0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Tájba illeszkedő körtés

Mikola Péter informatikus tanárember, vagyis a körtetermelés távol esik a szakmájától. Ráadásul lakóhelyétől 230 kilométerre, Sényén termel, mégpedig úgy, hogy hagyományos gyümölcsöse teljes mértékben illeszkedjen a szőlőbirtokokkal tűzdelt tájba. Munka közben érdeklődő fiatalok segítségével az elhagyott régi pincéket is feltárja.

Festői környezetben, a Sénye és Zalaszentlászló közti domboldalban, a kápolna és az ország legnagyobb zászlaja alatt terül el a körtefarm, melynek családi története a kilencvenes évek elejére nyúlik vissza.

– Szüleim 1993-ban vették meg az első holdnyi területet, én magam a 2000-es évek elején kezdtem bővíteni a birtokot. Rengeteg volt a kihalt, elhagyott szőlő és présház, és úgy gondoltam, amelyikkel lehet, kezdeni kell valamit – idézte fel a kezdeteket a négygyermekes, informatikai céget vezető fiatalember.

– Közgazdász édesapámmal rengeteget gondolkodtunk azon, hogy milyen funkciót lehetne adni a területnek, olyat, ami ha nem is termel profitot, de legalább eltartja önmagát.

El kell mondanom, hogy – informatikus lévén – nem volt sok mezőgazdasági ismeretem, viszont gyermekkoromból elég sok emlékem maradt e területről.

Anyai nagyszüleim ugyanis gazdálkodtak, és az akkor látottak, tapasztaltak jócskán megmaradtak. Érdekes, hogy meglehetősen sok minden ma is – úgymond rutinból – visszaköszön az itteni munka során. Hozzátartozik a történethez, hogy a szüleim sem a gazdálkodás kedvéért vettek annak idején birtokot, hanem hétvégi házat szerettek volna.

Az épület el is készült, de a táj mindenkit annyira megfogott a családban, hogy egyszerűen úgy érezték, tovább kell lépni. Jelenleg 9,5 hektáros a területük, amiből mintegy 2,5 hektár a körteültetvény. Ebből 0,5 hektár már „rendesen” terem.

– A 2000-es évek vége felé kezdtem pálinkafőzéssel foglalkozni, hivatalosan is kitanultam a szakmát – folytatta Mikola Péter. – Ekkor jött az újabb ötlet: a pálinkafőzéshez gyümölcsösre volna szükség. Kitaláltuk, hogy az legyen itt. Ez finoman szólva is őrült kihívás, hiszen 230 kilométerre lakom innen. De elszánt voltam, hogy márpedig itt hagyományos gyümölcsös lesz. Tudtam, a munkához emberek kellenek, akiknek a szerződtetése nem egyszerű feladat. E tekintetben igyekszem a cégemben szerzett tapasztalatokat átültetni, alkalmazni.

Mikola Péter szerint az egyik meghatározó és egyúttal legfelelősségteljesebb tennivaló az volt, hogy eldöntse, milyen gyümölcsöt is termeljen.

– Azt kellett felmérnem, hogy ezen az éghajlaton és talajon, mely gyümölcsök érzik otthon magukat, és melyek azok a fajták, amiknek termesztéséhez tudjuk biztosítani a megfelelő beruházásokat.

Az első lépés igazán egyszerű volt: fogtam a sétapálcám és gyalogoltam a hegyen. Néztem, feltérképeztem, hogy milyen fák vannak, hogyan néznek ki a művelt zártkertekben és a nem művelt területeken.

Szilva és meggy volt a legtöbb, de ezek inkább a madaraknak köszönhetően, maguktól nőttek ki a földből. Almákat is láttam, de ez a gyümölcs nem volt meghatározó. Viszont sok körtefával és – értelemszerűen – diófával találkoztam. Maradt a másik kérdés: melyik lehet gazdaságos? A szilva és a meggy a kézi szedés miatt nem, és szintén az élő munkaerő miatt a dió sem. Az alma piaci ára pedig a számításaim szerint alulmaradt a körtével szemben. Így maradt a körte. Eképp jött létre a körtefarm, melynek kialakítása egy kísérleti parcella létrehozásával kezdődött.

– Számtalan dologra kellett figyelni, a biológiai természetű követelmények mellett például arra, hogy a fajták ne egyszerre érjenek be. Az első kísérleti parcellába Vilmos és Clapp kedveltje került. Ezek már teremnek. A további területekre Bosc kobak és Packham’s fajtákat ültettünk. Ezekkel is az érési idő széthúzása volt a cél, mert úgy könnyebb az értékesítés és a feldolgozás is. Ez nem kevés munkát kíván, ahogy a terület gondozása sem. Amikor majd a teljes területet beültetjük, szükségünk lesz egy főállású kertészre.

A növényvédelemben egyébként apósom segít, aki növényvédelmi szakmérnök. A farmunkat úgy definiálnám: hagyományos gyümölcsös, mérsékelt vegyszerhasználattal.

Mi a körtésben a tavaszi lemosóval együtt három-négy alkalommal permetezünk évente, a talajon pedig nem használunk gyomirtót, hanem kaszálunk. Ez óriási munka, de megéri. A feldolgozás? Nos, mivel gyümölcspálinka-készítő vagyok – s itt jegyzem meg, hogy ezt méltatlanul háttérbe szorított területnek tartom –, a körte egy részéből párlat lesz – természetesen a jövedéki szabályok betartásával –, a többi pedig minőségi étkezési körteként kerül a fogyasztókhoz. Még valamit el kell árulnom: a területen van 0,5 hektár birs is, ami nagyon szereti a hegyoldalt, amivel kellemes meglepetést okozott. Bevallom, a birset nem szeretem, a birspálinkát azonban nagyon, így csak pálinkakészítésre használom. De egyelőre még a birsültetvény is kísérleti stádiumban van.

A körtefarm nem csak a gyümölcseiről ismert, Mikola Péter azért is dolgozik, hogy a táj jellege megmaradjon.

– Még a birtok bővítése közben döbbentem rá, hogy ebben a területben sokkal több van, mint amennyi látszik.

Én Ráckevén nőttem fel, és az ottani tanyavilág – a birtokszerkezet, a szomszédok viszonya stb. – alapvetően más volt, mint az itteni. Nem pusztán zártkertekről van szó – amik egyébként nagyon elaprózottak –, hanem például a természeti értékekről és a présházakról is, amik igazi kincsek, mert hatalmas a néprajzi értékük.

Kezdettől fogva így is álltunk hozzájuk. Van olyan régi pincénk, amit felújítottunk és vendégházként működik, és van olyan, amelyiket garázsnak használunk. Szerveztünk egy gyerektábort, melynek keretében régi présházakat is feltártunk. Én magam interjúkat készítettem a régi épületekről a faluban élő idős emberekkel, arról, hogy annak idején hogyan dolgoztak, és milyen munkákat végeztek a környéken. Terveim szerint ebből egy kiadvány és internetes anyag készül. Ezt a munkát, természetesen, folytatjuk, a gyerekeket továbbra is bevonva. Elképzeléseim szerint az egykori présházaknál információs emléktáblákat helyezünk ki, valamint sétautat, egyfajta néprajzi tanösvényt létrehozva, ami vonzó lehet a turistáknak. Ha már itt tartunk, megjegyzem, hogy

a Balaton közelében az egynapos turizmus jó elképzelés lehet, hiszen ez a táj, az itt dolgozók tevékenysége, és a mindezt bemutató összefogás – például a térségi Nyitott Porták Egyesület programjai –, illetve a néprajzi örökség rengeteg látnivalót és elfoglaltságot kínál.

Mikola Péter azt mondja, mindennek a sikere érdekében meg kell óvni a táj jellegét.

– Ez elengedhetetlen. Amikor a körteültetvényt bővítettük és új parcellákat hoztunk létre, ha a területen ép, egészséges fát találtunk, azt meghagytuk. Ez érvényes a jövőre nézve is. Még ha ez nem is gazdaságos, de a gyümölcsfák és – például – a tölgyfák hozzátartoznak a táj jellegéhez, elvégre ezek voltak itt korábban. Azt mondom, fontos, hogy ezek a fák ne legyenek a fejlesztés áldozatai, nem szabad, hogy egy gyümölcsös nagyüzemmé váljon. A körtefarm esetében e gondolatok szerint dolgozunk.

Forrás: Magyar Mezőgazdaság