Back to top

KSH: júniusban tovább gyorsult a mezőgazdasági termelői árak emelkedése

Júniusban a mezőgazdasági termelői árak átlagosan 10,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. A növénytermesztési és kertészeti termékek éves áremelkedése a májusi 3,5 százalékról 10,6 százalékra ugrott, az élőállatok és állati termékeké 10,8 százalékról alig észrevehetően 10,1 százalékra változott - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) honlapján kedden megjelent adatokból.

A növények áremelkedésének felgyorsulásához alapvetően a gabonafélék, az ipari növények és a gyümölcsök drágulása járult hozzá, de a zöldségfélék éves áremelkedése is magasabb volt a májusinál. A burgonya 25,8 százalékos éves drágulása júniusban viszont jelentősen elmaradt a májusi 76,0 százalékos mértéktől.

A gabonafélék termelői ára átlagosan 6,5 százalékkal volt magasabb júniusban, mint egy évvel azelőtt, míg májusban csak 0,8 százalékos volt az emelkedés mértéke.

A búza 20,8 százalékkal került többe, mint egy éve, a kukorica 4,2 százalékkal volt olcsóbb a tavaly júniusi áránál, míg májusban 13,0 százalékkal esett az ára éves összevetésben.

A zöldségfélék felvásárlási ára 17,6 százalékkal nőtt tavaly júniushoz mérve. Legjobban a vöröshagyma drágult, 74,8 százalékkal, 39,0 százalékkal a zöldbab, 16,7 százalékkal drágult a paradicsom, 4,9 százalékkal az uborka, és 16,4 százalékkal a fejes saláta. A tavaly júniusi áránál alig 2,5 százalékkal olcsóbb lett a sárgarépa és 1,1 százalékkal a karfiol.

A gyümölcsök ára átlagosan 28,5 százalékkal emelkedett egy év alatt.

Az alma 36,7 százalékkal olcsóbb, a körte 14,8 százalékkal drágább lett, az őszibarackért átlagosan 7,1 százalékkal kellett kevesebbet fizetni, a szilva és a ringló felvásárlási ára a KSH szerint a tavalyi júniusinak a felét sem érte el, a meggyfélék viszont 70,4 százalékkal drágultak.

Az élő állatok felvásárlási ára 12,3 százalékkal emelkedett, a vágósertés ára 25,6 százalékkal ment feljebb a tavaly júniusinál a vágómarha 3,4 százalékkal drágult, a baromfi 2,4 százalékkal került többe. A tej felvásárlási ára 7,0 százalékkal emelkedett, a tyúktojás ára 1,3 százalékkal nőtt - derül ki a KSH adataiból.

Forrás: 
MTI

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Egy lehetséges válasz a klímaváltozásra: agroerdészet

Kolumbiában korábban a marhatenyésztők erdőket irtottak ki, hogy legelőhöz jussanak, manapság azonban egy tesztprogram keretében fákat ültetnek, és a szarvasmarhák gyümölcsöt és cserjéket is esznek. A gazdák tehát úgy növelik a jövedelmüket, hogy közben védik az esőerdőket is.

Gyorsabb, egyszerűbb metszés: a szőlőültetvények előmetszése

A szőlőültetvények metszése alapvető termesztéstechnológiai művelet, melyet kézzel vagy gépesítve, de minden ültetvényben elvégzünk. Az előmetszéssel megkönnyíthetjük a metszést végzők munkáját és lerövidíthetjük az erre fordított időt.

Az őszi vetések jól telelnek, de a csapadékra még várni kell

Nagyrészt ködös, párás, eseménytelen időjárású hét áll mögöttünk, csak magasabb hegységeinkben és helyenként a Dunántúlon sütött ki a nap hosszabb időszakokra. Az igazi téli idő komolyabb fagyokkal, hótakaróval továbbra is várat magára.

KSH: a sertés- és a gyümölcsárak felpörgették a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedését

Tavaly novemberben elsősorban a gyümölcsök és a sertés felvásárlási árának jelentős emelkedése miatt az októberi 2,3 százalékosról 5,2 százalékosra ugrott a mezőgazdasági termelői árak éves növekedése - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adataiból.

Jobb árakért tüntettek az ír gazdák

Magasabb húsmarha-átvételi árak nélkül nem lehet fenntartani a vidéki életet Írországban – állítják a termelők, akik csütörtökön lezárták Dublin legfontosabb útjait.

Egy apró madár Madagaszkárról - A szürkefejű törpepapagáj

A madarászok által kedvelt törpepapagáj-fajok kizárólag az óvilágban, Afrikában és a környező szigeteken fordulnak elő. Sok fajuk régóta eredményesen szaporodik a tenyésztőknél, több fajuknak van sokféle színváltozata, ezek számára kiállításokat is rendeznek.

Megtartó anyaföld

Azok többsége, akik a magyar nemzet jövőjéért felelősséget éreznek, egyetértenek abban, hogy a globalizációval járó kihívások közül az egyik legnagyobb probléma a szülőföldről való elvándorlás. Az ősi föld elhagyása a kárpátaljai magyarok körében oly jelentős mértékűvé vált a mögöttünk hagyott években, hogy egyik napról a másikra megállítani lehetetlen.

Egy papagáj a messzi Indiából

A nagy sándorpapagáj neve sok mindent elárul az emberiség kultúrtörténetéből: elnevezése összefüggésbe hozható Nagy Sándorral, aki indiai hadjárata során mint értékes zsákmánnyal, nagy sándorpapagájokkal is gazdagodva érkezett vissza Európába. De nemcsak papagájt hozott magával, hanem sok más olyan fajt, mely kellően ellenálló volt, jól bírta a hosszú – több hetes – szállítás viszontagságait.

Nem lehet követni a szabályozásokat - a holland gazdák külföldre költöznek

Egyre több holland állattartó fontolgatja gazdasága eladását és külföldön akar új életet kezdeni. Különösen a fiatal gazdák gondolkodnak el azon, vajon van-e még jövőjük Hollandiában. Ennek oka a bevezetett foszfát-kvóta.

Lisztharmat, varasodás, és a többi klasszikus almabetegség – mire számíthatunk az idén?

Almatermésű gyümölcsféléinket 2019-ben sem kímélték a betegségek, és talán nem lep meg senkit, ha kijelentjük, hogy az idén is lesz velük növényvédelmi tennivaló. De lássuk részletesebben, milyen következtetések vonhatók le az egyes károsítók tavalyi aktivitásából.