0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Önvezető kombájn saját kútfőből

A magántulajdonú mezőgazdasági szolgáltató cégként működő holland HuizingHarvest a legnagyobb gépgyártók területének tartott fejlesztésbe vágott bele, és kísérleti projektként önvezetővé alakítanak egy egyszerű kivitelű, kínai gyártmányú kombájnt.

A cég szerint a nem is annyira távoli jövőben a gyakorlatban is megjelennek csapatokban (swarm), összehangoltan működő mezőgazdasági gépek, és fontos lenne, hogy megfizethető, márkafüggetlenül használható technológiák is a termelők rendelkezésére álljanak. Rövidebb távon ennél szerényebb célokat tűztek ki, terveik szerint

saját fejlesztésű kombájnjuk idén szeptemberben már képes lesz önállóan learatni egy kisebb táblát a cég telephelye mellett.

A cégtulajdonos Nico Huizing szerint gépparkjukban akár 5–10 éven belül jelentős szerepe lehet az önvezető gépeknek, és arra jutottak, hogy az új technológiára úgy készülhetnek fel a legjobban, ha maguk is belevágnak a fejlesztésbe. Ezt elősegíti, hogy az önvezető járművek működéséhez szükséges alapvető technológiai elemek – kamerák, szenzorok stb. – ma már viszonylag egyszerűen és olcsón beszerezhetők, így az első lépésekhez nem feltétlenül kell nagyvállalati háttér.

A fejlesztés alapjául szolgáló kombájnt a széles körben – de elsősorban nem a mezőgazdasági gépvásárlások platformjaként – ismert Alibaba.com weboldalon keresztül vásárolták Kínából, és a 15 ezer eurós kombájn rendben meg is érkezett a cég telephelyére, ahol megkezdődtek a szükséges átalakítások. A kisebb méretet nem csak a projekt tanulmányjellege miatt választották,

a cég hosszabb távon is a ma megszokottnál könnyebb – és így kíméletesebben dolgozó –, „swarm” működésre képes autonóm gépekben látja a jövőt.

Az autonóm munkagépekre elsősorban a fejlett országokban, a mezőgazdaságot is érintő munkaerőhiány miatt lehet nagy igény, de Huizing szerint azokban a kevésbé fejlett országokban is megtalálhatják a helyüket, ahol nem a munkaerő hiányzik, hanem az általános technológiai háttér, illetve a szaktudás.

Forrás: Future Farming/Kistermelők Lapja