Back to top

Lenti és Lipót a legvirágosabb Nyugat-Magyarországon

A nyugat-magyarországi régió, Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megye legvirágosabb településeinek elismerésével kezdődött meg a Virágos Magyarország Környezetszépítő verseny területi díjainak átadósorozata szombat délután Keszthelyen, a Szent István Napok keretében.

A Virágos Magyarország versenyt 1994-ben rendezték meg először, tavaly ünnepelte 25. születésnapját. Ez az ország legnagyobb múltú környezetszépítő megmérettetése, amely része az Entente Florale Europe, virágos városok és falvak európai versenyének.

A több mint négy évtizedes múltra visszatekintő európai program nemcsak vetélkedő, hanem kampány a közös európai környezeti és kulturális értékek megóvásáért, az élhető környezet megteremtéséért.

A Virágos Magyarország versenyre évente több mint 300 település nevez. Az idei, 26. alkalomra megújult, kétlépcsőssé vált a verseny, ami a Magyar Turisztikai Ügynökség szervez és koordinál. A nevezett települések saját régiójukban, területi szinten mérkőzhetnek meg egymással, a legjobbakat itt is díjazzák. Magyarországról hat régió nyertes falvai és városai mérkőzhetnek meg az országos díjért. Emellett bekapcsolódtak a versenybe Erdély magyarlakta települései is.

Nyugat-Magyarországon az idén az „Év Települése” város kategóriában Lenti
Nyugat-Magyarországon az idén az „Év Települése” város kategóriában Lenti
Fotó: Pap Edina

A nyugat-magyarországi térségből évente 40-50 település nevez a versenybe, amelyek közül több is elnyerte már az országos fődíjat, gondoljunk csak Hévízre, Zalakarosra, Győrre, Mosonmagyaróvárra, Sopronra, Szombathelyre, Zalaegerszegre, Lipótra, Dunakilitire, Lövőre, Balatongyörökre, Pácsonyra, Iváncra vagy Gelsére. Ezek a települések a nemzetközi megmérettetésen is kimagaslóan szerepeltek; a városok közül Győr, Hévíz, Zalakaros, Szombathely, Sopron és Mosonmagyaróvár, a falvak közül Pácsony, Ivánc és Gelse ezüst, míg Lipót és Balatongyörök arany minősítést szereztek az Entente Florale Europe-on, példát állítva az ország kisebb települései számára.

Nyugat-Magyarországon az idén az „Év Települése” falu kategóriában Lipót
Nyugat-Magyarországon az idén az „Év Települése” falu kategóriában Lipót
Fotó: Pap Edina

2019-ben a nyugat-magyarországi régióból 46 település jelentkezett a versenybe, ami tükrözi az itt élők ragaszkodását a szép környezethez.

Az idei évben Nyugat-Magyarországon az „Év Települése” díjat város kategóriában Lenti, falu kategóriában pedig Lipót nyerte el,

amelyek ezzel továbbjutottak az országos döntőbe. A díjat Horváth László, Lenti polgármestere, valamint Tóth József Péter, Lipót polgármestere vette át dr. Dömötör Tamástól, a Virágos Magyarország szervező bizottságának elnökétől.

A Belügyminisztérium területi „Virágos Önkormányzatért” díját ebben az évben a városok közül Hévíz, a falvak közül Rajka kapta.

A díjakat Hévíz képviseletében Fisli István képviselő, az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság elnöke, Rajka képviseletében Szirti György, a településüzemeltető Rajkai Hármashatár Kft. ügyvezetője vette át dr. Dukai Miklós helyettes államtitkártól.

Az „Arany Rózsa” díjat az idén a nyugat-magyarországi régióból Zalaegerszegnek ítélték oda
Az „Arany Rózsa” díjat az idén a nyugat-magyarországi régióból Zalaegerszegnek ítélték oda
Fotó: Pap Edina

A Virágos Magyarország környezetszépítő verseny legrangosabb díját,

az „Arany Rózsa” díjat az idén a nyugat-magyarországi régióból Zalaegerszegnek ítélték oda.

A kitüntetést az a település kaphatja, amely legalább öt éve rendszeresen nevez a versenybe, változatos zöldfelületeiket magas színvonalon művelik, dinamikusan fejlesztik, és legalább egy szervezőbizottsági díjat elnyert. A díjat Tolvaj Márta alpolgármester vette át Báthoriné Dr. Nagy Ildikó Réka okleveles tájépítő mérnöktől, egyetemi docenstől, a Virágos Magyarország vetélkedő nemzeti koordinátorától.

Az Agrárminisztérium „Virágos Vidék” díját az idén Mosonmagyaróvár nyerte el,

amit Németh Andrea, a Mosonmagyaróvári Polgármesteri Hivatal Városfejlesztési és Fenntartási Osztály zöldfelületekért felelős munkatársa vett át dr. Magyar István főosztályvezetőtől.

Az „Arany Virág” díjjal azokat a településeket ismerik el, amelyek évek óta rendszeresen részt vesznek a Virágos Magyarország versenyben, de eddig még nem nyertek, bár a szakmai szempontok alapján jelentős fejlődési potenciál rejlik bennük. Az idén ezt a díjat a nyugat-magyarországi térségben Bókaháza és Zalaszentmáron vehette át. A díjat Lóth Eszternek, Bókaháza és Dancs Szilveszter Zoltánnak, Zalaszentmárton polgármesterének Báthoriné Dr. Nagy Ildikó Réka adta át.

A Balaton Szövetség „Helyi érték” díját Balatongyörök kapta az idén, amelyet, Bíró Róbert polgármester vett át Balassa Balázstól, a szövetség elnökétől.

A Magyar Díszkertészek Szövetségének díját az idén Rábapordány község érdemelte ki a térségből
A Magyar Díszkertészek Szövetségének díját az idén Rábapordány község érdemelte ki a térségből
Fotó: Pap Edina
A Magyar Díszkertészek Szövetségének díját az idén a Győr-Moson-Sopron megyei Rábapordány község érdemelte ki a térségből.

A díjat Orlóci László elnök adta át Visy László polgármesternek.

A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) az idén is meghirdette a „Legvirágosabb Úticél” versenyt, a településekre a Virágos Magyarország közösségi oldalán lehetett szavazni. A közönségdíj győztese a Győr-Moson-Sopron megyei Acsalag lett. A díjat Szilágyi Andrásné polgármester-asszony vette át Büki Boglárkától, az MTÜ szakterületi vezetőjétől.

A díjátadó végén a résztvevők virágmagokat tartalmazó, biológiailag lebomló anyagból készült lufikat eresztettek szélnek
A díjátadó végén a résztvevők virágmagokat tartalmazó, biológiailag lebomló anyagból készült lufikat eresztettek szélnek
Fotó: Pap Edina
A keszthelyi díjátadó hangulatát Odett és a zenekarának koncertje alapozta meg. A program végén a résztvevők virágmagokat tartalmazó, környezetbarát, biológiailag lebomló anyagból készült lufikat eresztettek szélnek az eseménynek helyszínt adó Balaton parti rendezvénytéren, aminek üzenete az volt, hogy bárki, bármikor és bárhol tehet valamit környezete szépítése, virágosítása érdekében.

A területi díjátadók sora Szekszárdon, Tatabányán, Baján, Nyíregyházán és Nagykőrösön folytatódik. Az országos ünnepséget, ahol eldől, hogy a régiós győztesek közül melyik város, illetve a falu a legvirágosabb Magyarországon 2019-ben, október 4-én, Budapesten rendezi a Magyar Turisztikai Ügynökség.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Ehető növényekkel élhető város

A városokban több zöldre, több parkra, több fára van szükség, hogy élhetőbbé váljanak. 2010-ben a Németország Rajnavidék-Pfalz tartományában található Andernachban nem csupán megvalósították ezeket a célkitűzéseket, hanem egy rendhagyó és bátor tervvel túl is szárnyalták: ehető várost hoztak létre.

Csaknem egymilliárdot vett el a Covid a dísznövénykertészektől

A dísznövény ágazat nettó árbevétele 2020-ban 11,5 milliárd forint volt, 900 millió forinttal kisebb a 2019-esnél; az elmúlt év a koronavírus-járvány és a tavaszi szélsőséges időjárás miatt is különösen nehéz volt a termelőknek – írja a Világgazdaság az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) éves jelentése alapján.

Tányérra termett virágok

Bár nagyon látványosak lehetnek az örökzöldkertek, mégis legtöbben úgy gondoljuk, hogy a virágok koronázzák csak meg igazán a látványt. A táplálkozásunkkal sincs ez másként, hiszen a virágok azok az összetevők, amelyek különleges magaslatokba képesek repíteni a tányérunkon elhelyezett kompozíciót

Már egyetlen fa hűsítő hatása is számottevő

Egyetlen fa az utcán vagy a kertben számottevően hűsíti a környezetét az Amerikai Egyetem tanulmánya alapján. A kutatás rámutatott, hogy még a szórtabban ültetett, magányosan álló fáknak is jelentős szerepe van az esti forróság csökkentésében. Ez alapján tehát érdemes városi fákat telepíteni akár egyesével is olyan területeken, ahol nincs elég hely egy egész park építéséhez.

Hatalmas siker a Településfásítási Program második üteme

Hatalmas érdeklődéssel zárult a Településfásítási Program második ütemének igénylési szakasza, a 24 ezer sorfa egy hét alatt gazdára talált - jelentette be közösségi oldalára feltöltött videójában Nagy István agrárminiszter.

Metszések, növényalakító beavatkozások - nyáron is

Bár növényeink metszését többségében vegetációs időn kívül, azaz késő ősszel, vagy kora tavasszal végezzük, a nyári szezonban is akad néhány ilyen jellegű tennivaló a kertekben.

Begónia fajta kapta a rangos díjat

A Dümmen Orange nemesítő vállalat által benevezett I'Conia Aroma Peach begóniafajta nyerte meg a FleuroStar 2021/22 rangos fődíját. A nemzetközi dísznövény-szervezet június végén választotta ki a négy döntősfajtából a nyertest, amely a szakértői zsűri szerint minden terasznak és minden kertnek szemet gyönyörködtető középpontja lesz.

Gyepgondozás nyáron

Egy kert zöldfelületének jelentős részét a gyep alkotja. Van, aki a rendszeresen nyírt, mindig alacsonyan tartott zöld szőnyeget szereti - ez azonban nagyon sok munkát igényel. Kertünkbe virágos gyepet is telepíthetünk, ami kevesebb törődést igényel, de mégis, az év minden szakában más látványt nyújt.

Dísznövény - Élénk maradt a kereslet

A teraszokon, balkonokon, kertekben nyáron nyíló egynyári és balkonnövények főszezonján már túl vannak a kertészetek, bár a szakaszos termesztésnek köszönhetően az értékesítés még nem ért véget. A sok bizonytalanság után megnyugtatóak az elmúlt hónapok tapasztalatai.

Rázógéptől hullott a cseresznye - csak nem elég

Egy ráckevei cseresznye ültetvényben jártunk múlt héten, rázógépes betakarításon. A minőséggel nem volt gond, azonban a tavalyi mennyiségnek csak a fele termett, és ez még jónak mondható az idei tavaszt követően…