0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Vendée-i juhok a FarmerExpón

A FarmerExpo Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállítás és Vásár idén is tartogatott meglepetéseket az kiskérődzők iránt érdeklődő látogatók számára is. Immár hagyomány, hogy a juhtenyésztők nagy hangsúlyt fektetnek erre a kiállításra, melyet az eseményen a díjkiosztón is érzékelhettünk.

A Magyar Állattenyésztők Szövetségének tenyésztésszervezési nagydíját Hajduk Péter, a Juh- és Kecsketenyésztők Országos Szövetségének elnöke vehette át.

Az idei debreceni agrárexpón a juhstandon 29 tenyésztő 55 boxban 15 juh-, és két kecskefajtát mutatott be. Debrecen különösen nagy jelentőséggel bír a magyar juhágazat szempontjából, mivel Szabolcsban és a Hajdúságban található az állatok 40-45 százaléka. A kiállítás igen fontos a gazdálkodóknak, érdeklődőknek, hiszen itt személyesen találkozhatnak egy-egy fajta kiváló tenyésztőivel.

Az állatok felkészítése, minősége oly magas volt, hogy kétségkívül megállhatnák helyüket más nagy juhászati hagyományokkal rendelkező országok legrangosabb megmérettetésein is.

Az immár szokásossá vált szakmai napon pedig a résztvevők az előadások során gyakorlati ismeretekre tehettek szert, újdonságokkal is találkozhattak.

Ebben az évben a Vendée-i juhok bemutatkozása jelentett különösen érdekes színfoltot a kiskérődzők boxainál. Vrancsik András debreceni gazdálkodó hajdúsámsoni állományából érkeztek a szemet gyönyörködtető állatok. A gazda hangsúlyozza, hogy a fajta előnye, hogy húsformája szinte minden életkorban megfelel a piac elvárásainak, a lapockától kezdve a hátig mindenhol kimagasló. A nálunk született Vendée-i juhok jellemzően 1-1,5 éves korukra fejlődnek ki. Ekkor az anyák 60-70, míg a kosok 80-90 kilogrammosak, így a Vendée-i juh közepes testtömegű fajtának nevezhető. Ezt figyelembe kell venni takarmányozásuknál is – nem igényelnek annyi táplálékot, mint a szélesebb körben elterjedt nagyobb testű fajták. Vrancsik gazda szerint

a Vendée-i juh előtt hazánkban nagy jövő áll, hiszen nem kényes, ugyanakkor viszonylag szapora, kiváló húst adó állatról van szó.

A nála világra jött példányok közül már több kost is értékesített, ezeket továbbtenyésztésre, keresztezéshez vitték, ahol olyannyira beváltak, hogy új tulajdonosaik Franciaországból jerkéket importáltak, hogy fajtatisztán is tudják tenyészteni jószágaikat.

Forrás: Magyar Mezőgazdaság