Back to top

Életveszélyes a lébényi erdő

Gombás fertőzés miatt néhány éven belül teljesen eltűnhet a kőrisfa Magyarországról. A betegség következtében gyökerestől fordulnak ki a gyakran több mázsás fák, komoly károkat okozva a környezetükben. Lébény határában a hóvirág-tanösvényt veszélyezteti a kőrispusztulás, szeles időben életveszélyes is lehet a séta a beteg fák miatt, hívja föl rá a figyelmet a település önkormányzata.

Nagyobb figyelmet érdemelne a probléma, mondja Kovács Gábor
Nagyobb figyelmet érdemelne a probléma, mondja Kovács Gábor
A betegség ellen nincs gyógymód, de a védett tanösvényt és a még egészséges egyedeket megmentené, ha a szezonon kívüli időben kivágnák és elvinnék a fákat. „Lébényről a legtöbb embernek a középkori templom, a Szent Jakab-zarándokút és a hóvirágmező jut eszébe. Tavasszal több ezer ember látogat Lébénybe a hóvirágmező miatt, köztük óvodás, kisiskolás csoportok. A problémát folyamatosan jelzik a helyi lakosok az önkormányzatnak, de a városnak nincs jogosultsága az erdőgazdálkodáshoz” – számolt be róla Kovács Gábor, Lébény polgármestere.

A kőriseket pusztító gombás betegségre már 8-10 éve fölfigyeltek a lakosok, a fertőzés azóta folyamatosan terjed a területen. A vészről az utóbbi években több tanulmány is készült, amelyek szerint a kőris a szilfához hasonlóan akár teljesen kipusztulhat Magyarországon, sőt egész Európában.

Kovács Gábor szerint a jelenség nemcsak lébényi, hanem országos probléma, és nagyobb figyelmet érdemelne. „Lassan egy évtizede küzdünk, eredménytelenül. Ez az állapot tarthatatlan, ráadásul a probléma messze túlmutat Lébényen. Bízom benne, hogy a segélykiáltásunk hozzáértő szakemberekhez is eljut” – tette hozzá a kisváros polgármestere.

A betegség következtében gyökerestől fordulnak ki a fák
A betegség következtében gyökerestől fordulnak ki a fák
Fotó: Molnár Zsolt
A lébényi erdőben, de országszerte és Európában is pusztuló kőrisekért is föltehetően az a gomba felelős, amelyről a Kertészet és Szőlészet 2009. évi 39. számában, A kőris új betegsége címmel írt Maráczi László. Hazánkban az őshonos kőrisek közül a magas és a keskenylevelű fajok veszélyeztetettek, a virágos kőrist nem érinti a betegség, írta akkor a szakember. Az ázsiai és az amerikai fajok között vannak „ellenállóbbak”, de azok is fertőződhetnek.

Maráczi László elmondta, hogy az akkor még Chalara fraxini (kőriselhalás) néven ismert gomba ma Hymenoscyphus fraxineus névre hallgat.

A kórokozó gomba a levelet fertőzi, majd a levélnyélen át bejut a hajtásba, esetenként az ágba is. Ott egy ideig tovább szaporodik, az ágat körülölelve a fölötte lévő rész elhal.

A fertőzött részen gyorsan más gombák telepszenek meg és a kőriselhalás gomba elpusztul, miközben a korona egyre nagyobb része is elhal. Ez úgy néz ki, hogy nem veszélyezteti a kőris törzsét, a fát pedig legyengíti. A legyengült kőrisfák gyökerén, a törzs talajhoz közeli részén viszont megtelepszik az Armillaria mellea gomba, amely bevégzi, amit a kőrispusztulás elkezdett: a fák gyökere, gyökérnyaka elhal, emiatt a fa kipusztul.

Faiskolákban eredményes a védekezés, de kiültetés után a fák fertőződnek, az erdőben pedig végképp nincs ellene szer. Az európai országokban ezt a gombát kutató szakemberek rendszeresen közreadják az eredményeiket. Számos cikk beszámol különféle, „kevésbé fertőzött fák” kísérletbe állításáról, toleráns fajtáról azonban még nincs hír.

A szilfavészhez hasonló kórokozóról van szó, ám míg az a szilfákat, ez a kőriseket pusztítja.

Városokban, falvakban, ahol a kőris lehullott levelét összegyűjtik és komposztálják vagy elégetik, nem alakulnak ki a nyár folyamán az ivaros szaporítóképletek és nem indul el a fertőzési lánc.

Emiatt nem találkozni vele a településeken. A védett lébényi erdőben folytatott erdészeti tevékenység során azonban óhatatlanul kár keletkezhet a védett hóvirág hagymáiban, ami viszont további bonyodalmakat indíthat, tette hozzá Maráczi László.

 

 

Forrás: 
Kertészet és Szőlészet
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a Kertészet és Szőlészet 2019/33 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Sokba kerül a növényútlevél

A december 14-étől bevezetésre kerülő növényútlevél miatt 0,7-0,8 fonttal kerülhet majd többe egyetlen cserép primula Nagy-Britanniában. Amennyiben megállapodás nélküli brexitre kerül sor, Nagy-Britannia kikerül az EU-s növényútlevél-rendszer alól, és harmadik országgá válik.

Hiánypótló szakmai kiadványokat mutattak be

A Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtár gótikus szárnyának földszinti kiállítóterme rendhagyó könyvbemutatónak adott otthont: noha az intézmény hosszú évtizedek óta állít össze s ad közre különböző szakmai kiadványokat, az idei év a korábbiaknál is termékenyebbnek bizonyult ebből a szempontból; ez alkalomból négy új könyvet is bemutattak.

Rákkeltő aflatoxinok - Az egzotikus állatokban kutatja a megoldást

Kimagasló tudománytörténeti jelentőségű – tartják hazánk első mezőgazdasági kutatótelepéről, amely 19. század végi megalapítása óta, mind a mai napig kulcsfontosságú vizsgálatok helyszíne. A NAIK Agrár-környezettudományi Kutatóintézetének laboratóriumában dolgozik Kosztik Judit, aki a kutató-utánpótlási program résztvevőjeként rákkeltő aflatoxinok semlegesítésére keres megoldásokat.

Új stratégiával teljes körű mezőgazdasági megoldásokat kínál a BASF

Új fejezet nyílt a BASF életében, amikor megvásárolta a Nunhems nemesítőcéget – növényvédőszer-gyártóból a teljes mezőgazdasági palettát lefedő fejlesztő vállalattá vált, új átfogó stratégiával, mondta a hollandiai Nunhemben rendezett nemzetközi sajtókonferencián Vincent Gros, a BASF Mezőgazdasági megoldások üzletágának vezetője.

Több mint 2,2 tonna növényvédő szert foglalt le a Nébih

Több mint 2,2 tonna összmennyiségű, számos szempontból problémás növényvédő szert találtak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ellenőrei egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei üzletben. A termékeket a szakemberek kivonták a forgalomból. A bírság akár milliós is lehet.

1885 óta őrzi múltját és hagyományait a szakiskola

Az ország egyik legrégebbi erdészképző intézménye idén kezdte meg 134. tanévét. A Roth Gyula Erdészeti, Faipari, Kertészeti, Környezetvédelmi Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium jogelődje, a m. kir. Erdőőri Szakiskola 1885-ben nyitotta meg kapuit a Temesvár melletti Vadászerdőn. Trianon az iskola életét is megváltoztatta.

A harminc napos hajóutat is képes túlélni

Az Amerikai Egyesült Államokban végzett legújabb kutatásokkal azt próbálták kideríteni, hogy az ASP vírus a növényi takarmány-összetevőkben képes-e fertőzőképesen fennmaradni egy hosszabb – akár harminc napos – óceánt átszelő hajóutat követően is.

Foglalkozások a Szalajka-völgyben

Szilvásvárad hazánk egyik legismertebb települése, híres a gyönyörű és egyedülálló Szalajka-völgyéről. A Bükk legnevesebb és páratlan szépségű területe halmozza a természeti kincseket, növény- és állatvilága pedig sokszínű, így kiváló helyszíne az erdei iskolás foglalkozásoknak.

Poloska ellen még mindig a hagyományos módszer a legjobb?

Egész Olaszországban gondot okoz az ázsiai márványospoloska megjelenése a kertészeti kultúrákban. A telelőre vonuló rovarok ellen hagyományos védekezési módszert is javasolnak. Szerte a világon próbálkoznak ennek az ellenálló és szapora kártevőnek a leküzdésével, a természetes ellenségek bevetésétől kezdve a különböző rovarölő szerekig mindent bevetnek, hogy megvédjék a termést.

Kártevőroham már nem lesz - Növényvédelmi előrejelzés

Akár már az őszi lemosó permetezésen is gondolkozhatunk, ahol lehullott a lomb körülbelül fele. A „klasszikus” kártevőkből már nem kell rohamra számítani – legföljebb a meztelen csigákat érdemes gyéríteni –, azonban meglehetősen aktívak még a poloskák és a harlekinkaticák.