Back to top

Felhördültek a gazdák a 9,35 eurós minimál-órabér hallatán

A megélhetésüket látják veszélyben az idén 9,19 eurós, jövőre 9,35 euróra emelendő minimál-órabér miatt a Rajna-menti termesztőkörzetek gazdái. Németországban sokan sikertörténetnek értékelik a minimálbér bevezetését, a kertészeti kultúrák tulajdonosai azonban korántsem, számol be róla az Agra-Europe hírügynökség nyomán a fruchthandel.de.

Fotó: Tömpe Anna
Maga a hír nem új, már tavaly óta tudni lehet, hogy 2020-tól 9,35 euróra emelkedik a minimál-órabér. A Rajna-menti gyümölcs- és zöldségtermesztők szövetésének elnöke, Christoph Nagelschmitz most a szüreti időszak derekán, a kritikus helyzetet látva foglalta össze a szakma ellenvetéseit.

Mint elmondta, akármit is tesznek a gazdák, a zöldség- és gyümölcstermesztés mindig is kézimunka-igényes ágazat marad.

Igyekeznek persze gépesíteni, ahol lehet, de csak részben válthatók ki vele a dolgozók,

tehát különösen nagyot nyom a latban, ha meg kell emelni az órabérüket. A kereskedelmi partnereikre pedig nem háríthatják át a megnövekedett költségeket a termesztők, mert már váltják is le a német beszállítókat dél-európaiakra vagy észak-afrikaiakra, fogalmazott. És már az idei 9,19 euróval sincs semmi esélyük a német gazdaságoknak például az észak-afrikai bogyósgyümölcs-termesztőkkel szemben, akik napibérként fizetnek nagyjából ennyit a szedőiknek – mondta.

Ráadásul munkaerőhiányt is előidézhet a jelenség, mutatott rá az elnök. Nagyon sok idénymunkás ugyanis valamilyen kitűzött pénzügyi céllal érkezik Németországba, vagyis

előre elhatározza, hogy mennyi pénzt szeretne keresni, és sajnos gyakori jelenség, hogy ha az megvan, akkor egyik napról a másikra hazautazik.

Aki hamarabb eléri a célját, hamarabb hazamegy, a gazdák pedig hirtelen ott találják magukat a sürgős teendők között, dolgozó nélkül – fogalmazott.

A baj egyetlen ellenszere, ha a fogyasztók jobban megbecsülik a helyben termesztett árut – amivel egyébként a klímavédelemhez is hozzájárulnak –, valamint értékelik, hogy a Rajna mentén igen szigorú környezet- és munkavédelmi szabályok betartása mellett terem a zöldség és a gyümölcs, és elfogadják az ezzel óhatatlanul járó felárat.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Édes répa, keserű karotin?

Nem könnyű megfelelő sárgarépát választani. Főként, ha a megrendelőnek egészen mások az elvárásai,mint amit mi elképzelünk. Legyen édes, hiszen akkor jó az íze, de legyen alacsony a nitrát tartalma, miközben a színe is nagyon fontos értékmérő. Ugyanakkor arról nem feledkezhetünk meg, hogy mind az alfa-, mind a bétakarotin keserű ízzel rendelkezik.

A szélsőséges időjárás rosszul érintette a zöldségágazatot

Az idei szélsőséges időjárás nem volt jó hatással a zöldségfélék hozamára, és termelésük jövedelmezőségét is csökkentette - idézte a Világgazdaság csütörtöki számában a FruitVeb - Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács helyzetértékelését.

Mi történik? Tömegesen jelölik meg zöld keresztekkel a földeket

A német gazdák tömegesen jelölik meg zöldre festett keresztekkel a földjeiket, hogy így hívják fel a figyelmet a kormány által szeptember elején elfogadott agrárkörnyezetvédelmi törvénycsomag lehetséges negatív következményeire – számol be az Agrarheute és a Die Welt.

Növényvédelmi előrejelzés – Sok az idén a beteg diófa

Az utóbbi időszakban lehullott bőséges csapadék egyrészt kedvezően hat az őszi érésű növények fejlődésére és minőségére, másrészt azonban növényvédelmi vonatkozása is van, hiszen a nedvesség és a tartós harmatképződés segíti a kórokozók egy részének fejlődését. Ugyanakkor számos kártevő is aktív még.

Kihívásokkal teli évet zárnak a német gyümölcs- és zöldségtermesztők

2019 ismét egy nehéz év volt a német zöldség- és gyümölcstermesztők számára, mert sok kihívással szembesültek, és extrém időjárási körülmények között kellett helyt állniuk – vont mérleget a Német Gazdaszövetség (DBV).

Díszkert zöldségfélékből I.

Egy ápolt konyhakert mindig szép látványt nyújt, tükrözi a gazdája szeretetét a kerti munkák iránt. A zöldségfélék nagy részéről elmondható, hogy nem csak hagyományos formában, a művelés, növényvédelem, szedés szempontjából praktikus, szabályos sorokba ültetve tudják gyönyörködtetni a szemet.

Munkaerőhiány a gyümölcsösökben

A szélsőséges idei időjárás Szlovákiában is nagymértékben befolyásolta a gyümölcstermés alakulását. A hosszan tartó, könyörtelen szárazság, a hűvös kora tavaszi nappalok és éjszakák, majd a váratlanul nagy mennyiségű májusi csapadék egyrészt megtizedelte a gyümölcsösök termését, másrészt sokat rontott a gyümölcsök minőségén.

Milyen Magyarország Legszebb Birtoka?

Gyümölcsös konténerekből összeállított, traktor húzta „kisvasúttal” jártuk be a Derecske határában található, madárcsicsergéstől hangos okoskertet, a Hajdú-bihari Bold Agro Kft. 110 hektáros alma- és 80 hektáros meggyültetvényét, amely az idén elnyerte a Magyarország Legszebb Birtoka címet.

Szoborral emlékeznek a szentesiek a bolgár kertészekre

A bolgár kertészeknek emléket állító szobrot avattak Szentesen. Máté István és Lantos Györgyi szobrászművészek alkotása azokra az időkre és történelmi viharokra emlékeztet, amikor a kertészettel foglalkozó bolgárok megélhetést, netán új hazát keresve 1870 és 1940 között letelepedtek Szegvár és Szentes környékén.

Álomberuházás Derecskén: termálvízzel fűtött palántanevelő

Tizenkét hajós, termálvízzel fűtött, korszerű növényházzal bővült a KITE Zrt. derecskei kertészeti telephelye. Gazdasági és környezetvédelmi célok is indokolták a fejlesztést, a beruházással teljesültek a célok, kiváló minőségű, egyöntetű palántákkal szolgálhatják ki megrendelőiket, hatékonyabb energia- és kevesebb munkaerő-fölhasználással, és a palántavelési időszak is meghosszabbítható.