0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Ötödével nőtt az élőmarhaexport

Júniusban a KSH tájékoztatása szerint – 2018 VI. hónap áraihoz viszonyítva – a vágósertés kilónkénti ára 94, a vágójuhoké 36, a vágómarháé 15, a vágóbaromfié 7, a nyerstejé pedig 6 forinttal drágult, a tojás ára stagnált. A gabona 6,5 százalékkal került többe.

A KSH adatai szerint 2019. I-VI hónapokban a vágósertés termelői átlagára (malac és süldő nélkül) 396 Ft/kg volt, 10,1 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban.

A felvásárlási ár júniusban a 2018. VI. havi kilónkénti 368 forinttal, valamint az előző havi 450 Forinttal szemben drasztikusan nőtt, 462 forintra emelkedett.

Ugyanakkor májushoz viszonyítva nagymértékben, 47 darabbal 278 ezerre zuhant az eladott mennyiség, de júniusban a tavaly ilyenkor mért forgalomtól is 18 ezerrel elmaradt. Június 30-ig a 2018 évinél 6,4 százalékkal kevesebb, összesen 1884 ezer darab 223136 tonna vágósertést értékesítettek. Az eladási átlagsúly 118,4 kg volt.

A vágómarha értékesítési átlagára (borjú nélkül) 2019 első hat hónapjában hónapokban 414 Ft/kg volt, 1,8 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban.

A felvásárlási átlagár júniusban 432 Ft volt, ez kilogrammonként 15 forinttal haladta meg a tavaly ilyenkor mértet, május viszonyítva azonban szinten maradt.

Az első félévében 24687 db, összesen 12155 tonna vágómarhát értékesítettek. A létszám 3,1 százalékkal, az összsúly pedig 1,1 százalékkal alulmúlta a tavalyit. Ugyanakkor az élő szarvasmarha kivitel 22 százalékkal nőtt. Az export mintegy harmada Törökországba, 10-20 százaléka pedig Ausztriába és Horvátországba irányult.

2019. I-VI. hónapokban a nyerstej átlagára 3,6 százalékkal erősödött, a kereskedés 803592 tonnát, az árbevétel pedig 80,3 milliárd forintot tett ki. Júniusban 99 Ft volt a felvásárlási ár, ez szintén ugyanannyi, mint májusban volt. A zsírtartalom 3,5 százalék, a fehérje-koncentráció 3,2 százalék volt. Az előbbi mutató 0,1 százalékkal idei mélypontjára csökkent, az utóbbi paraméter szinten maradt.

Az első félévében a vágójuh termelői átlagára 824 Ft/kg volt, 5,4 százalékkal több mint egy évvel korábban. Az első félévben az élőbárány, ezen belül a könnyű bárány legdrágább – 921,80, illetve 942,10 Ft/kg – áprilisban volt, míg alig több mint 800 forintot júniusban fizettek érte. A felvásárolt vágóalapanyag 3700 tonnát tett ki, 2018-hoz képest 9,3 százalékkal kevesebbet.

Júniusban a felvásárlási átlagár 763 Ft volt kilónként, ami tavalyi 727 Ft, egy hónappal ezelőtt, májusban még 793 Ft volt. A forgalom júniusban csupán 522 tonna volt, ami némileg elmaradt az V. havi 553 tonnát kitevő értékesítéstől, emellett 78 tonnával alulmúlta a tavalyi volument is.

A KSH adatai szerint a vágóbaromfi termelői átlagára júniusban – 2018. VI. hónapjához viszonyítva – a felvásárlási átlagárak az alábbiak szerint alakultak: vágócsirke: 266 Ft/kg, tavaly 257 Ft/kg: vágóliba: 630 Ft/kg, tavaly 629 Ft/kg; vágópulyka: 383 Ft/kg, tavaly 367 Ft/kg; vágókacsa: 325 Ft/kg, tavaly 339 Ft/kg. A vágókacsáért kilogrammonként 14 forinttal adtak kevesebbet, a húslibáért viszont 1 forinttal, a vágópulykáért 16 forinttal, a pecsenyecsirkéért pedig 9 forinttal fizettek többet a felvásárlók, mint egy éve ilyenkor. Az egy hónappal korábbi, májusi árakkal összevetve a vágóliba ára kilónként 16 forinttal csökkent, a csirkéé stagnált, a vágókacsáé viszont 6 forinttal, a vágópulykáé pedig 3 forinttal nőtt.

VI. havi felvásárlás 42211 tonna volt, ami 4778 tonnával ugyan elmarad az előző havi és 124 tonnával a múlt évi volumentől, de így is jelentős.

2019. I. félévében az étkezési tojás termelői átlagára 19 Ft volt, 4,7 százalékkal kevesebb, mint tavaly ilyenkor. Júniusban 18 forintot adtak a felvásárlók a tojás darabjáért, épp úgy, mint egy hónappal és mint egy évvel ezelőtt.

Forrás: KSH