Back to top

Nagyobb a görbe uborka rajongótábora, mint gondolták

A legtöbb hollandnak semmi baja nincs az esztétikai hibás zöldséggel és gyümölccsel, derült ki egy friss felmérésből. Érdekes, hogy az áruházak eladási adatai eközben nem ezt támasztják alá.

Fotó: Wittkowski / Pixabay
A Radar nevű holland piackutató cég körkérdéséből az derült ki, hogy mindössze a megkérdezettek két százaléka utasítja el alapvetően a „tökéletlen”, azaz a megszokottól eltérő színű, alakú, esetleg enyhén sérült zöldséget és gyümölcsöt. Vagyis

százból csak két vásárló kerül el nagy ívben bármit, ami nem szabványos,

a többiek pedig ilyen vagy olyan feltételekkel, de betennék a kosarukba a görbe uborkát, az elágazó sárgarépát, a babás burgonyát és társaikat. Az áruházláncok ezt eddig nem így tudták, legalábbis a saját eladási számaik nem ezt támasztották alá – számol be róla a fruchthandel.de portál.

De mit mérlegelnének a vevők, ha választhatnának a görbe és a szabványos zöldség között? Nem meglepő módon legelsősorban a hozzáférhetőségtől és az ártól tennék függővé a választást, vagyis ha az általuk alapvetően látogatot

Fotó: Wolfgang Eckert / Pixabay
t üzletekben lenne ilyen különc kínálat, ráadásul jó áron, akkor élnének a lehetőséggel – válaszolta a megkérdezettek 98 százaléka.

Hogy mi az a jó ár, az mindenkinek mást jelent persze. De hogy

alapvetően nem tartják értéktelenebbnek a hollandok azt, ami valami miatt kilóg a sorból,

arra ékes bizonyíték, hogy a körkérdésben részt vevők 49 százaléka szerint nyugodtan be lehet árazni a szokatlan fazonú zöldségeket-gyümölcsöket ugyanúgy, mint a szabványos társaikat. Csak hajszálnyival többen voltak azon a véleményen (a megkérdezettek 51 százaléka), hogy ami nem az elvárható módon néz ki, azt olcsóbban kell adni.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

A Szent István Egyetem is segíti az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság munkáját

A Szent István Egyetem (SZIE) is felkerült az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) nemzetközi listájára, az együttműködés értelmében az Egyetem több szakterületen is segíti az Európai Unió tudományos szervezetének munkáját.

Magas árak és készlethiány a gyömbérpiacon

A koronavírus miatt a kínai gyömbérellátmány európai importja várat magára. Kevés a kínai gyömbér a piacon, az árak pedig megduplázódtak.

Szinte semmiről nem volt papírja - a lefoglalt zöldség felét megsemmisítik

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai Békés megyében ellenőrizték azt a csaknem két tonna különféle zöldséggel és gyümölccsel megrakott teherautót, amiről kiderült, hogy áruja nagy részéről nincsenek papírok és még a sofőr is feketén dogozott.

Spanyolországban aláírták az ipariparadicsom-szerződéseket

A spanyol ipariparadicsom-termelők 70 €/tonna (74,8 USD/t) ex-field árat fognak kapni ebben szezonban Extremadura és Andalúzia tartományokban, valamint a gyárakba beszállított ipari paradicsom ára várhatóan 76-78 €/t körül fog alakulni a gyár és a termőföld távolságának függvényében.

Kell a magyar torma

A torma a zöldségágazaton belül a leginkább kézimunka-igényes kultúrák közé tartozik. Hajdú-Bihar megyében 1200-1500 hektáron, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Szolnok megyékben 300-400 hektáron termesztik. Ezekről a területekről évenként 15-18 ezer tonna tormát szednek, amely kielégíti a hazai és az exportigényeket is.

Az áttelelő zöldségfélék védelme

Ahhoz, hogy egészségünk, munkaerőnk töretlen maradjon, a frisszöldség-fogyasztás nagyon fontos a téli hónapokban is. Ezért nem szabad megfeledkeznünk azokról a hidegtűrő, áttelelő zöldségfélékről, amelyek télen is szedhetők, folyamatosan használhatók ételeinkben, emellett a házikert téli hasznosítását is szolgálják. Közülük most a bimbóskel és a póréhagyma kórokozóit és kártevőit mutatjuk be.

Drága sertéshús, mindenki spanyol barackot vesz - EU-s agrárpiaci helyzetelemzés

Megjelent a COPA-COGECA, az európai gazdák legnagyobb érdekképviseleti szervezetének 2020 februárjára vonatkozó piaci helyzetelemzése a sertéshús-, a zöldség- és gyümölcs-, valamint a borágazatra. A tanulmány fontos elemeit a NAK foglalta össze.

A magas díjak miatt csökkent az élelmiszerautomaták száma

Mintegy hatvan százalékára esett a korábbi harmincötezerről az elmúlt másfél évben az élelmiszerautomaták száma a Nemzeti Automata Szövetség (NASZ) adatai szerint, ezért többek között azt javasolják, hogy a felügyeleti díjat az online pénztárgépek adatátviteli díjával megegyező szintre mérsékeljék - írja hétfői számában a Magyar Hírlap.

Kezdődhet a lemosó permetezés, ne sajnáljuk a permetlét

A napok előrehaladtával egyre jobban érezhető a tavasz közeledte, mi is újra jelentkezünk a növényvédelmi előrejelzéssel. A legelső teendő a fák megtisztítása a tavalyi gyümölcsmúmiáktól, valamint a metszés és a lemosó permetezés. Nem mindegy, milyen szert választunk a lemosáshoz, előtte nézzük át a fákat és azonosítsuk az ellenségeinket.

Kevesebb élelmiszerhulladék

A Countdown áruházlánc által 2017-ben bevezetett The Odd Bunch kezdeményezés elindítása óta az új-zélandiak 500 tonna szépséghibás terméket fogyasztottak. Emily King élelmiszer-fenntarthatóság szakértő szerint a fogyasztóban a szabálytalan vagy torz formájú gyümölcsök fölkínálásán keresztül tudatosítható, hogy az étel tökéletes külleme nem létszükséglet.