Back to top

Megtisztítják a szovjet gyakorló- és lőtér területét

Csaknem 600 millió forintból valósul meg az Esztergom Strázsa-hegyi felhagyott szovjet gyakorló- és lőtér területének környezeti kármentesítése – jelentette ki Rácz András környezetügyért felelős államtitkár kedden, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság bemutatóhelyén Esztergomban.

Az államtitkár arra hívta fel a figyelmet, hogy a kármentesítési intézkedések 1996 óta az Országos Környezeti Kármentesítési Program (OKKP) keretén belül valósulnak meg. A feladatok a talajban és a felszín alatti vizekben hátra maradt szennyeződések felderítésére, feltárására, tehermentesítésére illetve kockázatainak csökkentésére terjednek ki.

20190813_pel_6965.jpg

Fotó: Pelsőczy Csaba

Rácz András kiemelte, a FAVI KÁRINFO nyilvántartás tartalmazza a szennyezett térségek környezetvédelmi adatbázisát. Hozzátette:

a regisztrált szennyezett területek 41%-án hulladéklerakó, 31%-án ipari szolgáltató vagy kereskedelmi jellegű objektum, 14%-án technológiai anyagtároló telep, 7%-án mezőgazdasági objektum található,

további 7%-án pedig egyéb tevékenység azonosítható. Hangsúlyozta: eddig több mint 580 állami kármentesítési intézkedés valósult meg, mintegy 232 milliárd forint értékben. A kormány a múltban keletkezett szennyeződések felszámolására a költségvetésből az OKKP alprogramok keretében csak 2013-2017 között 61 milliárd forintot biztosított. A forrásoknak köszönhetően pedig több mint 335 területen történt kármentesítés.

20190813_pel_6739.jpg

Fotó: Pelsőczy Csaba
Az államtitkár kifejtette, a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program keretében ebben az uniós költségvetési ciklusban 9 nagy kármentesítési projekt valósul meg hazánkban, mintegy 35 milliárd forint felhasználásával

A rendezvényen a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság (DINPI) igazgatója arról beszélt, hogy tevékenységi körük három megye területétre terjed ki. Füri András arra emlékeztetett, hogy az Igazgatóság ebben az uniós pályázatai ciklusban 9,5 milliárd forint értékben valósít meg 30 projektet. A DINPI elsődleges feladatának a természet megőrzését tekinti, de emellett kiemelt figyelmet fordít a gyermekek környezeti nevelésére és a szennyezett területek kármentesítésére is.

Forrás: 
AM

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Mi lenne velünk fák nélkül?

Az Amazonas térségében égő tüzek nem csak lokálisan szinten okoztak óriási károkat, az egész világ érzi pusztító hatását. Ennek tükrében merült fel a kérdés, hogy az emberiség túlélése mégis mennyiben függ a fáktól?

Az agrárminiszter nagyra tartja a fűszerpaprika-termelők munkáját

A Kalocsai Érsekkertben lenyűgöző látvány és fergeteges hangulat fogadta a XXX. Kalocsai Paprikafesztiválra látogatókat, paprikafüzérekkel, népművészeti és néptáncbemutatóval, vásári árusokkal, játszótérrel és koncertekkel. A kiállítói pavilonokban fűszerpaprikafajták és -termékek széles választékát mutatták be.

Egy kihaltnak hitt orchidea bukkant fel újra a Kisalföldön

Az őszi füzértekercs (Spiranthes spiralis) ritka, nyár végén, kora ősszel virágzó orchideafélénk. Hazánkban elsősorban a Zalai-dombságban, a Balaton-felvidéken és a Mezőföldön ismertek előfordulásai. A Kisalföldön kihaltként tartották számon, utolsó ismert előfordulása a Győrszentiván melletti Ujmajor volt, ahol Polgár Sándor gyűjtötte 1934-ben.

Megújult a kunszentmiklósi falugazdász-iroda

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) felavatta a megújult kunszentmiklósi falugazdász-irodáját, ami a térség közel nyolcszáz gazdálkodójának tevékenységét segíti. A kamara falugazdászai számos szakterületen támogatják az országosan mintegy 400 ezer fős tagság munkáját, például 2014 óta több mint 1000 milliárd forint támogatás megszerzésében segítették a gazdálkodókat.

Versenyképesség és digitalizáció: korszakváltást jelent a DAS

Korszakváltást jelent Magyarország Digitális Agrár Stratégiájának (DAS) kidolgo­zása. Az ebben foglalt intézkedések elősegíthetik a hazai agrárium digitalizációját és versenyképességének növelését – hangsúlyozta Nagy István agrár­miniszter, aki nemrégiben egy budapesti sajtótájékoztatón ismertette a stratégiát.

Ma kezdődik az Ifjú Kócsagőr Program országos döntője

Háromnapos programsorozat keretében mérkőznek meg egymással az Ifjú Kócsagőr Program országos döntőjének résztvevői szerdától péntekig. A cél az, hogy felkeltsék a 18-24 éves korosztály érdeklődését az értékteremtő programok iránt, betekintést nyújtson a természetvédelembe, valamint bemutassa és népszerűsítse a gyakorlati terepi természetvédelmi munkát.

Évi 17 milliárd öntözésfejlesztésre

A klímaváltozás miatt is kulcsfontosságú az öntözésfejlesztés, a vízgazdálkodás hatékonyabbá tétele a hazai agrárium versenyképességének növeléséhez. E téren – a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara közreműködésével – számos előremutató lépést tett és tesz a kormányzat.

A finnek szerint az EU-nak bojkottálni kéne a brazil marhahúst az Amazonasért

Mika Lintila finn pénzügyminiszter szerint az EU-nak meg kéne szüntetnie a brazil marhahús és szója importját az Amazonas erdőtüzek miatt.

A házi sajtok díjazott otthona, a Bandi Tanya - Az Év Tanyája

Gyurákovics András a 2018-as Év Tanyája pályázat győztese 2007-ben költözött családjával a Szegedtől 23 kilométerre fekvő Mórahalomra. Részben a szegedi családi kötődés, részben a város turisztikai adottságai miatt esett a választás a várossá avatásának harmincadik évfordulóját ünneplő településre.

Húsmarhatartók figyelem: Hétvégén lejár a kérelmek beadásának határideje

Csupán négy napjuk maradt azoknak a termelőknek, akik tavaly minősített húshasznú tenyészbikát vásároltak ahhoz, hogy a jelentős kiadásukat támogatással mérsékelhessék. A pályázatokat ugyanis legkésőbb szeptember 20-ig be kell adniuk, előtte azonban még a tenyésztőszervezet igazolását is be kell szerezniük.