapesti Értéktőzsde árupiaci szekciójában a termények jegyzése továbbra is szünetel. A piaci szereplők a nemzetközi árutőzsdéken tájékozódhatnak a gabonafélék és az olajmagok különböző lejáratokra szóló jegyzéséről.