Back to top

Növényvédelmi előrejelzés – Kártevőinvázió

Poloska, poloska, poloska… és persze selyemfényű puszpángmoly, amerikai lepkekabóca és amerikai szőlőkabóca – egyre nagyobb tért nyernek kertjeinkben az invazív kártevők. Utóbbi ellen ráadásul kötelező védekezni, támogatás is jár rá.

Meleg, 30 °C feletti napokkal kezdődött az augusztus, éjszaka azonban rendre 20 °C alá süllyedt a hőmérséklet. A hőségnapokat csak elvétve zavarták meg zápor- és zivatarfelhők. A korábbi, bőségesebb csapadéknak köszönhetően a növények nem szenvednek a melegtől. Sajnos az idei szezonban is

az átlagosnál jóval több a napégéses tünet, még olyan növényeken is, melyekre korábban ez nem volt jellemző.

A jelenlegi időjárás az őshonos károsítók mellett egyértelműen kedvező az inváziós kártevők számára.

Már sokadjára fel kell hívni a figyelmet a zöld vándorpoloska és az ázsiai márványospoloska nagyarányú térnyerésére. Az előbbi feltűnő zöld színével, míg a másik fürge mozgásával hívja fel magára a kerttulajdonosok figyelmét. Még sok idő van az ősz kezdetéig, de már most is nagyon sok lárva és kifejlett imágó van a haszon- és vadon élő növényeken. Rendkívül széles tápnövénykörük miatt szinte minden növényen szívogatnak. A szabadföldi paradicsom, paprika, padlizsán mellett az érő gyümölcsféléken is tömeges a jelenlétük.

Zavaró létszámuk esetén kénytelenek vagyunk védekezni, de minden esetben szigorúan be kell tartani a felhasznált készítményre vonatkozó élelmezés-egészségügyi várakozási időt.

Ázsiai márványospoloska és zöld vándorpoloska
Fotó: Dr. Aponyi Lajos

A selyemfényű puszpángmoly nyári nemzedéke ismét erőteljesen rajzik. A heti fogások száma a hónap első hetében rendre meghaladja a 10-15 feletti értéket. A kártevő szokása szerint a rajzás hosszabb ideig is eltart, általában már kikelnek az első hernyók, de még akkor is rajzik a lepke. Emiatt a kártétel is elhúzódó, tehát egyetlen védekezés nem lesz elegendő a növények megóvására. A jelenlegi rajzás mellett még az ősz folyamán várható az áttelelő nemzedék ismételt megjelenése is.

Hasonlóan a poloskákhoz, az amerikai lepkekabóca erőteljes térnyerése figyelhető meg. Szívogatásával és vattapamacsra hasonlító bevonatával szintén nem válogat a gazdanövényekben. A vattacsomók mellett rengeteg mézharmatot választ ki a növényi nedvekből, ezért lesznek ragacsosak és korompenészesek a megtámadott növények.

A szőlő fokozottan veszélyes szívókártevőjéről, az amerikai szőlőkabócáról is szót kell ejteni. Elsősorban ez a kártevő a felelős a szőlő aranyszínű sárgaság fitoplazma betegségének a terjedéséért. A fertőzött növényekről a kabóca képes megfertőzni az egészséges szőlőtőkéket. Fokozottan veszélyes betegségről lévén szó, a vektor kabóca elleni védekezés kötelező, melyhez vissza nem térítendő támogatás jár a termelők részére.

A védekezést már korábban, a kabócák L3-as lárvastádiumában kell megkezdeni. Jelenleg a kártevő zöme már kifejlett imágó alakban van, de a védelem még most sem késett el.

A fertőzöttség nagyságát a szőlőültetvénybe kihelyezett ragacsos sárgászöld lapokkal tudjuk felmérni. Karantén kártevőről lévén szó, már egyetlen egyed is indokolja az amerikai szőlőkabóca elleni védelmet.

Részletes növényvédelmi előrejelzésért látogassák a www.magyarnovenyorvos.hu honlapot.

Forrás: 
Kertészet és Szőlészet

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Forró augusztusért fohászkodnak a gazdák

A koráb­biaknál kisebb lendülettel indult a hazai görögdinnyeszezon és -export is. A termelők abban bíznak, hogy az el­ma­radó utazások miatt a németek több dinnyét esznek majd otthon, így nőhet a kivitel, egyúttal pedig itthon sem zuhannak a mélybe az árak.

A globális citruspiac alakulása

Főként a kedvezőtlen időjárási viszonyoknak köszönhetően a citrusok termelésében és feldolgozásában jelentős visszaesés várható a 2019/2020-as becslések alapján.

Mondelez: Magyarország részt vesz a fenntartható búzatermesztési programban

Magyarország részt vesz a Mondelez International fenntartható búzatermesztési programban, az így termesztett Harmony búzát július végén első alkalommal aratták le hazánkban.

Hazai málnafajták

Az éghajlatváltozás nem kedvez ugyan a melegre érzékeny bogyósok termesztésének, de a kertben megtalálhatjuk a helyüket. A szamóca után a málna-fajtákat vesszük sorra, annál is inkább, mert Fertődön sok értékes magyar nemesítésű hibrid született.

Jóval több az ellenőrzés

Idén már az új, a korábbinál jóval szigorúbb uniós növény-egészségügyi rendszer működik. Bővült a csak növényútlevéllel orgalmazható növények és növényi termékek köre, a károsítók behurcolását pedig a beutazók poggyászának szigorúbb ellenőrzésével is igyekeznek megakadályozni. Lapunknak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal illetékesei összegezték az első tapasztalatokat.

Szőlő-bor ágazat: sok még a teendő

A fürtzáródás megtörtént, ám az időjárás még mindig beleszólhat, milyen is lesz a szüret. A NAIK SZBKI Kecskeméti Kutatóállomása és a Kwizda Agro Hungary Kft. által szervezett növényvédelmi tanácskozásra a közelgő szüret ellenére is sokan látogattak el. A Kecskemét-Katonatelepen tartott rendezvényen nem csak a szőlőről, hanem az ágazat helyzetéről is szó esett.

Nem lisztharmat, nem peronoszpóra, akkor micsoda?

Az idén az ország több borvidékén súlyos kárt okozott a feketerothadás, ami 20 éve bukkant föl először hazánkban. Mint a szőlőbetegségek zöme, ez is amerikai eredetű és a 19. században érkezett Európába. Eddig nem okozott különösebb gondot, az idén azonban erős fertőzések alakultak ki, mert a meleg és a sok csapadék kedvezett a kórokozónak.

Megnyílt az ehető vadnövények parkja

Az németországi Bad Pyrmontban nemrégiben egy ehető vadnövényekkel beültetett park nyílt. A város és az "Ehető Növények Parkja" Alapítvány között együttműködési megállapodás már 2019 szeptemberben létrejött, de a koronavírus járvány miatt a park megnyitására csak a közelmúltban kerülhetett sor.

Kedvezett a járvány a brit epernek

A koronavírus-járvány sok vállalkozásnak keresztbe tett, nem úgy, mint a brit epertermelőknek és -értékesítőknek: sokuk jelentősen több epret adott el idén eddig, mint tavaly, de az Egyesült Királyság egészét nézve is szép számmal emelkedtek a számok.

Mikor érett a görögdinnye?

A görögdinnye vásárlásakor mindig van az emberben egy kicsi bizonytalanság, vajon érett, jó ízű lesz-e? A megfelelő érettség, íz a többi gyümölcs esetében is alapvető szempont, de ez a kérdés valahogy mégis a görödinnyénél vált különösen fontossá.