Back to top

Nem keresik a pálinkafőzők a szilvát

Bár átlag körüli az idei szilvatermés, és a feldolgozóipari alapanyagnak felhasználható gyümölcs ára egész júliusban viszonylag alacsony, kilónként nettó 35-50 forint volt, a pálinkafőzők a korábbi években tapasztaltnál jóval kisebb mennyiségre jelentkeztek be vevőként – mondta a Világgazdaságnak Apáti Ferenc, a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács alelnöke.

A nyomott ár részben a pálinkások szerény érdeklődésének a következménye, aminek Apáti Ferenc szerint több oka is van - írja a Világgazdaság. Egyrészt a főzdék tavaly bevásároltak az akkor is olcsó alapanyagból, másrészt az adóemelés miatt a pálinkák iránti kereslet is visszaesett. Az is igaz ugyanakkor, hogy egyes tételeknél a szárazanyag-tartalom valamelyest elmarad a szokásostól, vélhetően az átlagosnál hűvösebb időjárás miatt.

Az idén a virágzás ugyan jó volt, de a március–áprilisi aszály, az éjszakai fagyok, majd a hűvös, fényszegény és csapadékos május terméskiesést okozott.

A FruitVeB ezek alapján 60-65 ezer tonnára, vagyis a sokéves átlag körülire becsüli az idei termésmennyiséget, ami 5-10 százalékkal kevesebb a tavalyinál.

Július elején kezdődött az idei szilvaszezon, amikor közepes-jó árszínvonal alakult ki. A Németországba irányuló exporttételek ára kilónként 120–150 forint között volt, a belföldi frisspiaci termelői árak nettó 70–90 forint között mozogtak. A szezon felfutása, az északkeleti termőtájak szilvaszüreteinek beindulása után azonban az árak folyamatosan zuhantak, és júliusban bedugult a piac:

a frisspiaci nettó termelői árak sok helyen 30-50 forintos mélységébe zuhantak.

Ezért az árért már betakarítani sem feltétlenül érdemes az árut, egyes tételek pedig eladhatatlanná váltak – mondta Apáti Ferenc, aki szerint az egyéni értékesítést választó vagy arra kényszerülő kistermelőknek jelentős értékesítési gondokkal kell szembenézniük.

Forrás: 
Világgazdaság

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Alternatív növények a Vajdaságban

A cirok-, köles-, tönkölybúza-, kender-, levendula-, bazsalikom- vagy kakukkfűtermesztésben van-e a jövő? A mezőgazdasági termények piaca Szerbiában meglehetősen ingatag. Ennek oka, hogy a termőterületeknek csak mintegy 2 százalékán megoldott az öntözés.

Maggal, mag nélkül - mi lesz a magyar dinnyével?

A Magyarországon nagy felületen görögdinnyét termesztőket és a termékláncban érdekelt szakembereket hívta össze a BASF Vegetable Seeds Nunhems Hungary Kft. A cég továbbra is velük együtt építené a dinnyeágazat jövőjét, a közös gondolkodást szorgalmazza, hogy a résztvevők megőrizzék versenyképességüket és a vásárlók kiváló árut kapjanak.

Így metsszük az almafát, ha jó termést akarunk

Tavasszal két hibát is elkövethetünk, ha almafánk van: az egyik, hogy nem metsszük meg, a másik pedig, hogy nagyon megmetsszük - szögezi le Szili Ferenc a Nébih Pölöskei Fajtakísérleti Állomásának vezetője, akinek a segítségével most videón is bemutatjuk az almafa metszését, hogy segítsük a hobbikertészek vagy éppen a szakemberek tavaszi, kerti munkáját.

Válsághelyzetben a bio

A koronavírus miatt a kínai fogyasztók távol maradnak a helyi piacoktól, ami erős igényt teremtett Új-Zéland bioalmája iránt. Az ausztrál térség legnagyobb bioalma-termelője, a Bostock New Zealand nemrég minden eddiginél nagyobb almaszállítmányt vitt légi úton Kínába.

Árutőzsde: a kukorica stagnál, a tejpiacon árcsökkenés

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) árupiaci szekciójában a termények jegyzése továbbra is szünetel. A piaci szereplők a nemzetközi árutőzsdéken tájékozódhatnak a gabonafélék és az olajmagok különböző lejáratra szóló jegyzéséről.

Magyarország legnagyobb pálinkabemutatója Gyulán

Gyulán szervezik meg Magyarország legnagyobb pálinkabemutatóját, az április 24-én kezdődő rendezvényen többek között az alma és csonthéjas termésű, vadontermő és bogyósgyümölcsökből készült, valamint a szőlő- és tönkölypálinkákat készítő szeszfőzdék szakmai elismerésben részesülhetnek - közölték a szervezők az MTI-vel.

Magas árak és készlethiány a gyömbérpiacon

A koronavírus miatt a kínai gyömbérellátmány európai importja várat magára. Kevés a kínai gyömbér a piacon, az árak pedig megduplázódtak.

Szinte semmiről nem volt papírja - a lefoglalt zöldség felét megsemmisítik

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai Békés megyében ellenőrizték azt a csaknem két tonna különféle zöldséggel és gyümölccsel megrakott teherautót, amiről kiderült, hogy áruja nagy részéről nincsenek papírok és még a sofőr is feketén dogozott.

Kell a magyar torma

A torma a zöldségágazaton belül a leginkább kézimunka-igényes kultúrák közé tartozik. Hajdú-Bihar megyében 1200-1500 hektáron, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Szolnok megyékben 300-400 hektáron termesztik. Ezekről a területekről évenként 15-18 ezer tonna tormát szednek, amely kielégíti a hazai és az exportigényeket is.

Drága sertéshús, mindenki spanyol barackot vesz - EU-s agrárpiaci helyzetelemzés

Megjelent a COPA-COGECA, az európai gazdák legnagyobb érdekképviseleti szervezetének 2020 februárjára vonatkozó piaci helyzetelemzése a sertéshús-, a zöldség- és gyümölcs-, valamint a borágazatra. A tanulmány fontos elemeit a NAK foglalta össze.