0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

A finnek is jó gabonatermést várnak

A száraz időnek köszönhetően a finn gazdák is megkezdhették az aratást. A korábbi csapadékosabb időjárás miatt várhatóan a kora tavaszi vetésű gabonák, illetve a zöldség, gyümölcs és olajos magvak hozama kisebb lesz.

A rozs és az őszi búza esetében idén Finnország szerte jó, de legalábbis megfelelő terméshozam várható.

Az agrárvállalkozásokra szakosodott szakértői szervezet, a Pro Agria előrejelzése szerint 20-30 százalékkal nagyobb lesz a hozam délen. Az egyetlen kivétel a Dél-Karelia régió, ahol fennáll a lehetősége, hogy az őszi búza hozama az átlagosnál rosszabb lesz.

A júliusi hőség és aszály nagyban érintette a növények fejlődését. Délen a gabonafélék egy héttel előrébb tartanak az érésben, míg a keleti és északi területek növényei normál ütemben fejlődnek.

A csapadékeloszlás változatos volt idén nyáron, a középső és északi területeken több helyen hiány alakult ki. Délen és délnyugaton azonban a szokásos éves átlagnak megfelelő mennyiségű eső hullott.

Az olajnövények már a tárolókban, a rozs van soron

Sok gazda már megkezdte a rozs betakarítását. Július végén már megindultak az első kombájnok a rozs és őszi búza földeken délen, jelentette a Pro Agria. Az északabbi területeken egy-két héttel később indult az aratás, az időjárásnak megfelelően.

Az őszi vetésű olajnövények, mint a repce betakarítása már július közepe táján elkezdődtek. A legtöbb helyen átlagos termés várható, míg Uusimaa, Délnyugat-Finnország és Dél-Savo régióiban az átlagosnál alacsonyabb lehet.

Gyorsan fogynak a gazdák

A Finn Természeti Erőforrások Intézete szerint 2015-ig évi 4 milliárd kilogramm gabonát termelnek Finnországban évente. Ennek kétharmada takarmány, a többi pedig az ország élelmiszerellátására illetve exportra megy.

2015-ös adatok alapján a gabonák közül legnagyobb mennyiségben árpát termeltek az országban, ezután jön a zab, búza és a rozs, valamint kis mennyiségben borsó és lóbab.

A különlegesebb termések között megtalálhatók a hagyományos fajták (hajdina, len, burgonya) és az újabb alternatívák is (repce, kömény és quiona).

Az intézet azt is közölte, hogy a gazdálkodók száma 41 százalékkal csökkent 1995 és 2014 között. A finn statisztikák szerint a mezőgazdaság nagyjából 118 ezer embernek ad munkát az országban. Ennek közel 70 százalékát a gazdák és családtagjaik teszik ki.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu/www.rcinet.ca/eye-on-the-arctic