Back to top

Gyuricza Csaba: tudás- és technológia export segíthetné az afrikai országokat

Segély helyett tudás- és technológia exporttal kellene segíteni az aszály sújtotta afrikai országokat - jelentette ki a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) főigazgatója hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Gyuricza Csaba annak kapcsán beszélt erről, hogy múlt héten az Európai Bizottság 50 millió eurós (mintegy 16 milliárd forintos) sürgősségi humanitárius segély folyósításáról döntött a Kelet- és Közép-Afrika négy országában - Ugandában, Etiópiában, Szomáliában és Kenyában - jelentkező, elhúzódó aszály okozta élelmiszerhiány miatt. A főigazgató hangsúlyozta:

Afrikában az élelmiszerhiány jelenti a legnagyobb problémát, ezért olyan szaporítóanyagok előállítására alkalmas eljárásokat kellene exportálni a kontinensre, amelyek megváltozott klímakörülmények között is a mostaninál több élelmiszer előállítását teszik lehetővé.

Mint mondta, Afrika számára jelenleg is óriási problémát jelent az ellátás biztosítása, ezt pedig súlyosbítja, hogy az előrejelzések szerint 30 éven belül megduplázódik a kontinens populációja. 

Az Európai Bizottság nyújtotta segélyről azt mondta, több kárt okozhat, mint hasznot, hiszen fejlesztési programok nélkül a segélyek nem jelenthetnek megoldást - értékelte Gyuricza Csaba.

Forrás: 
MTI

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Szárnyaló ízek, avagy mást érzünk a levegőben, mint a földön

Nézzünk szembe a tényekkel, a repülőgépeken kínált ételek nem vetekszenek a jó éttermekben készített friss fogásokkal. De van tudományos magyarázat arra, hogy miért érzékeljük az ízeket rosszabbaknak a repülőgépen, mint a konyhánkban, vagy egy kellemes étteremben.

Egyre pusztítóbb viharok jönnek

A héten ismét fákat döntött, cserepeket röpített, házakat veszélyeztetett, több százmillió forint kárt okozott a pusztító szél, holott alig egy hete, hogy megdőlt az országos szélrekord hazánkban: az orkán erejű, 124 km/h széllökést a fővárosban, a János-hegyen (527 m) regisztrálták. Az extrém időjárási anomáliák, gyakoribb és pusztítóbb viharok hátterében a globális klímaváltozás állhat.

Ösztönző támogatások, mintaprogramok

Három igen nagy és fontos feladat: az ország fával borított területének a növelése, az öntözés­fejlesztés, valamint az osztatlan közös tulajdonforma felszámolása egyaránt az Erdőkért és Földügyekért Felelős Államtitkársághoz tartozik az Agrárminisztériumon belül, és mind a három területen komoly előrelépés várható a közeljövőben.

Minden sokkal finomabb, ha kézzel-lábbal esszük

Egy amerikai tanulmány azt állítja, hogy azok az emberek, akik magas önkontrollal rendelkeznek, hajlamosabbak többet enni, ha kézzel is megérinthetik az ételt. Sőt, finomabbnak találják, mintha evőeszközökkel fogyasztanák el ugyanazt a fogást.

Kutató: a jövőben is számítani kell a Balaton algásodására

A Balaton tavaly nyár végi algásodása a globális klímaváltozás következménye, de hozzájárult az új vízszint-szabályozási rend is, így az idén és a jövőben is számítani kell hasonló vízvirágzásra – számolt be Istvánovics Vera a Magyar Tudományos Akadémia és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízgazdálkodási Kutatócsoportjának tagja egy friss elemzés eredményéről.

Változnak az uniós támogatások

Jelentős változásokra kell felkészülniük a gazdálkodóknak az új európai uniós támogatási időszakban, és azt már most biztosra vehetik a termelők, hogy csak akkor juthatnak majd területalapú támogatáshoz, ha eleget tesznek a környezeti szempontból előnyös gazdálkodás feltételeinek - írta pénteki számában a Magyar Nemzet.

Új, természetes kínai peszticidek

Az évszázadok során a hagyományos kínai orvoslásban a parazitafertőzések – például bélgiliszták és fejtetvek – ellen a Stemona sessilifolia növényt használták gyógyszerként. A kutatók magyarázatot találtak a növény hatékonyságára.

Megújult a ceglédi gyümölcskutató állomás

Megújult a NAIK Gyümölcs- és Dísznövénytermesztési Kutatóintézet ceglédi állomása. Több mint 250 millió forintból minden épületen kicserélték a nyílászárókat, a B és H épületen szigetelték a födémeket és a homlokzatokat. Régóta esedékes volt a felújítás, ami jobb munkakörülményeket eredményezett.

Visszavonta az Európai Bizottság a klórpirifosz és a klórpirifosz-metil hatóanyagok engedélyét

Az Európai Bizottság a növényvédő szer hatóanyagok felülvizsgálati programja során a klórpirifosz és a klórpirifosz-metil hatóanyagok megújításának elutasításáról döntött. Ennek értelmében 2020. február 16-ig az Európai Unió minden tagállamában visszavonják a legnagyobb mennyiségben felhasznált rovarölő szer hatóanyag, a klórpirifosz, valamint a klórpirifosz-metil összes készítményét.

A biodiverzitás szolgálatában

Élénk érdeklődés kísérte a Szent István Egyetem Budai Campusán a Magyar Permakultúra Egyesület, az AFINET agroerdészeti hálózat, a Kárpát-medencei Gyümölcsész Hálózat, valamint az Ökológiai és Fenntartható Gazdálkodási Rendszerek Tanszéke által rendezett konferenciát.