Back to top

A gazdák már készülhetnek az őszi kalászosok vetésére

Az elmúlt évhez képest kissé magasabb, nettó 101 ezer forintos tájékoztató árat tett közzé a tagságtól kapott adatok feldolgozását követően a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács. A szervezet előrejelzése szerint az előállítási költségek növekedése miatt idén enyhén emelkedhet az őszi kalászosok ára.

Takács Géza, a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke elmondta: a szervezet szakmai bizottsága az őszi vetési szezon előtt felmérte az idei vetőmag piaci helyzetet. A Nébih szaporító területekkel és a várható fémzárolási lehetőségekkel kapcsolatos tájékoztatóját is figyelembe véve

az őszi búza, az őszi árpa és a tritikálé vetőmagokból a várható készletek a szakmailag elfogadható, 40 százalék feletti felújítási lehetőséget biztosítanak annak ellenére, hogy minőségi problémák miatt térségi és fajtahiányok előfordulhatnak.

Takács Géza kifejtette: a tagoktól kapott információk alapján az előző évhez képest jelentős mértékben csökkent az őszi kalászos vetőmagok tavalyról megmaradt mennyisége, amely érdemi hatást nem gyakorol az új termésű készletekre. A várható átlagtermés a vetőmag célú őszi búza tekintetében 5,5–6,4 t/ha között várható. Az őszi árpa esetében a tagok magasabb, 5,5-7,5 tonna közötti termésátlagot jeleztek. A tritikálé a tavalyi évhez képest alacsonyabb (4-5,4 t/ha) termést hoz.

A Vetőmag Szövetség prognózisa szerint minőség vonatkozásában a várakozások országrészenként eltérnek: búza esetében a dél-alföldi régióban csírázóképességi és vetőmag tisztasági – áthullási problémák jelentkezhetnek. A piaci szereplők ezért a kalászos terményárak és a termelési költségek emelkedésével számolnak. Az inflációs hatás, a termelési-feldolgozási költségen belüli munkaerő költség-hányad növekedés is érezteti hatását a vetőmag végfelhasználói árának enyhe növekedésében.

A széleskörű adatgyűjtést követően a Vetőmag Szövetség idén is közzétette az őszi kalászos vetőmagokra vonatkozó tájékoztató árat, amely idén nettó 101 ezer forint tonnánként.

Ez a mennyiség zsákban, gombaölő szerrel csávázva, fémzárolva, az eladó telephelyén gépkocsira rakva értendő, nem fix ár és nem kötött, illetve nem ajánlott ár. A konkrét szerződéses árat a felek maguk határozzák meg. A vetőmag ár tájékoztatás nem jelent árrögzítést és elsődleges célja orientáló, a várható piaci árinformáció közreadása.

Takács Géza hozzátette: az őszi kalászosok vetőmagjának tényleges értékesítési árairól a vetési szezon végén kap pontos képet a szövetség. 2015-ben 96 ezer, 2016-ban 93 ezer, 2017-ben 94 ezer, 2018-ban pedig 99 ezer forintért kelt el a vetőmag-piacon egy tonna őszi búza vetőmag.

Forrás: 
Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

ModulaJet ültetőgép: segít a gyomok elleni küzdelemben is

A biológiailag lebontható műanyag fóliák használata nagy hagyományokkal bír a kapásnövények termesztésében. A sor műanyag fóliával való fedése a gyomirtás igen praktikus módja. Ezenkívül a fólia csökkenti a víz párolgási sebességét, és melegíti a talajt, ami mind elősegíti a korai kelést és csökkenti a vegetációs időszakot.

"Minden tervezett és értékesített tavaszi vetőmag rendelkezésünkre áll"

"Minden tervezett és értékesített tavaszi vetőmag rendelkezésünkre áll" – olvasható a KWS Magyarország Kft. tájékoztatásában, melyet változtatás nélkül közlünk.

Corteva Agriscience tájékoztató a vetőmag és növényvédő szer ellátásról

A Corteva Agriscience munkatársai jelenleg is keményen dolgoznak, hogy a vetőmagokat és növényvédő szereket időben biztosítsák a tavaszi szezonra.

Árutőzsde: emelkedő árak

A Budapesti Értéktőzsde árupiaci szekciójában a termények jegyzése továbbra is szünetel.

A pékek spájzolnának

A búza árának emelkedése hamarosan a kenyér akár 15–20 százalékkal történő drágulásához vezet, közölte az ukrán malomipari szövetség, és felkérte a hatóságokat, hogy a jelenlegi árak fenntartása érdekében ideiglenesen csökkentsék a gabonafélék exportját.

Minden második vizsgált csomag kevesebb vetőmagot tartalmaz, mint kellene

Az ígértnél kevesebb magtömeg miatt 10-ből 6 esetben fogyasztóvédelmi eljárás indítását kezdeményezi a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal azt követően, hogy elvégezték a törpe bársonyvirág vetőmagok komplex vizsgálat. Összesen 8 kiszerelő 10 termékét ellenőrizték, amelyek között magyar, cseh és holland csomagolású termékek is akadtak. Jelölési hiba egy vetőmagnál merült fel.

Vetésidő és kijárási tilalom Szerbiában

Alig néhány órával e sorok papírra vetése előtt Aleksandar Vučić szerb államfő kijárási tilalmat rendelt el Szerbiában este 8 és reggel 5 óra között. A 65 évesnél idősebbekre ennél is nagyobb szigorítás vár, ők csak 5 és 10 óra között hagyhatják el otthonukat. Pedig nagy munka vár a földművesekre, hiszen a szántóföldek 90 százalékát a következő hetekben kell bevetni.

Agrárexportunk kitettsége a járvány árnyékában

Agrár-külkereskedelmünk különleges évet zárt 2019-ben. Exportunk 8,2, importunk 8,1 százalékkal nőtt, de mivel az export az import másfélszeresét közelítette, így a külkereskedelmi szaldó, az export-import egyenleg is javult, mégpedig 8,4 százalékkal nőtt.

Válsághelyzeti munkacsoport alakult a Vetőmag Szövetségnél

Koronavírus operatív csoportot alakított a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács. Az intézkedés célja, hogy a vetőmag-ellátás és szállítás érdekében minél több információt gyűjtsenek és közvetítsenek a stratégiai fontosságú ágazatból az Agrárminisztérium felé.

Árutőzsde: emelkedő búzajegyzések

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) árupiaci szekciójában a termények jegyzése továbbra is szünetel.