Back to top

Gyuricza Csaba: tudás- és technológia export segíthetné az afrikai országokat

Segély helyett tudás- és technológia exporttal kellene segíteni az aszály sújtotta afrikai országokat - jelentette ki a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) főigazgatója hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Gyuricza Csaba annak kapcsán beszélt erről, hogy múlt héten az Európai Bizottság 50 millió eurós (mintegy 16 milliárd forintos) sürgősségi humanitárius segély folyósításáról döntött a Kelet- és Közép-Afrika négy országában - Ugandában, Etiópiában, Szomáliában és Kenyában - jelentkező, elhúzódó aszály okozta élelmiszerhiány miatt. A főigazgató hangsúlyozta:

Afrikában az élelmiszerhiány jelenti a legnagyobb problémát, ezért olyan szaporítóanyagok előállítására alkalmas eljárásokat kellene exportálni a kontinensre, amelyek megváltozott klímakörülmények között is a mostaninál több élelmiszer előállítását teszik lehetővé.

Mint mondta, Afrika számára jelenleg is óriási problémát jelent az ellátás biztosítása, ezt pedig súlyosbítja, hogy az előrejelzések szerint 30 éven belül megduplázódik a kontinens populációja. 

Az Európai Bizottság nyújtotta segélyről azt mondta, több kárt okozhat, mint hasznot, hiszen fejlesztési programok nélkül a segélyek nem jelenthetnek megoldást - értékelte Gyuricza Csaba.

Forrás: 
MTI

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

A boldogság kerti magvai

A Princeton Egyetem egyik kutatása szerint a „politikacsinálók” által rendszerint figyelmen kívül hagyott otthoni kertészkedésnek legalább olyan jótékony hatásai vannak, mint a közösségi fejlesztéseknek.

A boldogító talajbaktérium

Többen vélekednek úgy a nemzetközi tudományos életben, hogy a napjainkban mind gyakoribb asztma és a különböző allergiák egy okra vezethetők vissza, a túlzott tisztaságra. Ez az elmélet váratlan helyről kapott támogatást: a Mycobacterium vaccae talajbaktériummal végzett kezelés enyhítheti a depressziót, számol be a discovermagazine.com.

Egyszerűsödött a támogatásokhoz szükséges állatlétszám igazolása a baromfitartók számára

A Nébih tájékoztatja a baromfitartókat, hogy a Magyar Államkincstár döntése alapján az állatbetegségek megelőzésével, leküzdésével kapcsolatos támogatások alapjául szolgáló állatlétszám megállapításához és igazolásához a madárinfluenza leölési határozatok adatai is felhasználhatóak a kifizetés kérelmezésekor.

Aktív magyar segítség a Nyugat-Balkán európai uniós csatlakozásához

Nem kérdés, hogy a Balkán történelmileg és folyamatosan erősödő gazdasági szálakon keresztül kötődik az Unió egészéhez. A magyar agrártárca ezért mindent megtesz, hogy elősegítse a Nyugat-Balkán országainak integrációját – hangsúlyozta Belánszky-Demkó Zsolt, az Agrárminisztérium nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára.

Penészgombákkal az aflatoxin ellen - Díjnyertes fiatal tudósok

Az erjesztett takarmányok egyik „ellensége” a penészgomba, amely az egyik leginkább rákkeltő vegyület, az aflatoxin felszaporodásáért felelős. Egy magyar kutatócsoport azon dolgozik, hogy tejsavbaktériumok és más, „jó” penészgombák felhasználásával olyan oltóanyagot fejlesszen ki, amelynek használatával visszaszorítható az aflatoxin-szennyeződés, így a gazdálkodók egészséges takarmányt adhatnak állataiknak.

Sorsdöntő növénysávok

A beporzóbarát virágzó növénysávok létrehozása segít megfékezni a beporzó rovarok számának csökkenését, viszont az ott összegyűlő rovarok nagyobb fertőzési kockázatnak vannak kitéve.

Újabb 80 milliárd forint jut az állattenyésztés és kertészet támogatására

Új mezőgazdasági beruházási pályázati csomagot hirdet az Agrárminisztérium (AM) 80 milliárd forint értékben a nyáron a nagy hozzáadott értéket jelentő állattenyésztés és a kertészeti ágazat számára, a koronavírus-járvány agrárgazdasági hatásainak mérséklése és a versenyképesség növelése érdekében - közölte Nagy István agrárminiszter.

Kapjon több pénzt a KAP!

Látva az Unió felülvizsgált 2021-2027-es hétéves pénzügyi keretét (MFF) és a közzétett „Új generáció” EU-helyreállítási programot (Next Generation EU), a Copa & Cogeca hangsúlyozzák, hogy szükség van az uniós szintű együttes fellépésre, és a közös agrárpolitika keretében szorgalmazzák a mezőgazdaság további támogatását.

Először találtak mikroműanyagot ragadozó madarak szervezetében

Először találtak műanyag mikroszemcséket vízi és szárazföldi ragadozó madarak - többek közt sólymok, baglyok és rétisasok - szervezetében amerikai tudósok.

Kamatmentes oktatási kölcsönök a németországi magyar hallgatók számára

A világjárvány idején a német kormány pénzügyi támogatást kínál a magyar hallgatók számára. A COVID-19 miatt sok hallgató elvesztette a munkáját, amely lehetővé tette számukra a németországi tartózkodás finanszírozását.