Back to top

Két hétig készült az összetartozást szimbolizáló aratókoszorú

A magyar gazdatársadalom összefogását, egyszersmind a magyarság összetartozását is szimbolizálja az az aratókoszorú, amelyet a "Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem" program keretében adtak át a Szent István Bazilikában.

Mint arról korábban beszámoltunk, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszervezetek Országos Szövetsége (MAGOSZ) és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) kezdeményezése idén első alkalommal a nyugati diaszpóra magyarságát is bekapcsolta az adományozásba.

Jakab István, a MAGOSZ elnöke az átadóünnepségen elmondta, a program búzaszenteléssel kezdődött Esztergomban, ezt követően elkezdődött a felajánlások gyűjtése, amelyet a Nemeshanyban tartott búzaösszeöntés zárt le.

„Időközben, a hagyomány szerint az utoljára learatott kévéből elkészült az aratókoszorú is, amely valamennyi magyar ember számára az összefogást jelképezi”

– mondta. Szavai szerint éppen ezért nagy megtiszteltetés, hogy a Bazilikában helyezhették el a koszorút, amelyet augusztus 20-ig itt, majd pedig az ünnepi körmenetben is meg lehet majd csodálni.

Jakab István mindemellett megköszönte az adományozók felajánlásait is. Elmondta, idén több mint 500 tonna gabonát gyűjtöttek össze a magyar gazdák jóvoltából, ez pedig 80 ezernél is több gyermek számára jelent segítséget. A koszorút a MAGOSZ elnöke Szólláth Tiborral, a NAK Hajdú Bihar megyei szervezetének elnökével, Hajdúnánás polgármesterével adta át Snell György püspöknek, a Szent István Bazilika plébánosának, a Szent Jobb őrének.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Komoly fejlesztéseknek köszönhetően a malomipar is helytállt

Miután Magyarország az Európai Unió tagjává vált, a szakembereknek be kellett látniuk, hogy a hazai malomipar lemaradt más tagállamokkal szemben. Hogy felvehessék a versenyt, az elmúlt 15 évben jelentős fejlesztések valósultak meg. A megfelelő anyagi forrással rendelkező vállalatok 150-300 tonna napi kapacitású malmokat hoztak létre, míg a kisebb malmok, fejleszteni híján, megszűntek.

A magyar erdőgazdálkodók jól végzik munkájukat, de a vírus nagyon rosszkor jött

Az erdőgazdálkodás az egyetlen ágazat, ahol a magánosítás után is jelentős maradt az állami tulajdon aránya. Mocz András szerint azonban nem az lényeg, hogy ki az erdő gazdája, hiszen minden erdőterület kezelésére ugyanaz az erdőtörvény vonatkozik. A MEGOSZ elnöke és Győrffy Balázs, az agrárkamara elnöke podcast beszélgetésén a koronavírus-járvány erdőgazdálkodásra gyakorolt hatásáról is szó esett.

A népek joga az élelmiszer-önrendelkezés

Jakab Istvánt, az Országgyűlés alelnökét, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének elnökét egyebek mellett arról is kérdeztük, tapasztalatai szerint mi okozza a legnagyobb fejtörést most a gazdáknak; a kistermelők, akiknek zöme elveszítette az értékesítési lehetőségeit, milyen segítségre számíthatnak?

Napraforgó, a hiányzó láncszem

Minden, többnyire 60–70 hektáron vagy ennél valamivel nagyobb területen gazdálkodó kárpát­aljai földműves tudja, hogy Ukrajna napraforgó-termesztő nagyhatalom. Nem ritka, hogy az ország belső vidékein a bő termést biztosító csernozjomon tevékenykedő agrárholdingok tavasszal esetenként 10–15 ezer hektáron is vetik ezt az olajos növényt.

Egyelőre hiába várjuk a májusi esőt

Jövő hétfőig egyre melegebb, jellemzően száraz időben lesz részünk, a napsütést többnyire fátyolfelhők zavarják majd. Gyenge esők, záporok csak kevés helyen fordulhatnak elő szombat estétől vasárnap délig.

Kamarai kezdeményezésre lehetővé válik a külföldi idénymunkások foglalkoztatása

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kezdeményezésére megjelent kormányrendelet-módosítás lehetővé teszi, hogy nemcsak a határ menti, hanem a szomszédos országokból távolabbról érkező idénymunkások is részt vehessenek az esedékes betakarítási munkákban. Ez főként a kertészeti ágazatnak jelent komoly segítséget a koronavírus-járvány okozta károk mérséklésében.

A cirok mint az egygyomrúak takarmánya

A cirok az egygyomrúak szemestakarmányaként is felveszi a versenyt az elterjedt takarmánynövényekkel. A legtöbb tévhit az egygyomrúak takarmányozása kapcsán övezi ezt a terményt, jóllehet a régebben problémát jelentő tannint már évtizedek óta nem tartalmazzák a nemesített fajták, amelyek beltartalma és tulajdonságai meglepően jók. Ráadásul a kártevőknek is jól ellenáll a növény.

Hogy áll a hazai állattenyésztés?

Ha minden rendben lenne, ezen a héten tartották volna az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokat. Hogyan élik meg ezt a helyzetet a kiállítás szervezői, a cégek? Erről is olvashat a Magyar Mezőgazdaság e heti, 19. számában. Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, a Magosz elnöke a lapnak adott interjúban összefoglalja a járvány tanulságait.

Hamarosan lejár az egységes kérelmek szankciómentes benyújtásának határideje

Már kevesebb, mint tíz napja van a gazdáknak az egységes kérelmek szankciómentes benyújtására, amelynek határideje május 15.

Mindenki maradjon a traktoron!

A kár mértéke és következményei eltérőek. Akadnak gazdaságok, ahol csak a megszokott fegyelmezettséget kellett valamivel szorosabbra fogni, míg másutt tetemes károkkal számolnak. Ezúttal egy magángazdálkodót, egy élelmiszeripari cég tulajdonosát és egy zöldségtermesztéssel foglalkozó vállalkozást kérdeztünk a járvány teremtette helyzetről és a lehetőségeikről.