Back to top

Megnyílt a Farmer Expo Debrecenben

Háromszáz kiállító részvételével megnyílt Kelet-Magyarország legnagyobb mezőgazdasági és élelmiszeripari szakkiállítása, a Farmer Expo csütörtökön Debrecenben.

Az egyetem Böszörményi úti campusán rendezett kiállításon Nagy István agrárminiszter az öntözésfejlesztés szükségességéről beszélt, amelyet nem csak a gazdák, de minden magyar állampolgár érdekének nevezett. Bejelentette, tízéves lejáratú, rendkívül alacsony kamatozású hitelt készítenek elő a tervezett fejlesztések megvalósulásához addig is, amíg a következő európai uniós ciklus forrásaihoz hozzájutnak a gazdák.

Fotó: AM/Pelsőczy Csaba

"A tegnap módszereivel nem lehet eredményesen megküzdeni a ma kihívásaival" - figyelmeztette hallgatóságát megjegyezve: az innováció megkerülhetetlen, muszáj fejleszteni, de nincs önmagában agrárválasz a problémákra, a tudomány összes kutatási eredményére szükség van. Nagy István jelezte:

jelenleg 85 ezer hektár az öntözhető terület az országban, a ciklus végére ezt százezer hektárral szeretnék növelni, ami azonnal 20-25 milliárd forint termelési többletet fog eredményezni.

Az agrárminiszter kitért a debreceni Civaqua-programra is. (A több éve elkészült Civaqua biztosítaná a debreceni Nagyerdő és az erdős puszták vízutánpótlását.) Azt mondta, a terv "Debrecen 21. századi létét, polgárai javát kell szolgálja. Bejelentette: a 2020-27-es európai uniós időszak kiemelt projektjei között az első helyen szerepel a Civaqua-program támogatása.

Nagy István annak kapcsán, hogy a Farmer Expo megnyitóján felszentelték az új kenyeret, nagyobb elismerést sürgetett a gazdáknak. Azt mondta, a magyar gazdák nagyobb megbecsülésére, elismerésére van szükség azért, hogy minden nap ott van a kenyér az asztalon.

Áder János köztársasági elnök videoüzenetben hívta fel a szakmai fórum résztvevőit arra, hogy "az emberi civilizációt veszélyeztető kihívás egyik legfontosabb szereplője a mezőgazdaság".

Fotó: AM/Pelsőczy Csaba

Ez az ágazat van leginkább kitéve a szélsőséges és kiszámíthatatlan időjárásnak - jelezte az államfő, aki szerint "a 21. század kihívása, hogyan tudunk egyre kisebb termőterületen, egyre kevesebb vízzel, egyre több ember számára megfelelő mennyiségű és minőségű élelmiszert előállítani".
Áder János kiemelte: szemlélet- és technológiaváltásra, innovációra, a korszerű öntözés feltételeinek megteremtésére, a megváltozott éghajlathoz alkalmazkodni tudó növények nemesítésére van szükség.

A tanácskozáson bemutatták a portugáliai Alqueva duzzasztógát és Európa legnagyobb mesterséges tavának a mezőgazdaságra gyakorolt hatását.

A 250 négyzetkilométeres vízfelületű tó az "öntözés csodája" lett, s a korábbi sivatagos térségben ma narancs- és olívaligetek zöldellnek - mutatta be a projektet Rui Almeida, Portugália legnagyobb agrárkonzultációs cégének igazgatója.

Szilvássy Zoltán, a Debreceni Egyetem (DE) rektora a mezőgazdaság és a tudomány összefogásának fontosságát emelte ki. 
Papp László, Debrecen polgármestere (Fidesz-KDNP) pedig azt mondta, bár az utóbbi öt évben jelentős iparfejlesztés történt a városban, nem lehet elvonatkoztatni attól, hogy Debrecen az ország egyik legjobb termőterületének a centrumában helyezkedik el.

A négynapos debreceni Farmer Expón a termék- és állattenyésztési bemutatók mellett üzletember-találkozókat is tartanak - jelezte Vaszkó László vásárigazgató.

Forrás: 
MTI/AM

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Támogatás és versenyképesség - További fejlesztésekre van szükség

Évek óta kiszámítható és átlátható támogatási feltételek szerint működik a mezőgazdaság és az élelmiszerfeldolgozás is, amely több termékpályán jó eredményeket hozott. A jövőben azonban tovább kell erősíteni a versenyképességet és a hatékonyságot, a támogatás ugyanis elsősorban a fejlesztések erősítésére, megvalósítására szolgál.

Természeti értékeink megóvása

Hazánk természeti értékeinek védelme nemcsak jóllétünk, hanem országunk versenyképessége miatt is kulcsfontosságú. Az agrártárca a többi között szemléletformáló kezdeményezésekkel és hiánypótló szakmai kiadványokkal igyekszik rávilágítani erre, hogy egyre nagyobb teret kaphassanak a környezetkímélő és fenntartható gazdálkodási gyakorlatok.

Szigorodó antibiotikum-használati szabályok az állattenyésztésben

Néhány évtizede az állattartók még betegségmegelőzésre vagy hozamfokozóként is használták az antibiotikumokat. Ott volt például a „kakasos por” néven ismert csodaszer, amit mindenható gyógyszerként használtak a háztáji sertés-, baromfi- és nyúlállományokban, bármiféle javallat vagy kontroll nélkül.

Időkapszula a Gabonakutatóban

Február 18-án időkapszulát helyeztek el a szegedi Gabonakutató Nonprofit Kht. új beruházásának alapjában Nagy István agrárminiszter és Gyuricza Csaba, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ főigazgatója jelenlétében.

Nem létező állomány után fizetnek EU-támogatást

A romániai állattenyésztők ismét kénytelenek voltak felhívni a mezőgazdasági miniszter figyelmét az EU-hoz való viszony visszáságára. Január 30-án Adrian Oros mezőgazdasági miniszter a Romániai Juhászok Egyesületének meghívására több száz állattenyésztővel, többségükben juhásszal találkozott Nagyszebenben, ahol az állattenyésztési támogatások referenciadátumának megállapítása volt a téma.

Téli agrárképzés – egyetemi szinten

A KITE Zrt. komolyan gondolja, hogy a mezőgazdaságban a minél magasabb szintű tudás elsajátítása az előrelépés záloga. Ennek jegyében január 27–31. között növényvédelmi és precíziós gazdálkodási továbbképzést tartott a vállalat Hévízen, elsősorban növényvédelemben is járatos gazdálkodóknak, bár az egyhetes program első napján az ágazat általános és időszerű kérdéseiről rendeztek előadásokat.

Fiatal intézmény nagy múlttal

Három évvel ezelőtt adták át Sopronban a Károly-magaslati Ökoturisztikai Látogatóközpontot, amelyben az erdők élővilágát bemutató kiállítások mellett a Kőhalmy Vadászati Múzeum gyűjteményei, valamint a TAEG Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. erdészeti erdei iskolája is helyet kapott.

Bécsben tárgyalt Nagy István agrárminiszter

Nagy István agrárminiszter kedden Elisabeth Köstinger, szövetségi mezőgazdasági ügyekért, régiókért és turizmusért felelős újonnan kinevezett miniszter meghívására Bécsbe látogatott. A két miniszter áttekintette az országok közötti agrár- és környezetügyi kapcsolatokat, kiemelt figyelmet fordítva a Közös Agrárpolitika (KAP) és a többéves pénzügyi keret kérdésére, valamint, a mezőgazdaság digitalizációjára és a klímaváltozás ügyeire.

A szakma világtalálkozója

A sokéves hagyományt folytatva, február első hetében újra összegyűlt a berlini vásárközpontban a gyümölcs- és zöldségszakma színe-java: termelők, export- és importőrök, nagy- és kiskereskedők, a nemesítés, a növényvédelem, a csomagolás, szállítás, logisztika, marketing és a tanúsítóhelyek szakértői – ezúttal a fenntarthatóság, az innováció és a jobb kilátások jegyében.

Agroerdészet gyümölccsel és zöldséggel

Az idén Országfásítási Programot indított az agrártárca, aminek az összes felhívása még nem jelent meg. Tudható, hogy nemcsak erdőtelepítésben lehet gondolkodni, utcafásításra, intézményi szintű faültetésre is lehetőség nyílik és agroerdészet is szóba jöhet. Ez utóbbi tervezéséhez nyújt segítséget a francia gyakorlati tapasztalatok összegzése.