0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

No-deal Brexit: 45 ezer tejelő marhát kellene levágni?

A napokban reppent fel a hír, hogy akár 45 ezer fejős tehén is vágóhídra kerülhet Észak-Írországban, amennyiben nem sikerül a megegyezni az Egyesült Királyságnak az Európai Unióval. Az ágazati szereplők azonban azt nyilatkozták, szó sincs ilyen tervekről.

A BBC Newsnight műsorán bemutatott riport szerint az brit Környezetvédelmi, Élelmiszer- és Vidékügyi Minisztérium (DEFRA) hivatalnokait és minisztereit is figyelmeztették már arra, hogy rengeteg szarvasmarha kerülhet vágóhídra, mégsem foglalkoznak a problémával.

Észak-Írország különösen veszélyeztetett helyzetben van, mivel az itt termelt tej harmadát a határtól délre (Írországban) dolgozzák fel, ez a terület azonban az EU része marad. Amennyiben megállapodás nélküli Brexit lesz, úgy a magasabb vámok miatt a termelők nehéz helyzetbe kerülnek, ami súlyos veszteségeket eredményezhet.

A BBC egyik forrása szerint a tehenek levágása október 31. után – az új Brexit dátum – pár héttel kezdődhet meg, amennyiben nem lesz megállapodás.

Az északír gazdák szerint azonban még a súlyos vámok okozta gazdasági problémák sem vezetnének az állatok elpusztításához.

Az Északír Mezőgazdasági, Környezetvédelmi és Vidékfejlesztési Minisztérium (Northern Ireland’s Department of Agriculture, Environment and Rural Affairs, DAERA) az iNews-nak úgy nyilatkozott: „Várhatóan több (az exporthoz szükséges) állategészségügyi bizonyítványt kell majd kiadnunk, ezért megtettük a szükséges lépéseket. Bővítettük a kapacitásainkat és tovább képezzük munkatársainkat, így hatékonyabbá válik az ügyintézés. Az illetékes kollégák számára a bizonyítványok kiadásával kapcsolatos tennivalók prioritásként jelennek majd meg.”

„A DAERA egyértelműen felismerte, hogy egy megegyezés nélküli kilépés nagy kihívást jelent majd a kereskedelemben. A vámok mellett az élelmiszeripari szektor várhatóan egyéb gátakkal is szembenéz majd, beleértve a késéseket és a további adminisztrációs költségeket.

Kétségtelen, hogy a határon átívelő kereskedelem jelentős nehézségekbe fog ütközni, ezért már most felhívjuk a vállalkozások figyelmét, hogy próbáljanak előre tervezni és készülni.”

„Nem tervezzük az állatok levágását, inkább olyan megoldásokat keresünk, amivel támogathatjuk az ágazatot, legyen az vészhelyzeti intézkedés vagy esetleges anyagi támogatás.”

A gond továbbra sem kicsi

Az Ulster Gazdaunió (Ulster Farmers’ Union, UFU) is hasonló módon nyilatkozott: nem tervezik az északír fejőstehén állomány levágását egy megegyezés nélküli Brexit esetében sem, azonban tisztában vannak vele, hogy súlyos következmények várhatók ebben az esetben.

Az UFU elnöke, Ivor Ferguson szerint a magas export vámok, az írországi mezőgazdasági termékeken lévő nulla százalékos vámok, a sűrűbb ellenőrzések és szabályozások mind hatalmas zavarokat és logisztikai káoszt okoznak majd a családi gazdaságoknak.

Ferguson azt is elmondta, hogy

a gazdaunió keményen dolgozik azért, hogy enyhítsék a megállapodás nélküli kilépés veszélyei okozta károkat.

Aláhúzta: „A jelen állás szerint egyáltalán nincs szó nagymennyiségű kényszervágásról, és nem is várjuk, hogy eljussunk erre a pontra.”

A BBC az iNews-nak az eset kapcsán elmondta, hogy riportjukból egyértelműen kiderül: a nekik nyilatkozó ágazati szereplők mind arra figyelmeztetnek, hogy a tejelőállomány levágása Észak-Írországban a megállapodás nélküli Brexit esetén jelentkező magas tejvámok miatt következhet be, és nem arról van szó, hogy konkrét tervek lennének a kényszervágásra.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu/inews.co.uk