Back to top

A balesetek elkerülésére felmérik az idősödő fákat

Adatbázist készít a lakott területek és az utak mentén található, idősödő fákról a Budapesti Erdészet. A felmérés célja, hogy a szakemberek tervszerűen ütemezni tudják, melyik fát kell ellenőrizni, és így sokkal hatékonyabban kiszűrhessék a leromlott egészségi állapotú egyedeket.

Szeptember végéig minden fa pontos GPS-koordinátája, fajtája, mérete és az 1-től 6-ig terjedő skálán osztályozott állapota egyetlen adatbázisba kerül.  Az adatok kiértékelését követően pedig az erdészet 10 éves erdőgazdálkodási tervébe is beépítik a szakemberek, hogy mikor melyik fát kell ellenőrizni. Az osztályzás alapján döntenek a potenciálisan veszélyes (pl. korhadt, elhalt) fák kivágásáról, de olyan eredmény is születhet, hogy elég 5-10 év múlva újra megvizsgálni az adott fát.

Megközelítően 10 ezer idősödő fát vizsgálnak meg
Fotó: Pilisi Parkerdő Zrt.

A munkát már elkezdték, a következő hetekben megközelítőleg 10 ezer fát vizsgálnak és jelölnek meg a Budapesti Erdészet szakemberei Budapest, Budaörs, Budakeszi, Remeteszőlős, Törökbálint és Solymár határában, illetve útjai mentén, mintegy 43 kilométer hosszan.

 

 

Forrás: 
Pilisi Parkerdő közlemény

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Erős keresletre támaszkodhat a faipar

Kreatív iparág lett a faipar Magyarországon, de az olcsó ázsiai import nagy kihívás. Az európai fogyasztókhoz hasonlóan a magyarok is gyakran vásárolnak drágább nyugat-európai termékek helyett például kínait.

Veszélyben a vadgerlék

Németországban a kihalás veszélye fenyegeti az arrafelé ritkának számító vadgerléket, ezért a Német Természetvédelmi Szövetség 2020-ra az év madarának választotta - számolt be a Frankfurter Allgemeine Zeitung.

Graffitik a Lila-hegyi-kilátóban

A Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. 2018. április végén avatta fel és adta át a nagyközönségnek a Nyúl és Győrújbarát községek határában álló Lilahegyi-kilátót. Akkor még csak a tervek, álmok között szerepelt, hogy az építmény még szebb külsőt kaphasson, és a kilátók között egyedül álló módon, éjszaka is látogatható legyen.

Súlyos termelői veszteségek az Egyesült Államokban

Az amerikai gazdálkodóknak és agrárvállalkozásoknak egyre nagyobb exportveszteséggel kell szembenézniük, mivel folytatódik Donald Trump elnök, Kínával „vívott” kereskedelmi háborúja – figyelmeztet a Boston Consulting Group (BCG) egy friss elemzésében, amelyről a Bloomberg hírügynökség számolt be.

ASP: A tenger sem jelent akadályt a vírus terjedésének

Az afrikai sertéspestis (ASP) járvány elérte a 11. országot is Ázsiában, Kelet-Timort. Eközben Kínában meredeken emelkednek a sertésárak, és további kitörésekről számolnak be a Fülöp-szigetekről és Dél-Koreából is.

Furcsa állati szokások

Milyen „vadállatok” tarthatók háziállatként? Mitől érdekes élőlény a csótány? Milyen módszerekkel taníthatók az állatok? Ezekre a kérdésekre is választ kapnak azok, akik kilátogatnak a Budakeszi Vadaspark felelős állattartásról szóló bemutatójára.

Az aktív termelési módozatoké a jövő

Az időjárási anomáliák, a mind meglepőbb kihívások ébresztik rá a gazdákat arra, hogy tudatosan és aktívan be kell avatkozniuk a jó terméseredmények érdekében – véli Éber Csaba. A Malagrow kereskedelmi vezetője szerint a változékony helyzetből kell kihozni a legtöbbet, ehhez pedig profi termékek és magabiztos szaktudás kell.

Sárgulnak a széncinegék, de nem az irigységtől

A Pilisi Parkerdő Zrt. és az Eötvös Loránd Tudományegyetem Viselkedésökológiai Csoportja együttműködésével lassan négy évtizede folynak ornitológiai kutatások egy erre kijelölt gyertyános-tölgyesben a Szentendrei Erdészethez tartozó Málnás-hegyen. A kutatók nemrégiben kimutatták, hogy a kísérleti terület augusztusi csapadékviszonyaival és hőmérsékleti jellegzetességeivel összefügg a cinegék színezete.

Kiváló antidepresszáns az év gyógynövénye, a közönséges orbáncfű

A közönséges orbáncfűről az utóbbi 20-30 évben bizonyosodott be, hogy antidepresszáns hatása van, ezen kívül gyors sebgyógyító, minden bőrbetegségre, illetve gyomor- és nyombélfekélyre is jótékony hatású. Száraz gyepekben Magyarországon is gyakori, rövid életű, 50-100 centiméter magas évelő növény.

Egyre merészebbek a gyümölcstolvajok

Jelentős anyagi károkat okoznak a gazdáknak az egyre merészebb gyümölcstolvajok Németországban – számol be a bajor helyzetről a Süddeutsche Zeitung.