Back to top

Növényvédelmi előrejelzés – Kártevőinvázió

Poloska, poloska, poloska… és persze selyemfényű puszpángmoly, amerikai lepkekabóca és amerikai szőlőkabóca – egyre nagyobb tért nyernek kertjeinkben az invazív kártevők. Utóbbi ellen ráadásul kötelező védekezni, támogatás is jár rá.

Meleg, 30 °C feletti napokkal kezdődött az augusztus, éjszaka azonban rendre 20 °C alá süllyedt a hőmérséklet. A hőségnapokat csak elvétve zavarták meg zápor- és zivatarfelhők. A korábbi, bőségesebb csapadéknak köszönhetően a növények nem szenvednek a melegtől. Sajnos az idei szezonban is

az átlagosnál jóval több a napégéses tünet, még olyan növényeken is, melyekre korábban ez nem volt jellemző.

A jelenlegi időjárás az őshonos károsítók mellett egyértelműen kedvező az inváziós kártevők számára.

Már sokadjára fel kell hívni a figyelmet a zöld vándorpoloska és az ázsiai márványospoloska nagyarányú térnyerésére. Az előbbi feltűnő zöld színével, míg a másik fürge mozgásával hívja fel magára a kerttulajdonosok figyelmét. Még sok idő van az ősz kezdetéig, de már most is nagyon sok lárva és kifejlett imágó van a haszon- és vadon élő növényeken. Rendkívül széles tápnövénykörük miatt szinte minden növényen szívogatnak. A szabadföldi paradicsom, paprika, padlizsán mellett az érő gyümölcsféléken is tömeges a jelenlétük.

Zavaró létszámuk esetén kénytelenek vagyunk védekezni, de minden esetben szigorúan be kell tartani a felhasznált készítményre vonatkozó élelmezés-egészségügyi várakozási időt.

Ázsiai márványospoloska és zöld vándorpoloska
Fotó: Dr. Aponyi Lajos

A selyemfényű puszpángmoly nyári nemzedéke ismét erőteljesen rajzik. A heti fogások száma a hónap első hetében rendre meghaladja a 10-15 feletti értéket. A kártevő szokása szerint a rajzás hosszabb ideig is eltart, általában már kikelnek az első hernyók, de még akkor is rajzik a lepke. Emiatt a kártétel is elhúzódó, tehát egyetlen védekezés nem lesz elegendő a növények megóvására. A jelenlegi rajzás mellett még az ősz folyamán várható az áttelelő nemzedék ismételt megjelenése is.

Hasonlóan a poloskákhoz, az amerikai lepkekabóca erőteljes térnyerése figyelhető meg. Szívogatásával és vattapamacsra hasonlító bevonatával szintén nem válogat a gazdanövényekben. A vattacsomók mellett rengeteg mézharmatot választ ki a növényi nedvekből, ezért lesznek ragacsosak és korompenészesek a megtámadott növények.

A szőlő fokozottan veszélyes szívókártevőjéről, az amerikai szőlőkabócáról is szót kell ejteni. Elsősorban ez a kártevő a felelős a szőlő aranyszínű sárgaság fitoplazma betegségének a terjedéséért. A fertőzött növényekről a kabóca képes megfertőzni az egészséges szőlőtőkéket. Fokozottan veszélyes betegségről lévén szó, a vektor kabóca elleni védekezés kötelező, melyhez vissza nem térítendő támogatás jár a termelők részére.

A védekezést már korábban, a kabócák L3-as lárvastádiumában kell megkezdeni. Jelenleg a kártevő zöme már kifejlett imágó alakban van, de a védelem még most sem késett el.

A fertőzöttség nagyságát a szőlőültetvénybe kihelyezett ragacsos sárgászöld lapokkal tudjuk felmérni. Karantén kártevőről lévén szó, már egyetlen egyed is indokolja az amerikai szőlőkabóca elleni védelmet.

Részletes növényvédelmi előrejelzésért látogassák a www.magyarnovenyorvos.hu honlapot.

Forrás: 
Kertészet és Szőlészet

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Felkészülés a klímaváltozásra a szőlőtermesztésben

A 2016 decemberében a HNT által elfogadott ágazati stratégia alapvető célkitűzésként fogalmazta meg a szőlőtermesztés biológiai alapjainak fejlesztését és megőrzését. Bár a génmegőrzés és a genetikai alapok fejlesztése alapvetően állami feladat lenne, a rendszerváltozás óta eltelt időszakban a borszőlő-kutatások személyi és tárgyi feltételei folyamatosan szűkülnek.

A méhek réme tovább nyomul Európában

Októberben ázsiai lódarazsat (Vespa velutina) észlelt egy dél-hesseni méhész. Az invazív faj a védett darazsakra és a méhekre is egyaránt veszélyt jelent.

Szigorú környezetvédelmi és fogyasztói elvárások szorításában a gyökérzöldségek

Még a Vajdaságból is érkeztek Makóra a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács gyökérzöldséges szakmai napjára. Mint ismert, a növényvédelem a zöldségtermesztésnek is sarkalatos pontja és a szakmai rendezvények rendszerint legnagyobb érdeklődésre számot tartó témája.

Tíz franciából kilenc - a bio már sokkal több, mint trendi

Mind népszerűbbek a bioélelmiszerek Franciaországban. Forgalmi értékük tavaly felszökött 9,7 milliárd euróra, mindössze egy év alatt 1,4 milliárd euróval többet költöttek a francia fogyasztók bioélelmiszerekre.

A kókuszvíz az új csapvíz?

Az utóbbi években a kókuszvíz népszerűsége jelentősen megnövekedett, nem meglepő, hiszen úgy emlegetik, hogy a „természetes, egészséges" ital. De vajon valóban egészséges, vagy inkább maradjunk csak a jól bevált csapvíznél? Öt szakértő adott választ a kérdésre.

Frutti és Veggi idén sem tétlenkedik

A zöldség- és gyümölcsfogyasztás népszerűsítésére idén eddig több mint 1 millió ember figyelmét hívta fel Frutti és Veggi, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Európai Friss Kalandok c. kampányának két kabalafigurája. Az immár második éve tartó program idei záróeseménye volt a Budapesten megtartott sajtó-workshop.

Új, invazív meztelencsigák: hogyan védjük kertjeinket?

Amint arról a közelmúltban beszámoltunk, két új meztelencsiga-faj is megjelent hazánkban. Nemzetközi irodalom alapján mutatjuk be őket és a védekezés kiskerti, természetbarát lehetőségeit.

Az európai gyümölcspiac telítődött, de India ígéretes lehet

India mind fontosabb piac az európai zöldség- és gyümölcstermelők számára, ugyanakkor az indiaiak is több lehetőséget látnak Európában.

27 millió tonna étkezési burgonyatermés a top európai országokban

A megnövekedett termőterületnek köszönhetően a mostani idényben az elmúlt öt év átlagához képest 9 százalékkal több, nagyjából 27 millió tonna étkezési burgonyatermést várnak az öt legnagyobb északnyugat-európai burgonyatermesztő országban. Az Északnyugat-európai Burgonyatermesztők Alapítványa (NEPG) az öt ország átlagtermését hektáronként megközelítőleg 44 tonnára becsüli.

Aszúszürettel a rászoruló gyermekekért

Az SOS Gyermekfalvak világszerte 136 országban segítik a hátrányos helyzetű gyermekeket, a BASF Agrodivíziója az idén aszúszedésből szerzett jövedelmét ajánlotta föl a magyar szervezetnek.