Back to top

Korszerűbb tárolókat és raktárakat!

A szlovákiai gyümölcs- és zöldségtermesztők elégedetten fogadták, hogy tárolókapacitásaik bővítéséhez uniós alapokból is pályázhatnak forrásra. Speciális növények termesztésére 15 millió euró jut uniós keretből.

„Azt kívánjuk elérni, hogy a szlovákiai fogyasztók az év minél nagyobb részében hazai előállítású gyümölcsöket és zöldségeket fogyaszthassanak, és ennek érdekében tudatosítanunk kell, hogy ehhez a tárolókapacitások bővítésére és korszerűsítésére van szükség” – jelentette be Gabriela Matečná, szlovák földművelésügyi miniszter.

„Szlovákia mintegy 50 ezer tonna gyümölcsöt állít elő egy átlagos évben, pedig a meglévő gyümölcsösök akár 70 ezer tonnánál több termésére is képesek volnának. Csakhogy az ország tárolókapacitása csupán nagyjából 20 ezer tonnás. Szlovákia igen sanyarú helyzetben van a színvonalas gyümölcsraktárakat illetően.

Minél több olyan gyümölcstárolóra volna szükségünk, amelyekben a friss gyümölcs egészen a következő évi termésig kitart,

mert a ribizlit például minden bizonnyal Nyugat-Európában tároljuk karácsonyig” – ecsetelte a helyzetet Marián Varga, a Gyümölcstermesztők Szövetségének elnöke.

Hasonló gondokkal küszködnek a szlovák zöldségtermesztők is. Nekik is hiányzik a megfelelő tárolókapacitás, elsősorban a gyökérzöldségek, a vöröshagyma és a káposzta esetében. A zöldség-, a burgonya- és a gyümölcstermesztőknek mintegy 140 ezer tonna termés raktározására volna igényük.

Gabriela Matečná: tisztában vagyunk vele, hogy tárolókapacitásunk bővítésére és korszerűsítésére van szükség
Gabriela Matečná: tisztában vagyunk vele, hogy tárolókapacitásunk bővítésére és korszerűsítésére van szükség

„Ha Szlovákia önellátó szeretne lenni burgonyából, csaknem 60 ezer tonna krumpli tárolásához kellenének új raktárak, ami közel 24 millió eurós befektetést jelent. Sőt, ha a feldolgozott burgonya mennyiségét is figyelembe vesszük, akkor mintegy 78 ezer tonnás kapacitásbővítésre lenne szükség” – hangsúlyozta Juraj Mačaj szenckirályfai magángazda, zöldség- és burgonyatermesztő.

A mezőgazdasági minisztérium előzetesen úgy számol, hogy száznál kevesebb pályázatot nyújtanak be a raktárak bővítésére. A szlovák Agrárkifizető Ügynökségnél (PPA) beruházásonként minimum 10 ezer euróra lehet pályázni, a támogatás felső határa pedig 2 millió euró. A támogatásra szánt összegből 10 millió eurót különítenek el a kevésbé fejlett régióknak.

„Aggódunk, hogy az igénylők kimerítik-e a támogatás teljes költségvetését, ugyanis az ilyen jellegű beruházások hosszabb előkészítést igényelnek.

Kritikus éveket tudhatunk magunk mögött: az orosz embargó, az idei tavaszi fagyok és a tavalyi túltermelés mind lenyomta az árakat. Ebben a helyzetben a termelők anyagilag, az önerő szempontjából sincsenek kellőképpen felkészülve” – erősítette meg Marián Varga.

A tárolókapacitások bővítésére vonatkozó támogatási pályázatokat októberben lehet benyújtani a szlovák Agrárkifizető Ügynökségnek. A mezőgazdasági minisztérium bízik benne, hogy egy ilyen jellegű támogatás is hozzájárul ahhoz, hogy az üzletek polcain egyre több legyen a szlovákiai eredetű termék.

Az Agrárminisztérium kapcsolatrendszerében lévő külhoni magyar gazdák programjairól a www.hatartalangazda.kormany.hu honlap tájékoztat.

 

Forrás: 
Magyar Mezőgazdaság
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a Magyar Mezőgazdaság 2019/33 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Rövid a határidő, ne késlekedjenek a hiánypótlással!

A Magyar Államkincstár (MÁK) megküldte valamennyi érintett baromfitermelőnek az idei állatjóléti támogatások első negyedéves kifizetési kérelmeihez kapcsolód hiánypótlási felhívásokat. A dokumentumok pótlására nincs sok idő – figyelmeztet a szakmai szervezet.

Idén 400 milliárd lehet az agrárberuházás

Jól növekszik a kkv-hitelállomány, ezen belül pedig egyre jelentősebb az agrárvállalkozások hitelfelvételi kedve – hangzott el csütörtökön az Erste Bank rendezvényén Hajmáson. Az eseményen díjazták a bank hűséges somogyi ügyfeleit is.

Legyen minden nap mézes nap!

Eredetileg kimondottan a hazai mézfogyasztást ösztönző kampány elindításáról szólt volna az október 17-én Budapesten, a Mezőgazdasági Múzeumban rendezett sajtótájékoztató, de mint kiderült, sokkal több témát érintett a rendezvény.

Az Agrárminisztérium támogatja az erdészeti facsemeték termelését

Az erdészeti és energetikai szaporítóanyag-termelés fejlesztésnek fontosságára hívta fel a figyelmet Zambó Péter földügyekért felelős államtitkár az Erdészeti és Energetikai Szaporítóanyag Terméktanács küldöttgyűlésén a budapesti Erdészeti Információs Központban.

A magyar áruk könnyebben megjelenhetnek a brazil piacon

Fernando Silveira Camargo a brazil Mezőgazdasági, Halászati és Élelmiszer-ellátási Minisztérium innovációért, vidékfejlesztésért és öntözésért felelős államtitkára hivatalos látogatásra utazott hazánkba.

Megkezdődött az egységes kérelmekhez kapcsolódó adategyeztetés

A Magyar Államkincstár (MÁK) 2019. október 14-én megkezdte a területalapú egységes kérelmeket érintő adategyeztető végzések kiküldését. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) falugazdászai és szaktanácsadó által beadott kérelmeknél alacsonyabb volt az adategyeztetésben érintett kérelmek aránya, mint az egyénileg benyújtott kérelmeknél.

Együttműködési megállapodást írt alá Magyarország és Ciprus

Nagy István agrárminiszter és Kosztasz Kadisz ciprusi földművelésügyi, vidékfejlesztési és környezetvédelmi miniszter együttműködési megállapodást írt alá szerdán délután az Agrárminisztériumban. A megállapodás fontos alapot szolgálhat a két ország közti kölcsönös mezőgazdasági és környezetvédelemi kölcsönös együttműködéséhez.

1885 óta őrzi múltját és hagyományait a szakiskola

Az ország egyik legrégebbi erdészképző intézménye idén kezdte meg 134. tanévét. A Roth Gyula Erdészeti, Faipari, Kertészeti, Környezetvédelmi Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium jogelődje, a m. kir. Erdőőri Szakiskola 1885-ben nyitotta meg kapuit a Temesvár melletti Vadászerdőn. Trianon az iskola életét is megváltoztatta.

Az Agrárminisztérium által bemutatott dróntechnológia és öntözésfejlesztés iránt érdeklődött Áder János

Áder János köztársasági elnök látogatást tett az Agrárminisztérium standjánál a Millenárison megrendezett Víz Világtalálkozón szerdán.

A holland gazdák nem adják könnyen magukat - videó

Összecsapások, letartóztatások. Minden jel arra mutat, hogy a holland mezőgazdasági termelők elvesztették türelmüket azokkal a politikusokkal szemben, akik a mezőgazdaságot okolják a környezetszennyezés növekedéséért.