Back to top

Megszűnik a hőség és csapadék is öntözi a talajokat

Az utóbbi napok forró, száraz időjárása megviseli a szántóföldeken és a gyümölcsösökben dolgozókat, de a hőségben az állatok és növények is fokozott gondoskodást igényelnek.

Sokat veszített nedvességtartalmából a talajok felszín közeli rétege, ugyanakkor gombás kórokozók kissé visszaszorultak - írja a met.hu.

A kánikula hétfőn tetőzik, kedden északnyugat felől egy hullámzó frontrendszer éri el térségünket, mely csapadékot is hoz, és szerdától országszerte jelentősen visszaesik a hőmérséklet.

A múlt hét második felében csak csütörtökön hullott némi csapadék a Dunántúlon és az Alföld déli felén, de csak kevés helyen érte el az 5 mm-t. Azóta országszerte száraz az idő. Augusztus első dekádjának csapadékösszege, ami jellemzően 10 és 30 mm között alakult, többnyire még a hónap első három napján esett.

A talajok felszín közeli része sokat száradt az elmúlt napokban. A felső 50 cm-es réteget tekintve a Dunántúl délnyugati felén, a Tiszántúl nagy részén és az Északi-középhegységben még kielégítőek a nedvességviszonyok, északnyugaton és az Alföldön azonban egyre nagyobb foltokban csökken 40% alá a talajnedvesség, ami már kritikusan száraznak számít.

Tartós szárazság a Kisalföldet, főként a Győr környéki területeket sújtja, ott május vége óta az átlagos csapadékösszegnek csak mintegy harmada esett. 

Az átlaghőmérséklet a múlt hét közepe óta jellemzően több fokkal meghaladja a sokéves átlagot, csak csütörtökön alakultak átmenetileg 30 fok alatt a maximum értékek, a hétvégén azonban már országszerte 32 fok fölött volt a legmelegebb órák hőmérséklete.

A napraforgó jellemzően a magképződés, a kukorica pedig már sokfelé a szemképződés fenológiai fázisában jár. A hőösszeg eloszlásnak megfelelően a keleti országrészben kissé előrébb járnak a növények a Dunántúlhoz képest. A július végi, augusztus eleji csapadékos időszaknak köszönhetően a legtöbb helyen szépen fejlettek az állományok, száraz, szinte kisült táblák Győr térségében figyelhetők meg. Az elmúlt egy hét szárazabb időjárása a gombás megbetegedéseket is visszaszorította. A korai szőlőfajtáknál már megkezdődött a szüret.

Mi vár ránk?

A következő napok enyhülést hoznak a hőségben. Kedden hajnalban északnyugat felől egy hullámzó frontrendszer éri el a Kárpát-medencét, melynek hatására kedden az ország nagy részén már több lesz a felhő, és eleinte csak nyugaton, majd a nap második felétől egyre többfelé lehet záporokra, zivatarokra is számítani.

Ezzel együtt a hőmérséklet is több fokkal visszaesik, a 30 fok fölötti maximumok már csak a Tiszántúlon lesznek jellemzőek, ott csak szerdától érezteti hatását a front.

Szerdán eleinte országszerte borult, csapadékos időre van kilátás, majd nyugat felől megkezdődik a felhőzet csökkenése. A csapadék is nyugatról kelet felé helyeződik majd, a keleti országrészben szerdán estig várható eső, zápor. Jellemzően 10 és 30 mm közötti mennyiség valószínű, de főként a középső országrészben helyenként ennél több is várható. A talajok felszín közeli rétegei feltöltődnek nedvességgel, amire az elmúlt napok forró, száraz időjárása után nagy szükség van. A hét második felében, csütörtöktől szárazabbá válik időjárásunk, csak elszórtan fordulhat elő egy-egy zápor, zivatar pénteken és szombaton. A front átvonulásával kedden és szerdán többfelé megerősödik az északira, északnyugatira forduló szél. Szerdán és csütörtökön a legtöbb helyen 25 fok alatt alakul a legmelegebb órák hőmérséklete, majd péntektől ismét melegedés kezdődik, és vasárnap már 30 fok körüli maximumokra van kilátás.

A hajnali minimum értékek is 10, 15 fokra esnek vissza, ami főként a hét második felében jelentős napi hőingást eredményez majd.

Az elmúlt napokban jellemző jelentős hőösszeg növekedés kissé megtorpan a hét közepén, a hét végére 1160 és 1260 foknap közötti értékek lesznek jellemzők.

Az időjárási adatokat az Országos Meteorológiai Szolgálat biztosítja.

Forrás: 
met.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Hatalmas fejlődési potenciál rejlik a kertészeti ágazatban

A magyar kertészeti ágazatban nagyon komoly fejlődési lehetőség rejlik, teljesítőképességének évek óta csak a 30-40 százalékát éri el. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara – a stratégiai partner szakmai szervezetekkel közösen – nagy erőkkel dolgozik a fejlődést hátráltató tényezők kezelésén.

Választani kell: mogyoró vagy szarvasgomba?

Mogyoró és szarvasgomba szakmai napot rendezett Gödöllőn a gyumolcs.org csapata. Mint az előadásokból kiderült, eltérő környezeti igényeik miatt sajnos nem lehet gazdaságosan együtt termeszteni a két kultúrát.

Két-három héttel korábban elindulhat a biológiai tavasz

A bogyós gyümölcsök rügye már duzzad, és van olyan gazda, aki azt mesélte, hogy a napos, szélárnyékos, déli lejtőn lévő szőlőjében a szőlőfajták egy része már könnyezik. Ez pedig csak akkor történik meg, ha a talaj hőmérséklete 8-10 C-foknál melegebb már. A gazdák aggódnak, vajon lesz-e ennek böjtje?

Áll a bál: tiltakoznak a napelemfarm építése ellen

Heves viták és furcsa ellentmondások övezik azt a projektet, mely ha zöld utat kap, egy 80 hektár alapterületű napelemfarm épül majd meg egy délnyugat-angliai faluban, Longburtonban. A tiltakozók szerint a beruházás mögött álló cég ökológiai vandalizmusra készül, a cég képviselői azonban épp az ellentettjét állítják.

Csökkent a Corteva árbevétele tavaly

A Magyarországon is jelen lévő, globális mezőgazdasági cég, a Corteva Agriscience nettó árbevétele 3 százalékkal 13,8 milliárd dollárra csökkent tavaly a megelőző évi 14,28 milliárd dollárról szemben, elsősorban az árfolyamváltozás miatt - közölte a cég az MTI-vel.

Alternatív növények a Vajdaságban

A cirok-, köles-, tönkölybúza-, kender-, levendula-, bazsalikom- vagy kakukkfűtermesztésben van-e a jövő? A mezőgazdasági termények piaca Szerbiában meglehetősen ingatag. Ennek oka, hogy a termőterületeknek csak mintegy 2 százalékán megoldott az öntözés.

100 ezer hektárral több öntözhető terület - Vízgazdálkodjunk okosan

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara „NAKPRAKTIKUM – Vízgazdálkodjunk okosan” címmel szakmai rendezvénysorozatot tart 2020. március 4. és 12. között az ország négy városában. Az eseményeken szakértők ismertetik az öntözést és a vízgazdálkodást érintő, közelmúltban hatályba lépett törvényi változásokat, valamint a talajok vízmegőrző állapotának fenntartásához hozzájáruló gyakorlati tanácsokat.

Árutőzsde: a kukorica stagnál, a tejpiacon árcsökkenés

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) árupiaci szekciójában a termények jegyzése továbbra is szünetel. A piaci szereplők a nemzetközi árutőzsdéken tájékozódhatnak a gabonafélék és az olajmagok különböző lejáratra szóló jegyzéséről.

A Szent István Egyetem is segíti az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság munkáját

A Szent István Egyetem (SZIE) is felkerült az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) nemzetközi listájára, az együttműködés értelmében az Egyetem több szakterületen is segíti az Európai Unió tudományos szervezetének munkáját.

Magyar részvétel a párizsi nemzetközi mezőgazdasági szakvásáron

Farkas Sándor, az Agrárminisztérium miniszterhelyettese február 22-én Párizsban részt vett a nemzetközi mezőgazdasági szakkiállítás (SIA) megnyitóünnepségén, majd a francia állattenyésztési ágazat kiállítási standjainak megtekintésére szervezett hivatalos vásárbejáráson. Előzőleg kétoldalú egyeztetést folytatott az állattenyésztési ágazat előtt álló kihívásokról, a mezőgazdasági generációváltás és az öntözéses gazdálkodás jelentőségéről.