Back to top

Két hétig készült az összetartozást szimbolizáló aratókoszorú

A magyar gazdatársadalom összefogását, egyszersmind a magyarság összetartozását is szimbolizálja az az aratókoszorú, amelyet a "Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem" program keretében adtak át a Szent István Bazilikában.

Mint arról korábban beszámoltunk, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszervezetek Országos Szövetsége (MAGOSZ) és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) kezdeményezése idén első alkalommal a nyugati diaszpóra magyarságát is bekapcsolta az adományozásba.

Jakab István, a MAGOSZ elnöke az átadóünnepségen elmondta, a program búzaszenteléssel kezdődött Esztergomban, ezt követően elkezdődött a felajánlások gyűjtése, amelyet a Nemeshanyban tartott búzaösszeöntés zárt le.

„Időközben, a hagyomány szerint az utoljára learatott kévéből elkészült az aratókoszorú is, amely valamennyi magyar ember számára az összefogást jelképezi”

– mondta. Szavai szerint éppen ezért nagy megtiszteltetés, hogy a Bazilikában helyezhették el a koszorút, amelyet augusztus 20-ig itt, majd pedig az ünnepi körmenetben is meg lehet majd csodálni.

Jakab István mindemellett megköszönte az adományozók felajánlásait is. Elmondta, idén több mint 500 tonna gabonát gyűjtöttek össze a magyar gazdák jóvoltából, ez pedig 80 ezernél is több gyermek számára jelent segítséget. A koszorút a MAGOSZ elnöke Szólláth Tiborral, a NAK Hajdú Bihar megyei szervezetének elnökével, Hajdúnánás polgármesterével adta át Snell György püspöknek, a Szent István Bazilika plébánosának, a Szent Jobb őrének.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Tovább drágult a gabona

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) árupiaci szekciójában a termények jegyzése szünetel. A nemzetközi árutőzsdéken tájékozódhatnak a gabonafélék és az olajmagok különböző lejáratra szóló jegyzéséről.

Syngenta innovációk a fenntartható gazdálkodásért

A Syngenta folyamatosan kutatja azokat a megoldásokat, amelyek révén nehéz körülmények közepette is sikeres lehet a gazdálkodás, hangzott el a vállalat hagyományos szezonnyitó rendezvénysorozatán, amelyet hét városban rendeztek az elmúlt hetekben.

A legjobb kukoricák ajánlati fajtalistája

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) a Gabonatermesztők Országos Szövetségével (GOSZ) és a Vetőmag Szövetséggel (VSZT) együttműködve második alkalommal állított össze ajánlati fajtalistát kukoricára, hogy a termelők támpontot kapjanak a fajtaválasztáshoz.

Sok kukorica, kevés búza?

Várhatóan kínálati piac lehet idén kukoricából és keresleti búzából – hangzott el csütörtökön az AGROmashEXPO keretében megrendezett gabonafórumon.

Speciális kiadványokkal is segíti a szakmai szereplőket a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara speciális, ingyenes szakmai kiadványokkal is segíti a mező- és az erdőgazdálkodással foglalkozókat, valamint az élelmiszeriparban tevékenykedőket.

Mi a nagyobb kockázat?

Hogyan lehet gazdaságosan, a környezetet kímélve, mégis hatékonyan ellátni az emberiséget élelemmel? Erről beszéltek szakemberek a Gabonatermesztők Országos Szövetsége és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara évnyitó rendezvénye első panelbeszélgetésén. Az AGROmashEXPO színpadán növényvédőszer- és műtrágyagyártók képviselői beszéltek arról, hogy hogyan tudnak segíteni a fenntartható gazdálkodásban.

ÖMKi, a magyar mezőgazdaság „élő laboratóriuma”

Bővülő csapat és tevékenység, új kutatási területek, fejlődő korábbi projektek és felütésként március elején az öko ágazat számára szervezett konferencia: lendületesen vág neki 2020-nak hazánk egyetlen, kifejezetten fenntartható mezőgazdasággal foglalkozó, tudományos szervezete, az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet.

Összefogtak a hazai hagymatermesztők, hogy folyamatosan legyen magyar hagyma a piacon

A rendszerváltozás óta jelentősen visszaesett a magyar hagymatermesztés, a termelők – a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szakmai segítségével – közösen dolgoznak azon, hogy a mostani 50-60 százalék helyett nagyobb részben tudják ellátni hazai hagymával a fogyasztókat. Az éves hagymafogyasztás hazánkban 10-12 kg/fő; a magyar hagyma gyorsan elfogy, több hónapig csak import van a piacon.

Árutőzsde: emelkedés és csökkenés

A Budapesti Értéktőzsde árupiaci szekciójában a termények jegyzése továbbra is szünetel. A piaci szereplők a nemzetközi árutőzsdéken tájékozódhatnak a gabonafélék és az olajmagok különböző lejáratokra szóló jegyzéséről.

Az őszi vetések jól telelnek, de a csapadékra még várni kell

Nagyrészt ködös, párás, eseménytelen időjárású hét áll mögöttünk, csak magasabb hegységeinkben és helyenként a Dunántúlon sütött ki a nap hosszabb időszakokra. Az igazi téli idő komolyabb fagyokkal, hótakaróval továbbra is várat magára.